Kellesz nekem, mint kóbor kutyának a menedék

Édes a bosszú, vagy mégse?

Fintorogva néztem körbe azon a környéken, ahová bratyó bekanyarodott. Az utcán a szemét szanaszét hevert, a lehullott levelekkel együtt. A házak udvarát látványosan elhanyagolták. Némelyiken az ablaküveg berepedt, vagy teljesen kitört. Az egyik épületből egy nagydarab fickó lépett ki görnyedten, tántorogva haladt előre, majd cifra káromkodásba kezdett.

Lars az egyik sarkon megállt, a padka mellé irányítva a kocsit leparkolt.

– A harmadik házban laknak – mutatott előre, egy még rozogábbnak tűnő ház felé.

Elkerekedett szemmel lestem előre. Már bántam, hogy belevágtam ebbe, a hideg futkosott a hátamon, de miután mindenkit elrángattam, nem visszakozhattam. Kezembe fogtam két tojást, a többit Viljarnál hagytam, ahogy megbeszéltük, majd elindultam. Lars a nyomomban loholt. Az épület mellé érve a fal mellett megállt, míg én a kezemet hátul tartva a bejárathoz sétáltam. A szívem a torkomban dobogott, nagyon féltem, hogy mi lesz ebből, de mély levegőt vettem, összeszedtem minden bátorságomat, és bekopogtam.

– Ki a faszom az ilyenkor? – hallottam bentről Theo hangját, majd pár pillanattal később résnyire nyílt az ajtó. Kivételesen nem volt belőve a haja, csupán kuszán meredt felfelé. Unottan bámult rám, mintha nem értené, ez hogyan fordulhatott elő. A szeme vöröslött az írisze körül, és a lakásból fura, émelyítő szag kúszott ki a résen át. – Tüncike – vigyorodott el –, te mit keresel itt? Csak nem leváltottad azt a félkegyelműt, és rájöttél mire van igazából szükséged? – felhúzta jobb szemöldökét, megnyalta az alsó ajkát.

Ökölbe szorult volna a kezem, de időbe észbe kaptam, így nem törtem össze a magam mögött rejtegetett tojásokat. Mosolyt erőltettem a képemre. Theo kitárta az ajtót, így megláttam a kezében a jól megtömött cigit, amiben biztosan mást is tömött, mint sima dohányt. A pólója lógott rajta, pizsamaalsóhoz hasonló gatyában feszített. Mezítláb volt, és a küszöbön belül megállt.

– Mi bajod van Sanderrel? – kérdeztem rá kertelés nélkül.

– Hogy egy kis puhapöcs – horkantotta. – Egy nyámnyila anyámasszony katonája. Életképtelen. A homlokára volt írva, hogy lúzer vagyok, üssetek! – A homlokához érintette a kezét L betűt formázva.

– Csak ezért basztattad a focitáborban?

– Ja – rántotta meg a vállát nemtörődöm módon, ami miatt szívesen felképeltem volna.

– És most? Már nem vagytok egy csapatban, akkor miért nem tudod békén hagyni?

– Mert rács mögé juttatta a haverom.

– Kicsodát? – vontam össze a szemöldököm.

– Elmentek kirabolni egy boltot, de az a köcsög stukkert vitt...

– Azt nem ő vitte, hanem a haverod. Sander nem is emlékezett semmire a drog miatt, annyira ki volt ütve.

– Ó, erről képes volt pofázni – a cigarettáját meglengette az orrom előtt. Szeme villámokat szórt, de elnyújtotta a szavakat, ahogy kiejtette, ebből érződött, hogy nem józan. Az, amit szívott, már biztosan csak hab volt a tortán. – Ha annyira nem emlékezett semmire, akkor hogy a faszomba nyomta fel? He?

– Nem hiszem, hogy ő tette. Gondolom a felvételek miatt csukták le. Biztonsági kameráról nem hallottatok? – kérdeztem vissza kissé gúnyosan.

– Legalább egy ideig jó pénzt hozott a konyhára – fintorodott el. Úgy megszívta a cigijét, hogy felizzott a vége, és egy nagyobb rész leégett, lágyan kacskaringózva szállt fel a füst belőle.

– Mi?

Theo gyanakodva méregetett. Kicsit előre hajolt, körbe kémlelt.

– Tőlem vette a cuccot – bökte ki. – Remek kísérleti alany volt jó ideig, de azt mondta, most ez kell neki. Megkapott minden újdonságot, mégsem döglött bele. Ha nem kapják el őket, a mai napig éjjel-nappal nyomná magába a sok szart, és úgy leépült volna, hogy fel se ismernéd.