Mi a közös Gerdában és Gergőben?
Azon kívül, hogy ugyanarra az egyetemre járnak, ugyanabban a városban laknak, közös tesi kurzuson vesznek részt, a testvéreik legjobb barátnők, ráadásul gimnáziumi éveik alatt évfolyamtársak is voltak, körülbelül a...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Miért nem tudok egyetlen egyszer nyugodtan hazamenni és csak úgy lenni?
Chillezni, tanulgatni, esetleg játszani Fédrával?
Miért kell, nemcsak gáz, hanem mellé még kellemetlen helyzetekbe sodornom, tulajdonképpen saját magamat állandóan?!
Nem elég, hogy esküszömre mondom, mintha az apámat láttam volna nevetgélve sétálni az egyetem sportcsarnoka előtti gyepes téren, de, hogy még Perczel Csanád is a nyakamba szakadt a hülye órájával, azt már egy csöppet túlzásnak érzem.
- Jó beszélgetést - súgta oda Gergő pontosan olyan stílusban, mint akit nagyon is jól szórakoztat a bénaságom, mire én a föld alá kívántam őt.
- Itt ne hagyj már – kértem tőle, hátha van egy kis parányi lelke és megszán engem. Hát nagyot tévedtem, mert nemhogy parányi, hanem semennyi sincsen neki.
- Hozzád jött, nem hozzám, szóval kellemes szórakozást nektek. Tudod, engem Adri már rettentően vár - vigyorodott el szórakozottan.
- Jól van, csak így kérj tőlem bármit is - szűrtem ki az összeszorított fogaim közül a szavakat, reménykedve, hogy hallja. Nem szerettem volna kiabálni, inkább csak magamban dühöngeni.
- Ugye tudod, hogy én látom, amikor megnyitod az üzeneteimet? - vonta fel a fél szemöldökét Csanád, amikor megálltam előtte, hiszen igaza volt Gergőnek. Rám várt. Csak sóhajtva vettem tudomásul, hogy nincsen menekvés most előle, pedig sokkal inkább izgatta az a fantáziámat, hogy vajon tényleg az apámat láttam - e, mert ha az utóbbi igaz, akkor engem fixen beraknak valami elmegyógyintézetbe, mert ki fogok akadni eléggé erőteljesen.
- Istenem – mormoltam az orrom alatt, imádkozva, hogy nyeljen el a föld, pontosan ebben a pillanatban.
- Sziasztok – köszönt el Gergő, mire Csanád tudomást sem vett róla, csakis engem tisztelt meg összes figyelmével, én pedig egy átkot szórtak Gergőre, remélve, hogy nagyon is elkapja.
- Volt egy ilyen sejtésem - simítottam hátra a hajtincseket a fülem mögé, ugyanis emiatt a szar edzés miatt, a hajam a nyakamra tapadt, a többi pedig úgy állt szerte - szét, mintha most rázott volna meg az áram.
- Akkor mégis miért nem válaszolsz egy egyszerű eldöntendő kérdésre, ha? – kért számon olyan hangsúllyal, ami felsőbbrendűségre utalt. Velem aztán csak ne beszéljen így, mert nem hiszem, hogy tett volna olyat, ami feljogosította volna erre. Az, hogy véletlenül az instán hagyott üzenetét megnyitottam, mielőtt töröltem volna, az egy baleset volt, mert olvasás nélkül akartam eltűntetni.
- Mert a hülyeségekkel nem foglalkozom – vontam meg a vállamat.
- Mióta hülyeség egy óra? Szerintem pont egy jogot tanulónak nem kell elmondanom azt, hogy mit is jelent az, ha nem vissza...
