Dawson & Beckett

6. Rész

- Próbálj már meg egy kicsit csendesebb lenni. - szólt rám Sophie.

- Próbálok, de ha egyszer ezeken a kavicsokon nem lehet halkabban lépkedni. - mutattam a talpan alatt lévő járdára, amelyen elég nagy zajt csaptak a lépteink. 

- Nekem sikerült, neked is fog.

Csak megforgattam a szemeimet és próbáltam visszaidézni, hogy pontosan hogyan is jutottunk idáig. Először is, az egész Sophia ötlete volt, nem is beszélve a rettenetesen nevetséges fekete ruhákról, nehogy kiszúrjanak minket így az éjszaka közepén. 

- Pontosan miért is vagyunk ilyenkor itt? - kérdeztem a lehető leghalkabban, miközben tettem még egy lépést a lány felé. 

- Azért, mert Madison még mindig itt van. És ilyenkor még sokáig szokott maradni. 

Reggel, a parkban Sebastian mellett ülve meg sem fordult a fejemben, hogy még aznap, igaz jópár órával később éppen a menyasszonya után fogok kémkedni, méghozzá ilyen körülmények között. 

A raktárépület, ami előtt álltunk, kívülről elhagyatottnak tűnt, azonban az udvaron néha-néha fény látszódott. 

Sophie az egyik mellékajtó felé sietett, amelyről mintha azt említette volna, hogy egy hete kinézte, és hogy szerinte, ha azon megyünk be, akkor senki sem fog észrevenni minket. A lehető legcsendesebben követtem a lányt, ügyelve arra, hogy véletlenül se csapjak nagy zajt. 

Az ajtó nem volt bezárva, így amikor Sophia lenyomta a kilincset, az ajtó rögtön belökődött, elénk tárva egy öltözőt. Mindketten gyorsan beléptünk és be is húztuk magunk mögött az ajtót, még mielőtt az utcáról bárki kiszúrna minket. 

Az öltözőben alig volt néhány ruha, inkább a sminkes asztal foglalta el a nagyobb helyet, megrakva mindenféle szépségápolási szerekkel. 

A bejárati ajtóval pont szemben még egy ajtó állt, ez résnyire nyitva. Amíg Sophie a hely átkutatásával volt elfoglalva, addig én kilestem a résen. Amit láttam az pedig mondhatni egy kicsit megdöbbentett. 

Tudtam, pontosabban el tudtam képzelni, hogy Madison mennyire készülhet az esküvőjére, de hogy próbákat tartson, ráadásul ilyen precízen, az meglepett.

Próbáltam halkan jelezni Sophie-nak, hogy jöjjön, nézze meg mi folyik ott éppen, de ő már előttem járt és ki is tárta az ajtót. 

- Mi a jó élet... - esett le az álla, amikor felfogta, hogy pontosan mit is lát. 

- El kell tűnnünk innen. - suttogtam magam elé, majd megragadtam Sophie kezét és azon az útvonalon, ahol jöttünk, egészen a következő sarokig húztam, remélve, hogy senki sem látott meg minket. 

Úgy tudtam, hogy rossz ötlet volt eljönni, mégis legalább abban reménykedtem, hogy olyat fogunk látni, amit fel tudunk használni Madison ellen, nem pedig azt, ahogyan éppen a saját esküvőjére készül próbákkal. 

- Meg kell mondanom, erre semmiképp sem számítottam - állt meg mellettem Sophie, hátát az épület falának támasztva. 

- Én sem. - hajtottam le a fejem, visszanézve a raktárépület irányába. 

- Szerinted a bátyám tud róla?

- Garantálom - horkantam fel. - Elvégre csak elmondta neki Madison, hogy amúgy próbákat tart. 

Nem létezett, hogy Sebastian ne tudjon ezekről. Elvégre minden ott volt. Az oltárt felállították valami kartonpapírból, a székek egyenes sorokba le voltak téve, mintha bármelyik pillanatban fogadhatnák a vendégeket, sőt, még a lámpionokat is felszerelték. Csak azt nem értettem, hogy miért volt erre szükség.