Kellesz nekem, mint kóbor kutyának a menedék

Dereng a múlt

Sander arcát láttam magam előtt, ahogy lélekmelengetőn felnevetett. Sosem hallottam még azelőtt ilyen jóízűen kacagni, majd ahogy felém fordult, azzal a szívbemarkoló komolysággal, miközben a szürkéskék szempár fürkészőn az enyémet kutatta. Olyan távolinak tűnt, mégis oly' közel volt hozzám.

A sötétítő függönyt tartó karikák rendkívül élesen, és pokolian hangosan súrlódtak a tartórúddal, erős fény tört át szemhéjamon, kiverve az álomképet elmémből, mely így azonnal semmivé foszlott, csupán fénysávban úszó porszemek maradtak a nyomában. A fejem olyan szinten hasogatott, mintha egy vésőkalapáccsal próbálták volna áttörni a koponyámat. A mosott szar kifejezés enyhe volt arra, ahogy éreztem magam.

Legnagyobb meglepetésemre a saját ágyamban feküdtem, a puha, fehér alapon lila virágos ágyneműben, a tegnapi ruhámban. Az ablaknál a bátyám húzta el a függönyt, illetve nyitotta ki azt.

– Húzz ki innen! – üvöltöttem rá. A kispárnámat hozzá vágtam, a karom erőtlenül hanyatlott le az ágy oldalának nekicsapódva. Magamra ráncigáltam a takarót, hogy ne bántson a fényár, mert a Nap ragyogóan sütött odakint, de erre most nem voltam kíváncsi.

– Már dél van. Apa itthon van, fél óra múlva ebéd, úgyhogy sürgősen szedd össze magad! – morogta Lars, majd leült mellém az ágyra.

Apa komoly motivációt jelentett, így kényszerítettem a szememet, hogy hozzászokjon a fényviszonyokhoz. Mérgesen néztem a bratyóra, aki dióbarna szemével aggodalmasan méregetett engem.

– Mire emlékszel a tegnap estéből? – kérdezte gyanakvón.

– Lássuk. – Hosszadalmas gondolkozás következett, és lassan rá kellett jönnöm, hogy nagyon kevés dolog rémlik. – Néhány emberrel dumáltam, aztán Theoval, aki hozott nekem egy doboz sört, meg egy kicsit Sander odajött, de Theo elzavarta. Utána képszakadás – ismertem el.

– Aha – Lars mérgesen karba fonta a kezét. – Akkor tényleg abba tett valamit.

– Hogy mi?! – hirtelen felültem az ágyon, de olyan erővel kezdett lüktetni a fejem, hogy majdnem leszédültem.

– Fogd már be! – csitított. – Látod, megmondtam, hogy meg akar fektetni, és minden eszközt bevetett, de Sanderrel időben leállítottuk. Eltörte az orrát, de amit tőlem fog kapni, sem teszi zsebre. És erről kussolsz! – mutatott rám fenyegetően.

Hápogtam, mint egy kacsa, mert értelmes szó nem hagyta el a számat döbbenetemben. Bólintottam, mert nem akartam bajba kerülni, ahogy azt sem, hogy máskor ne engedjen el anya. Nehezen állt össze a fejemben a kép, annyira hihetetlennek tűnt, hogy Theo valamit az italomba csempészett. Igaz, gyanakodhattam volna, mikor nyitva adta át. Sander megmentett. Furcsán görcsbe rándult a gyomrom a gondolatra.

– Csinált veled valamit Sander?

A fejembe a fogaskerekek eléggé berozsdállhattak egy éjszaka alatt. Nyikorogva vánszorogtak, amely kifejezetten fizikai fájdalmat okozott. Iszonyú nehezen ment töprengeni ezen. Még mindig hunyorogva néztem a bratyóra, annyira zavart a fény.

– Csak egy kicsit dumáltam vele este, ennyi rémlik vele kapcsolatban – motyogtam.

– Kicsit? – Lars szemöldöke a magasba szaladt. – Egész éjjel vele voltál. Az ölében aludtál, úgy találtam rátok.

A szívem kihagyott egy ütemet, majd hirtelen felpörgött, akár egy gyerek, aki cukorkát evett. Elhűlten vizslattam az arcát annak a jeleit keresve, hogy biztosan hazudik, de ő rezzenéstelenül nézett vissza rám.

– Együtt hoztunk haza hajnalban, ő tett be ide is – folytatta Lars, miközben megpaskolta az ágyat.

Riadtan kutattam emlékek után, tudni akartam mi történt. Egyre szaporábban vettem a levegőt.