Dawson & Beckett

8. Rész

- Csókolj meg - suttogtam épp elég hangosan ahhoz, hogy meghallja.

- Hogy mit akarsz? - vonta fel a szemöldökét meghökkenve.

- Csókolj meg! - emeltem fel egy kicsit a hangomat.

Sebastian értetlenül nézett rám, majd leesett neki. 

- Ez nem volt benne a megállapodásunkban. - ellenkezett.

- Csókról szó nem volt a megállapodásunkban. Tehát lehet. - próbáltam meggyőzni - Abban egyeztünk meg, hogy nem fekszünk le. A csók pedig még elég messze van attól...

Sebastian felvont szemöldökkel nézett rám. Látszólag nem tetszett neki az ötletem, de tudtam, hogy már rájött miért kérem erre. 

- Az átlagember agyában talán messze van a kettő, de ahogyan téged ismerlek...

Lefagyott a mosoly az arcomról, és egy pillanatra bűntudatom lett. De szerencsére csak egy pillanat volt, majd már újra vissza is tért a rendes énem.

- Ha ezt gondolod rólam, akkor nem ismersz - ráztam meg a fejem, igyekezve, hogy a hangom minél ridegebbnek hangozzon. - Ezeket csak hallottad. 

- És nem igazak?

A napszemüvegét már feltolta a feje tetejére, így a szemébe tudtam nézni. Mogyoróbarna szempár nézett vissza rám, egy-két apróbb zöldessárga folttal. Már tükröződött egy kis megbánás a szemeiben, de inkább a kínáncsiság. 

- Attól, hogy igazak, még nem jelenti azt, hogy ismersz is. - ráztam meg a fejem. 

- Most azt fogod mondani, hogy megváltoztál? Mert nem igazán lenne hihető...

- Nem változtam meg. Soha nem is fogok - nevettem fel kínosan. - Nem tudom miért egyeztél bele a hazugságomba, de hogyha azért, mert azt gondolod, hogy megváltoztathatsz, akkor el kell hogy keserítselek. Nem fog sikerülni. Sokan próbálták már meg és mint láthatod, feladták, mert rájöttek, hogy lehetetlen. 

Nem szólt semmit, csak az arcomat tanulmányozta. Mintha keresett volna rajta valamit, de nem sikerült megtalálnia. 

- Szóval, - szólaltam meg újra, ezúttal egy apró mosollyal az arcomon - hogyha továbbra is szeretnél segíteni, akkor nagyon örülnék annak a csóknak. Annak a teljesen érzelemmentes, megjátszott csóknak. Elvégre színész vagy, gondold azt, hogy ez is csak egy filmbe kell. 

Gyorsan átgondolta a dolgokat, majd csak megforgatta a szemét, és az egyik kezével átkarolta a derekamat. 

Bizsergető érzés futott végig a hátamon, mint amikor nyáron a hőségben jeges vízbe ugrok. Ugyanakkor kellemes is volt, megnyugtató, mintha a keze pont oda, pont a derekamnak arra a pontjára tartozna. 

- Nem kell a sok körítés - néztem fel a szemébe, és próbáltam a megszokott tempóban venni a levegőt. 

- Azt akarod, hogy hihető legyen, nem? - kérdezett vissza, egy fokkal mélyebb hangon, mint amilyenen alapból beszél, miközben a másik kezével a hajamat simította ki az arcomból. Óvatosan bólintottam, mire folytatta - Akkor tényleg úgy kell tennünk, mintha szerelmesek lennénk. Elvégre apád már sok filmes csókot láthatott, pontosan tudhatja, mikor igazi. 

Ezzel egyett kellett értenem. Emlékeztem egy olyan alkalomra, amikor még évekkel ezelőtt apámmal filmet néztünk, és meg tudta mondani mindegyik csókról, hogy közben a színészek éreztek-e valamit egymás iránt. Még indokolni is tudta...

- Kulcsold össze a kezeidet a tarkómnál - suttogta azon a kellemes mély hangján, amely szinte a lelkemig hatolt. 

Már nem volt sok köztünk ahogyan a derekamnál fogva húzott magához.