Dawson & Beckett

4. Rész

- Ho-hogy mondod? - eszmélt fel néhány másodperccel később, és értetlenül nézett rám. Aztán, mintha leesett volna neki. Csak nem éppen a jó dolog - Ez most csak valami vicc, ugye? 

- Nem, nem vicc - ráztam meg a fejem, miközben azon töprengtem, hogy amúgy tényleg elég hülyén hangzik. - Randiznod kell velem - erősködtem. 

- Nem tudom, hogy mi ütött beléd - rázta meg a fejét, mintha hülye lennék - Hallottam már rólad dolgokat, de azok nem éppen ilyenek voltak. 

- Édes Istenem, nem úgy akarok randizni veled - forgattam meg a szemem. 

- Akkor mégis hogyan? Mert én nem ismerem a randizásnak azt a fogalmát, amit nem maga a szó takar magába - fúrta tekintetét az enyémbe, de legalább elkezdte érdekelni a dolog. 

Sajnos nem csak őt kezdte el érdekelni, hanem egyre többen pillantgattak felénk kíváncsiskodva, mintha tudni akarnák, hogy miről is beszélgetünk. Ez Sebastiant láthatóan nem zavarta, engem viszont annál inkább, tekintve, hogy senki mást nem akartam beavatni a tervembe, így megragadtam a férfi karját, és magammal rángattam a legelső nyitott ajtóig, ami mint egy pillanattal később kiderült, az öltöző volt. Senki sem volt bent, így becsaptam magunk mögött az ajtót, és elé álltam. 

- Szükségem van valakire, aki eljátssza, hogy randizunk, majd összetöri a szívem... - kezdtem bele a magyarázatba, és fejben már összeraktam az ezt követő mondatokat is, Sebastian azonban közbeszólt. 

- Miért is kell neked valaki aki eljátssza ezeket? - vonta fel a szemöldökét, miközben leült az egyik székbe. 

Körbenéztem a telepakolt öltözőben, mintha keresnék valakit, aki elbújhatott a ruhafogasok mögött, mielőtt újra elkezdtem volna a magyarázatot.

- Pontosan mit hallottál rólam? - fordultam felé, és inkább úgy döntöttem, hogy így érthetőbb lesz neki is a dolog egy kicsit. 

- Hogyan kapcsolódik ez a témához?

- Csak mondd!

- Beszédfoszlányok szólnak arról itt a forgatáson, hogy a rendező lánya a leglehetetlenebb ember a világon. Hogy senkire sem hallgatsz, illetve legalább két sztatisztától és egy dublőrtől hallottam, hogy ismernek téged... - nézett rám, mintha egy pillanatra megkérdőjelezné. - Azt nem mondták, hogy honnan vagy hogyan ismernek, csak azt hallottam, hogy amikor rád terelődött a szó, mindhármuknak voltak hozzáfűznivalóik. 

- A dublőr volt az, aki ottmaradt a kamera előtt miután ti elindultatok felém az előbb? - kérdeztem bele a beszédébe, mire csak bólintott. - Á, igen, Mike, őt ismerem - húztam mosolyra a számat. - Nem sokat tudok róla, de azt igen, hogy ismerem. 

- Ő is pont ezt mondta rólad. 

Sebastian nem tűnt túlságosan meglepettnek amikor beismertem, hogy többeket is ismerek akikkel együtt dolgozik. Mint kiderült, hallotta már a történeteket, ahogyan szinte a legtöbben errefelé. Az viszont meglepte, amikor elérkeztem ahhoz a részhez, ahol kifejtettem, hogy miért kell randiznia velem. 

- Szóval, hogyha apám látná, hogy képes vagyok komoly és hosszútávú kapcsolatra...

- Amire amúgy teljes mértékben képtelen vagy - vágott közbe, mire csak egy lenéző pillantást kapott tőlem.

- Amire ha nagyon akarnék képes lennék, de nem értem a lényegét. Szóval, ha ezt látná az apám, és el is hinné, akkor végre békén hagyna, és élhetném tovább az életemet úgy, ahogy nekem tetszik - csaptam össze a tenyeremet diadalittasan és büszkén, remélve, hogy sikerülni fog a tervem - Gondolkodtam azon is, hogy felbérelek valakit, hogy játssza el a dolgot, de egy teljesen idegenből leesne nekik, hogy nem gondolom komolyan. És itt jössz te a képbe, tekintve, hogy téged ismernek, egyidősek is lehetünk nagyjából, ráadásul ha jól tudom, neked nincs is senkid jelenleg.