Mi a közös Gerdában és Gergőben?
Azon kívül, hogy ugyanarra az egyetemre járnak, ugyanabban a városban laknak, közös tesi kurzuson vesznek részt, a testvéreik legjobb barátnők, ráadásul gimnáziumi éveik alatt évfolyamtársak is voltak, körülbelül a...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
... 𝚙á𝚛 𝚑é𝚝𝚝𝚎𝚕 𝚔é𝚜ő𝚋𝚋 ...
" Did it make you feel bad When you cheated on your man last night Did I even ever cross your mind "
Nem elég a bukás rettentően kellemes érzése, most még a bűntudatom is újból feltört, akármennyire is igyekeztem elterelni a figyelmemet, lekötni magamat, hogy ne rágódjak a Fülöp buliján történtek miatt. Amikor azonban ez nem jött össze, szinte már megfulladtam, már az emlékképektől is, főleg így, hogy minden, amivel eddig lefoglaltam magamat, véget ért. Ráadásul nem a legszebb módon.
A könyvtár emeletének csendjét, csakis az én fülemben ordító zene tölthette ki, mivel rajtam kívül körülbelül senki sem tartózkodott a létesítményben.
Mázlimra a legtöbb hallgatónak ilyen időintervallumban ugyanis órája volt, hiszen a délutáni kettő óra az, amikorra mindenki szívesen vesz fel órát. Nem kell reggel felkelni korán és nem is végez későn. Egyszóval a tökéletes arra, hogy egy jó kis kajakóma után, félig éber állapotban ücsörögjön egy dögunalmas másfél órát, amin igazából semmit sem kell csinálni. Természetesen, hogyha elméleti előadásról van szó és az oktató nem tervezi interaktív formára venni a figurát.
Ez alól nyilván kivétel voltam, mert nem vagyok szerencsés ilyen téren sem, hogy jól fel tudjam venni az óráimat, mert az élet mindig megszívat. Ahogy most is, mert nem jó kedvemből ücsörgök ezen a helyen, ahova mindig csak akkor jövök, hogyha valami beadandót kell írnom és szükségszerűen anyagot kell gyűjtenem, hanem mert önkéntes száműzetésbe parancsoltam saját magamat. És az elmúlt hetekben, úgy érzem, hogy ez volt a lehető legésszerűbb ötletem.
Csakis a laptopomra koncentrálva tanulmányoztam a következő heti beosztásomat, ami finoman fogalmazva is egy rakat szarral lett egyenlő, pontosan, mint az életem, ugyanis mióta a drága "kollégám" Debóra készíti el ezeket, azóta mindig kitol velem, mert egyszerűen nem bírja elviselni a képemet. Még akkor is csak arra figyeltem, amikor a szemem sarkából észrevettem, hogy leült valaki az asztal másik oldalára, egyenesen velem szembe.
- Tudom jól, hogy hallasz - morogta unottan, miközben a karjait maga előtt összefonva, hátradőlt a kényelmetlen székben és engem figyelt.
- Nem, nem hallak - ráztam meg a fejemet és szándékomban állt, nem társalogni vele. - Nem látlak és nem is ismerlek. Úgyhogy szia - csaptam le a laptopomon tetejét és a hónom alá kapva, visszavonulást hirdettem. Tehát már itt sem lehet nyugtom. A táskámat felkapva a földről, azonnal a vállamra dobtam és még szaladtam le a lépcsőfokokon, már amennyire a cipőm engedte, belegyömöszöltem a dzsekimet, mert ha most nekiálltam volna felvenni, azzal meghiúsítottam volna a saját tervemet, miszerint a lehető leggyorsabban lehúzom a csíkot.
