Kellesz nekem, mint kóbor kutyának a menedék

Amikor a sors keresztbe tesz

Elhatároztam, hogy nem erősködöm, türelmesen megvárom, amíg Sander magától elmond mindent, amiről úgy véli, hogy tudnom kell. Mindezt az első randin tett ígérete alapján. Azóta se került szóba semmi kényes téma, mégsem hozakodtam elő a gondolataimat fogva tartó kérdésekkel, mert teljesen elvarázsolt. Az apró gesztusok, a figyelmessége gyakran meghatott. Bearanyozta az iskolai hétköznapokat. A többi randi, illetve menhelyi találkákon annyi más témánk volt, hogy mindig kevésnek éreztük a közös időt.

Már több, mint egy hónap telt el azóta, hogy Sanderrel együtt jártunk, de hetente több alkalommal kaptam tőle verset. Egy egész antológiára való kitelt volna belőle. Bíztattam, hogy pályázatra küldje be, kezdetnek elég az iskolai, de nem akarta vállalni, hogy szerepeljen a neve az újságban. Nem értettem, mitől tartott ennyire, nekem sem engedte, hogy suliban olvassam el.

Pénteken haza siettem, amíg neki edzése volt, mert megbeszéltük, hogy átugrunk hozzájuk filmet nézni. Volt időm kényelmesen elolvasni az alkotását, és többször megtettem, mert annyira tetszett.

Vágyaimnak tárgya.
Teljessé válsz majd,
Mint a növekvő hold,
Mely felhőtlen égbolton
Tündököl egészben,
A csillagok fényében.

Szívemnek vágya.
Mellettem légy az,
Aki minden álmát
Valósággá formálja át.
Akár égen a csillagok,
Ragyogj az oldalamon.

Olyan érzékien fejezte ki magát írásban, annyira szép dolgokat rejtettek a sorok, de szóban sosem mondott ilyeneket. Igazából nem hiányzott, elfogadtam, hogy ő ilyen. Az érintései beszéltek helyette.

Kicsit ideges voltam, mert Sander mondta, hogy az apja nem lesz otthon, így mienk az egész ház. Eddig nem erősködött, csupán utalgatott rá, hogy mennyire szeretné már letépni rólam a ruháimat, úgy érinteni, de hozzátette, hogy természetesen csak akkor, ha készen állok rá, mert semmit nem akart erőltetni. Valójában már előfordult olyan alkalom, amikor odaadtam volna magam neki, ha kettesben vagyunk, ezért úgy éreztem, felkészültem rá, hogy vele elveszítsem a szüzességemet. Egyedül az nyugtalanított, hogy a hasam fájt. Pár napja a köldököm tájékán kezdődött, de elmúlt egy időre, majd visszatért. Ma azonban fájdalomcsillapítót és görcsoldót is vettem be, mégis tompán érződött. Anyámnak nem mertem mondani, mert féltem, hogy akkor otthon fog tartani, ami nem hiányzott.

Egy kisebb táskába pakoltam át néhány holmimat, de lopva az asztalomon heverő írásra sandítottam. Elmosolyodtam, ahogy kivettem a kacifántos kézírást, pedig ennyi idő alatt már szinte fejből tudtam.

Lars dugta be a fejét az ajtón. Körbenézett, majd kényelmesen leült az íróasztalomhoz, és elolvasta a verset.

– Senki sem adott engedélyt – morogtam, majd elkaptam előle a papírt.

– De nyálas – húzta el a száját. – Mit csinált Sander, hogy apa el akarja ásni? – kérdezte szemrebbenés nélkül.

Elkerekedett a szemem, megdermedtem a mozdulatban, ahogy az igazolványtartómat a táskába csúsztattam.

– Itt van? Miért nem tudsz normálisan szólni? – A táska kiesett a kezemből, ahogy futólépésben indultam meg a lépcső felé, de Lars megragadta a karom, a szobájába vezetett.

A helyiségben állott szag terjengett, a koszos holmik szanaszét hevertek a földön. A szekrényen bögyös, bikinis macák képei virítottak.

A fiúk undorítóak – húztam fintorra az orrom. Átvágtam a kupin, kitártam az erkélyajtót félrerúgva a sporttáskát, mert onnan ráláttam az előkertre. Nekitámaszkodtam a korlátnak, a szél belekapott a hajamba, és remegésre késztetett a hűs érintése.