A házibuli

94 9 21
                                    

Este tízkor szálltunk ki a kocsiból, a bátyám hozott el, de nem bántam, mert elég messze volt a helyszín. Theo egyik unokatestvére szervezte a bulit, aki szintén az ő csapatukban játszott. Ezzel ünnepelték meg az idény győztes meccseit.

A kétszintes épület a külvárosi területen feküdt, a földszinti ablakokból villódzó fény tört ki, a dübörgő zene tompán hallatszott az utcán. A bejárat mellett páran ácsorogtak, cigarettáztak, közben dumáltak, és hangosan vihogtak. Lars kézfogással üdvözölte őket, én puszit kaptam tőlük. Utáltam ezt, de nem tiltakoztam, örültem, hogy ilyen közvetlenek velem. Bár, mint kiderült, ők már jól ismertek engem.

Ahogy a biztonsági bejárati ajtó kinyílt, a dübörgő ritmus átjárta a bensőmet, és minél beljebb haladtunk, úgy vette fel a szívem az ütemet. Csodálkoztam, hogy néhányan így is jót beszélgettek. Empyre One remixek bömböltek a hangszórókból, amiket a földszint több pontján elhelyeztek, az egybe nyitott konyha-nappali helyiségben. Elég tágas volt a tér, az emberek kisebb csoportokba verődve álldogáltak, vagy táncoltak. Mindegyikük tartott a kezében poharat, vagy sörösdobozt.

Lars megállt az egyik társaságnál. Nem akartam útban lenni, ezért beljebb mentem. A nappaliban a kanapét és a dohányzóasztalt félretolták, ott tekeregtek páran, mert amit leműveltek, táncnak legjobb indulattal sem neveztem volna. A konyha részen az étkezőasztalt, valamint a pultot csordulásig pakolták nassolni valókkal, illetve italokkal. Mindenki kedvére válogathatott a gyengébbtől a keményebb piák közül. Nem éreztem szükségét, hogy bármelyiket megkóstoljam.

Két srác szólított meg, kedvesen érdeklődtek felőlem, mert megismertek a négy évvel korábbi táborból. Jó érzéssel töltött el, hogy emlékeztek rám, velem ellentétben, mert egyiknek sem rémlett a neve, csak az arcukat ismertem fel. Az akkori csapattagok jócskán megnyúltak, mind fölém magasodtak.

– Szia, Nina! – köszöntött vigyorogva Theo, a szokásos felzselézett hajával, csak most nem a nap, hanem a színes fények villództak rajta. – Annyira örülök, hogy eljöttél! – kiáltotta túl a hangzavart, majd átkarolt, és alaposan megszorongatott.

Zavartan elhátráltam tőle, ahogy tudtam, mert attól féltem a nyakamon marad. Miután már erősen érződött rajta az ital, meg egyébként sem volt a szívem csücske, nem akartam sok időt a közelében tölteni.

– Helló, köszi a meghívást – mondtam, miután elengedett.

– Nincs még piád? – kérdezte a kezemre mutatva.

Széttártam a karom, megvontam a vállam. Annyira nem zavart a dolog, mert nem alkoholmámorban úszva akartam élvezni ezt az estét, csupán szórakozni jöttem, és felejteni, vagy eltemetni az érzéseimet, amik nem hagytak nyugodni.

– Csüccs – mutatott a kanapéra Theo. – Hozok neked valamit, aztán dumálhatnánk.

Dumálni vele? Miről?

Kérdőn pillantottam a másik két fiúra, de csak rántottak egyet a vállukon, majd folytatták a beszélgetést, mintha ott se lettem volna. Nem akartam már rögtön az elején parasztnak tűnni, ezért leültem oda, ahová mutatta, a bútordarab közepére.

Nem kellett sokat várni, két doboz sörrel a kezében tért vissza. Az egyiknek matatott a tetején, és átadta. Megköszöntem. Hálás voltam, hogy előre kinyitotta, mert gyakorta bénáztam a dobozos üdítőkkel is, majd azonnal belekortyoltam egy jó nagyot, hogy fel se tűnjön neki, hogy korábban még ilyen italt sem fogyasztottam. Rájöttem, hogy a sör nem tartozott a kedvenceim közé a kesernyés ízével. Elfordultam, hogy utat engedjek az arcomra kiülő grimasznak.

Theo meglepően normálisan viselkedett. Sokat kérdezősködött, minden egyes kérdés után ivott, így hamar elfogyott az itala. Szorgosan válaszolgattam, miközben apránként iszogattam az enyémet. Hirtelen felpattant, hogy hoz magának még egyet, mikor valaki leült a másik oldalamra.

Kellesz nekem, mint kóbor kutyának a menedékWhere stories live. Discover now