Mi a közös Gerdában és Gergőben?
Azon kívül, hogy ugyanarra az egyetemre járnak, ugyanabban a városban laknak, közös tesi kurzuson vesznek részt, a testvéreik legjobb barátnők, ráadásul gimnáziumi éveik alatt évfolyamtársak is voltak, körülbelül a...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Tudom, veszek a boltból margarint. Nem felejtettem el - mondtam kapásból a szomszédomnak, Helgának a telefonba, mert már vagy egy hete ezzel terrorizált, csak vagy későn jöttem haza a munka miatt, vagy pedig szimplán kiment a fejemből, főleg, mivel az kötött le leginkább, hogy a Fülöptől által átküldött képekről gépeljem be a dolgozatot Gerda helyett, még azelőtt, hogy ő ezt megtette volna. A reakcióját pedig feleslegesen vártam napokon keresztül, egyszerűen elmaradt. Most viszont majdnem a ház összes fontosabb pontjára tettem ki egy post - it lapot, emlékeztetve magamat rá, nehogy kimenjen a fejemből ismételten.
- Most nem ezért hívtalak, de jó tudni. Esetleg 2040-re ide is érsz vele? - húzott egyből, amiért jó pár alkalommal ugrott kukába a tervem, miszerint veszek neki.
- Haha, nagyon poénos kedvében van valaki - hangosítottam ki a telefont, miközben az asztalomon kotorászva dobáltam bele a táskámba a cuccaimat, amik nem ártottak, ha nálam voltak az esti műszakban is.
- Megcsináltam a felsőt, amit ideadtál nekem – tért rá Helga a valódi indokra, amiért felhívott.
- A G betűt is belevarrtad? - indultam ki a konyhába, hogy összerakjak valamilyen szendvicsfélét, amit magammal tudtam vinni.
- Ki az? - tátogta anya, ahogy meglátott engem, mire én csak a szomszédos falra mutattam, amit egyből megértett. Ő a kanapén ücsörgött és valamire erősen koncentrálhatott a laptopot bújva.
- Bele. Majd gyere át érte valamikor és hozd a margarinomat is.
- Át sem megyek anélkül - ígértem meg neki egyből. Remélem, hogy most tényleg nem fogom elfelejteni.
- Egyébként csak úgy kíváncsiságból, minek neked egy ilyen felső? – érdeklődött Helga.
- Abba akarok majd menni vizsgázni - feleltem enyhe gúnnyal a hangomban. - Szerinted nekem lesz? – kérdeztem vissza cinikusan.
- Már minden lehetséges – hárított egyből. - Még lehet menne a lila, a szemed színéhez is.
- Na jó, hagyjál Helga. Majd valamikor átlépek - nyomtam ki a telefont, miközben még hallottam a falom keresztül is, hogy nevetgél.
- Milyen lila felsőről van szó? Az, amit vagy két héttel korábban becsomagoltam? - faggatott anyám egyből, ahogyan meghallotta, miről beszéltem a szomszédunkkal.
- Aha, az – nyitottam ki a hűtőt, hogy kipakoljak mindent, amiből tudtam szendvicset alkotni.
- De miért van Helgánál? Nem adtad oda Adrinak? Tényleg vele mi van? - csacsogott anyám, akivel sokkal jobb lett a viszonyom, mint amilyen eddig volt. Az Attilával történő végleges szakítása után, visszatért önmagához szerencsére és hiába próbálta keresni az a patkány, sőt a lakásunkra is eljött, mindig offolta őt. Pedig még nem is fenntartásokkal kezeltem ezt a nagy pálfordulását és úgy voltam vele, hogy az évek alatt párszor hallottam hasonlókat tőle, de sose tartotta be pár napnál tovább. Most viszont meglepett. Nem tudom, hogy meddig képes tartani is ezt az állapotot, de én csak örülök annak, ha minél tovább.
