Dawson & Beckett

9. Rész

- Sebastian, mégis... mégis mit keresel itt? - kérdeztem, miközben egy lépést tettem felé. 

- Téged. - válaszolta egyszerűen, mintha ez lenne a világ legérthetőbb dolga. 

Beharaptam az ajkaimat, igyekezve, hogy ne egyszerre törjenek fel belőlem a kérdések. 

- Neked nem az esküvődön kellene lenned?

- Ismerem annyira a húgomat, hogy tudjam, hogy már elmondott neked mindent. - mosolyodott el halványan. 

- Sophie csak annyit mondott, hogy közös megegyezésen alapulva lefújtátok az esküvőt. 

- Akkor?

Értetlenül néztem rá. 

- Mi az, hogy 'akkor'? - emeletem fel eg kicsit a hangomat. 

- Akkor, mit nem értessz?

- Semmit sem értek. - ráztam meg a fejem, majd a Leah lakásának ajtaja felé léptem. - Lehet, hogy bent kellene folytatnunk a beszélgetést. Mielőtt még valaki ránkszól, hogy hangoskodunk. 

- Miért, kiabálni tervezel? - vonta fel a szemöldökét, visszatartva egy kisfiús mosolyt. 

- Eddig nem terveztem, de eljuthatunk odáig. 

A kulcs elfordult a zárban, majd kitárult az ajtó. Félreállva beinvitáltam Sebastiant, aki a nappaliba lépve leült a kanapé egyik felére. 

Én vele szemben, az egyik fotelben foglaltam helyet, le sem véve róla a tekintetemet, miközben ő a bútorokat tanulmányozta. 

- Nem az én lakásom, csak ideiglenesen vagyok itt. - mondtam egyfajta magyarázattképp. 

Egy pillanatra megrándult az arca, de sikerült majdnem teljesen elrejtenie. 

- Akkor ki lakik itt?

- A neve Leah, és még Londonban voltunk szomszédok. A barátjával laknak itt, de most éppen Angliában vannak. Vagy valahol Európában. 

- Értem. - bólintott. 

Pár pillanatnyi csend állt be kettőnk között. Végül én voltam az alső aki megszólalt. 

- Miért jöttél ide?

Hitetlenül nézett rám, majd halkan felnevetett. 

- Három napja megkeresett a húgom. A kisebbik. Sophie. Gondolom ismered. - nézet a szemembe, mire csak lesütöttem a szemeimet. - Elmondott mindent. Mindent. 

- Ezért jöttél most? - vontam fel a szemöldökömet. 

- Az elmúlt néhány napom arról szólt, hogy átgondoltam mindent, ami az elmúlt években történt. Alig tudtam aludni és arra jutottam, hogy ha kételkedek a dolgokban, akkor valamit rosszul csináltam. - túrt bele a hajába kissé idegesen. - Madisonnal viszont csak ma tudtam beszélni. 

- És ő mit szólt ehhez az egészhez?

- Mint kiderült, ő is kételkedett, főleg mióta összefutott az egyik volt iskolatársával. Garantált arról, hogy nem haragszik, illetve, hogy az én helyemben ő is így döntött volna. 

- Ezt nem értem. - ráztam meg a fejem. 

- Nem fogom elvenni Madisont. Se ma, se holnap, se semmikor. - nézett Sebastian a szemembe, halvány mosollyal az arcán. 

- Miattam? - kérdeztem halk, elhaló hangon. 

Sebastian bólintott. 

- Miattad.