Kellesz nekem, mint kóbor kutyának a menedék

Az elhatározás

Csepergett az eső, az idő annyira szomorkás volt, szinte az én hangulatomat tükrözte. Minden szürkébe borult, bár a fák még zöldelltek, így legalább egy kis színt vittek a tájba. Mit számít, mikor egész napot az iskolába töltöttem? Hiányzott a menhely, a levegő, az ember mentes környezet.

Az iskolába lépve nyomasztó érzés járt át, akár egy kínzópadra készülnék, hogy középkori technikával bírják nyúlásra a testemet. A teremhez sétáltam, köszöntöttem mindenkit a szokásos módon, majd leültem a padra. Ronja nyammogva rágcsálta a rágóját, annyira unta, ahogy Sivert monológját hallgatta, aki Tomnak tartott kiselőadást a hullámokról fizika órával kapcsolatban. Egy darabig hallgattam, majd a karommal hullámoztam, kicsit megbökve a majdnem elaludni készülő barátnőmet, mire ő hangosan felröhögött. A rágó a torkára szaladt, fuldokolni kezdett. Arca egyre vörösebbé vált, nagyon megijesztett.

– Jaj, ne haragudj. Köpd ki! – biztattam elé hajolva, miközben a hátát ütögettem.

– Ne csináld, Nina. Hagyd abba! – szólt rám Sivert. – Ide már a Heimlich fogás kell.

– Milyen fogás? – értetlenkedett Tiril.

Ronja köhögött, hevesen csápolt, hogy abból nem kér, de Sivert felrántotta a padról, hiába ütötte el a kezét, majd hátulról szorosan átölelte. Elkerekedett szemmel néztem az egyre jobban vörösödő párost, mert Sivertet látványosan zavarba hozta a helyzet, Ronja meg próbált tiltakozni.

– Eressz el – hörögte a barátnőm, miközben az őt ölelő kart ütögette, később könyökkel bökdöste, ahogy sikerült ebben a pozícióban. – Már lement, te barom – nézett rá a válla fölött.

Sivert ártatlanul pislogott a lányra mackóbarna szemével, de nem akaródzott elereszteni. Tirillel összenéztünk, és nevetésben törtünk ki, hogy micsoda lamour van itt kialakulóban.

– Sivert, szerintem... – kezdett bele Tom, mintha őt is feszélyezné a dolog.

– Engedj el, most – Ronja tagoltan, rekedtes hangon beszélt, már rendesen kapott levegőt.

A fülig pirult okostojás lassan leeresztette a kezét, végigsimítva Ronja hasán, amitől ő összegörnyedt, majd visszazuhant a padra, egy erős puffanással.

– Komolyan lenyelted? Össze fognak ragadni a beleid! – sipákolt Tiril kétségbeesetten.

Sivert és Tom felkacagtak, mire mindkét barátnőm rosszallóan pislogott fel rájuk. Meg sem szólaltam, mert sejtettem, hogy felesleges volna, így csak csendben, türelmesen vártam, hogy belekezdjen egy újabb kiokításba.

– Tiril, ezt te sem gondolhatod komolyan – ingatta a fejét Tom, kökényszemét egy pillanatra sem vette le a lányról.

Na fene, a végén mindkettőjükre rámozdulnak az osztályból?

Abban a pillantásban sokkal több volt annál, mint amit barátnőm látni vélt, hiszen ő éppen vörösödve húzta fel magát, hogy ilyen gorombán leszólták. Tom meg nem értett a csajokhoz, így nem volt tisztában azzal, hogyan kellene ezt finoman megfogalmazni, vagy akár burkoltan utalni arra, hogy mi a frászért legyeskedik ő is körülöttünk.

– Ezzel csak a szülők szeretik riogatni a gyerekeket, mert valóban van benne olyan anyag, amit nem képes az emésztőrendszerünk megemészteni, de az széklettel együtt távozik – magyarázta Sivert. – Szóval ennyitől még kórházba sem fogsz kerülni – a tekintetét Ronjára vezette. – Ellenben, ha a rágó elakad a garatban, ott csak a Heimlich fogás segíthet, ha jól sikerül. – Magyarázta teljes komolysággal, mire újra kitört belőlem a röhögés.