Kellesz nekem, mint kóbor kutyának a menedék

A szembesítés

A kapcsolatom Sanderrel újra a régi mederbe került, és egészen idilli volt az együtt töltött idő. A menhelyen bókokkal halmozott el, amikor találkoztunk, mert ő délelőtt Kate-nek segített továbbra is. Mindig, amikor kettesben maradtunk, csókokat lopott tőlem, lágyan simogatott. Társaságban a kezemhez ért, csupán azért, hogy éreztesse, hozzá tartozok. Neki ez fontos volt, és én sem bántam, hogy így tett.

Suliban hasonlóan viselkedett, figyelmes és kedves volt, ami miatt újra szerelmes tinilányt varázsolt belőlem, aki előre vigyorgott, mikor meglátta. Szinte a föld felett repkedtem, a gyomromat verdeső pillangószárnyak csiklandozták, kellemes izgatottságban tartva egész lényemet. Tetszett, hogy ennyire a kedvembe járt, hogy többet foglalkozott velem.

A hétfői angol óra után Sander egy ölelés kíséretében a nyakamat puszilgatta, majd elköszönt. Viljar morcosan méregetett minket, kisimította szőke haját a szeméből, mely szinte szikrát szórt. Csípőre tett kézzel állt meg előttem, mikor magamra maradtam.

– Úgy látom, teljesen kiürült a fejed. Világgá ment az eszed? – kérdezte halkan. – Nem is olyan régen...

– Tudom, tudom – csitítottam vigyorogva. – De szerenádot adott, könyörgött, és...

– Lerángatta rólad a bugyidat is – Viljar összeszűkült szemmel méregetett, mire melegség kúszott az arcomra.

– Azt azért nem! – tiltakoztam hevesen. – Nem hagytam magam.

Nem sokon múlt, de bealudt...

Még szélesebb lett a mosolyom a gondolatra. A barátom gondterhelten felsóhajtott. Ingatva hajtotta le a fejét, mintha az egész világ terhe a vállára szakadt volna.

– Cica, ne mondd, hogy ezzel is csak azt a majmot akarod pátyolgatni! Mert egyetlen gikszer, és az a jóságos ég tudja majd, hol találjuk meg a hulládat.

– Csak megszorította a kezem – összevont szemöldökkel vizslattam, mert nem tetszett ez a túldramatizálása a dolgoknak.

– Hirtelen haragú – állapította meg tényszerűen. – Ha nem veszed észre időben, ki tudja, mit csinál veled.

– Megint szent a béke közted meg Sander között? Tirilt meg megeszi a fene – kuncogott Ronja a vállamra támaszkodva. Láthatóan szórakoztatta a barátnőnk szenvedése.

– Várjál már! – Viljar ledöbbent, ahogy valami az eszébe ötlött. – A pénteki buli után ő áriázott az utcánkban?

Vigyorogva bólogattam, mire a srác tenyerébe temette az arcát, úgy mormogott valamit.

– Nem mondod? – ragadta meg a karom Ronja. – Mit énekelt neked?

– Az All of me című számot John Legendtől.

Barátnőm meghatottan a szívére tette a kezét, majd énekelni kezdte, mire Viljar horkantva megfordult, és úgy tett, mintha belefejelne a falba. A tenyere élesen csattant a csempén, hogy illusztrálja a becsapódást. Visszasétált, megragadta a vállam, és megrázott.

– Hahó, Nina, itt a Föld! Térj észhez!

– Aranyos vagy, hogy ennyire aggódsz, de nem lesz gond – mondtam mosolyogva, de Viljart nem győztem meg.

– Viljar, neked megvan a Resident Evil hét? – hálás voltam Zacknek a váratlan feltűnése miatt, mert ezzel elterelte a figyelmét, így végre leakadt a témáról.

Ha másra nem is, arra jó volt ez a beszélgetés, hogy észhez térítsen, és eloszlassa a rózsaszín ködöt, amely újra rám telepedett. Hiába voltunk együtt, mégis kábítószerhez nyúlt korábban, épp ezért oda kellett figyelnem, hogy időben észrevegyem az intő jeleket, illetve erősnek kellett maradnom, hogy a végső lépést – amit beígértem – megtegyem, ha arra kerülne a sor.