Mi a közös Gerdában és Gergőben?
Azon kívül, hogy ugyanarra az egyetemre járnak, ugyanabban a városban laknak, közös tesi kurzuson vesznek részt, a testvéreik legjobb barátnők, ráadásul gimnáziumi éveik alatt évfolyamtársak is voltak, körülbelül a...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Csak nekem nem akaródzik ide bemenni? - néztem fel az előttem tornyosuló épületre, ahol egykor még én is szenvedtem, mielőtt magam mögött hagyva a helyet, folytattam ugyanezt a tevékenységet az egyetem falai között.
- Egy porcikám se kívánja. Miért vagyok én itt egyáltalán? - sóhajtott egy óriásit Gergő, akin ugyanannyi életkedv látszódott, mint rajtam. Csak az én esetemben ez teljesen nyilvánvaló volt, míg ő tökéletesen el tudta rejteni a napszemüvege mögé.
- Mert imádod a társaságomat - válaszoltam továbbra is magam elé bámulva, tettetve, hogy nem érdekel a reakciója, ami egy hazugság lett volna, mivel a szemem sarkából lestem, ahogyan csak rágózva megrázza a fejét. - És mert törlesztesz – tettem hozzá-
- Csak nem vezeted listaszerűen már te is? - vonta fel a szemöldökét.
- Majd, ha Ráday Konrád lesz a nevem, akkor esetleg - vágtam rá, mire csak egyetértően bólintott, elvégre az ő szokása ez. Rendesen nyilvántartása van dátummal és szívesség nevével ellátva, mint egy adatbázis.
- Mennyi az idő? Szívemre venném, ha véletlen lekésnénk erről a kellemes 45 percről - dünnyögte unottan Gergő.
- Lassan menni kellene szerintem, nemsokára kicsengetnek elvileg vagy nem tudom, mert változott azóta, hogy elballagtunk. Írtam Axelnek reggel, hogy küldje el a csengetési rendet, mert nem fogok neki órákat itt szobrozni, meg trécselni a volt tanáraimmal, de nem válaszolt azóta se, hogy rohadjon meg - legyeztem magamat a kezeimmel az arcom előtt, hátha lehűt valamennyire. Utálom a tavaszi időjárásban, hogy egyik pillanatról a másikra képes a jégkorszakból izzasztó és égető meleg lenni, aztán a hidegrázásból átmegyek abba a stádiumba, hogy már folyik rólam a víz.
- Egy pillanat - kapta elő Gergő hirtelen a telefonját, majd feltolta a feje tetejére a napszemüvegét, mivel gondolom nem látta tőle az apró kijelzőt. Ha egy kis esze lett volna a vezetőségnek anno, akkor a tornaterem kibővítése helyett, igazán valami fás környezetet varázsolhattak volna ez elé a szent hely elé, hogy az ember ne kapjon hőgutát abban a pár percben, amíg mondjuk nyáron megáll a járdán, hogy bekösse a cipőjét például.
- Most mit csinálsz? - kérdeztem tőle, miközben kikotortam az egyik kinyomtatott és agyonfirkált cikket a táskámból, amit az esszénkhez kellesz felhasználnom, így már nem a kezemmel legyeztem magamat, hanem a lapokkal, reménykedve abban, hogy nem támad fel a szél és repíti ki a kezemből, de amekkora mázlim volt az utóbbi időkben, én már nem lepődtem volna meg rajta, hogyha bekövetkezett volna. - Jaj, de nagyon fontos valaki. Csak nem beindult a netes karriered? - jegyeztem meg gúnyosan, amikor megütötte a fülemet az értesítések félreismerhetetlenül idegesítő hangja.
- Tessék - nyomta a kezembe a telefonját, teljesen figyelmen kívül hagyva a beszólásomat, amit most vagy tényleg nem hallott meg, vagy csak szimplán nem akart rá válaszolni.
