Dawson & Beckett

2. Rész

Idegesen trappoltam az ujjaimmal az asztalon, miközben a falra függesztett órát bámultam. 

Sebastiannak még három és fél perce volt odaérni a megbeszélt ideig. 

Egy pohár forrócsokit rendeltem, és éppen arra vártam, hogy az kihűljön, miközben a telefonom kijelzőjére pillantgattam, hátha felvillan rajta a neve. Már kezdett szétenni az ideg, annyira izgultam, hogy mégis mit akarhat Sebastian az éjszaka közepén személyesen. 

Elképzeltem, ahogyan bejön, leül velem szemben, elmondja, hogy nem akarja elvenni Madisont, hogy sosem akarta, és ebben a majdnem négy évben csak rám gondolt. Láttam magam előtt a pillanatot, amikor bevallja, hogy még mindig szeret, majd én is elmondom neki, hogy én is szeretem. Hogy azt javasolja, hogy szökjünk meg mindenki elől, menjünk valahova messze, utazzuk körbe a világot és éljünk úgy, mintha senki más nem lenne, csak mi ketten. 

Igen, ezt mind elképzeltem, miközben legbelül tudtam, hogy ez sosem történne meg. De reménykedni lehet, nem?

A kávézó ajtaja kinyílt, ő pedig belépett a kis helyiségbe. Tekintete rögtön kiszúrt engem, majd pár másodperc múlva már ott is ült a velem szemben lévő széken. 

Nem akartam a szemébe nézni. Egyáltalán nem akartam ránézni. 

- Maya...

Furán hangzott a szájából. Annyira megszoktam, hogy Geneviève-nek hív, hogy már szokatlanul hangzott, hogyha a megszokott nevemet használta. 

- Én... én csak beszélni akartam veled. - szólaltam meg, még mielőtt még kínosabbá vált volna a beszélgetésünk. - Beszélni akartam a tegnapról. 

- Hiba volt. - szakított félbe, én pedig éreztem valami szúró érzést a mellkasomban. - Elragadott a hév és egy pillanatra elfelejtettem mindent. Madison nem tud róla, csak arról, hogy újra találkoztunk. De nem erről akartam beszélni. 

Az már el is felejtődött, hogy én igen.

- Akkor miről? - vontam fel a szemöldökömet érdeklődve.

- Miután Madison megtudta, hogy ismerlek, szeretett volna találkozni veled. - mondta, én pedig felkaptam a fejem és kigúvadt szemekkel néztem rá. - Már hónapok óta tudja, hogy ismertelek, de most, hogy újra itt vagy, szeretett volna ő is megismerni. Mint már említettem, az esküvőnkre készülünk... - sütötte le a szemeit, mintha szégyellnie kellene. Tény, hogy minden szava darabokra törte a szívemet, de ez már nem változtatott semmin. - Mivel te annyit utaztál, így tőled akart ötletet kérni a nászutunkhoz. 

Először azt hittem, hogy rosszul hallottam. Ez nem lehetett a valóság. Nem kérhetett meg pont ő pont erre. Egyszerűen pofátlanság volt. 

Élesen beszívtam a levegőt, majd felálltam. Én ezt nem csinálom. Elég volt a tudat, hogy valaki mást fog elvenni, de hogy elképzeljem őket együtt a nászutukon, az már soknak számított. 

- Nem tudom. - válaszoltam, próbálva kontrollálni a hangomat. - Fogalmam sincs hova kellene mennetek. Nézzetek körbe az interneten. Vagy kérdezzetek meg mást. 

Sebastian észrevette a frusztrációmat, de nem értette, hogy mi okozta. Hogy miért nem értette, azt nem tudtam, de abban a pillanatban nem is érdekelt. Ha annyira idióta volt, hogy nem esett le neki, hogy mit kért, akkor hagytam a francba.

- Maya, mondtam valami rosszat?

- Dehogy. - nevettem fel kínosan, majd megálltam mellette. Összeszorítottam az öklömet és nagyon igyekeztem nem pofánvágni. - Képes voltál megkérni engem, engem mindenki közül, hogy adjak ötleteket a nászutadhoz! Azok után, hogy tegnap majdnem szexeltünk egy mozi szertárában! Tudod hogy esik ez nekem?