Az első randi

84 9 47
                                    

Egy órát kaptam rá, hogy elkészüljek a randira, amit elégnek hittem, azonban negyed órával az érkezése előtt fehérneműben topogtam a szobámban. Egy vastag harisnyával küzdöttem, amely megadta magát és kiszakadt. Morgolódva hajítottam a sarokba. Legalább a sminkkel már elkészültem, amit nem vittem túlzásba, csupán egy kis füstösséget adtam a szememnek fekete szemceruzával. A hajamat két oldalt feltűztem, hogy ne lógjon állandóan a szemembe.

Alakformáló alsót húztam fel, rá leggingset, végül egy szürke passzos szoknyát. Hála a legalsó rétegnek a gumi nem vágott be a csípőmnél, így nem váltam hurkássá. Áldottam a nevét annak, aki feltalálta. Felülre topot és egy V-nyakú, virágmintás felsőt vettem. A push up melltartó által szép kis dekoltázsom lett, csoda volt, hogy a kis melleimből ezt ki tudtam hozni.

Kezdtem úgy érezni, túl sokat foglalkozok a külsőmmel, holott utáltam, ha ez az elsődleges. Sander dicsért a hétköznapokban is, pont ezért túl jól éreztem magam mellette, és egy belső késztetés miatt meg akartam mutatni, hogy tudok több lenni, ha csinosan öltözködöm.

Még egy-két igazítást elvégeztem, felkaptam egy hosszúszárú, fekete csizmát, egy térdig érő bőrkabátot. Sejtettem, hogy ebben meg fogok fagyni kint, de legalább több okom lesz hozzábújni. A gondolatra mosolyogva néztem végig magamon a tükörben. Most először úgy éreztem, valóban kihoztam magamból a maximumot, és bíztam benne, hogy észre fogja venni.

Szaporán szedtem a lábam, lesiettem a lépcsőn. A konyhából anyám hangját hallottam.

– Remélem, még egyszer nem hagyod úgy cserben.

– Az biztosan nem fog még egyszer előfordulni – felelte Sander.

Lélegzetvisszafojtva, a lehető leghalkabban lépkedtem a folyosón, majd megálltam a konyhaajtóban, és füleltem.

– Clara, Nina fontos nekem. Nagyon fontos.

– Ennek örülök. Nézd, nem baj, ha velem nem osztod meg, mi történt, mert semmi közöm hozzá, de vele légy őszinte. Jó? Neki mond el.

Nem érkezett válasz, viszont érezhető volt a feszültség, amitől a gyomromban a kellemes zsibongást felváltotta az ideges görcsölés. Zajt csaptam, úgy léptem be a konyhába.

– Szia, újra! – intettem esetlenül. – Nem is hallottam, hogy megjöttél. – Zavaromban hadarva csacsogtam, erőltetett mosollyal. Megakadt rajta a tekintetem.

Sander kivételesen egy kék kockás inget viselt a fekete, műbőr dzsekije alatt, ami jól állt neki, kiemelte a szeme színét. A farmer elmaradhatatlan darab volt. Szélesen elvigyorodott, ahogy rám pillantott, és zavarba ejtő alapossággal tetőtől-talpig végigmért.

– Szia! Szóval ilyen az, amikor nem vagy slampos? – pimaszul húzta fel a jobb szemöldökét. – Szépséges vagy – mélyült el a hangja, ahogy közelebb lépett hozzám. Átkarolt, a halántékomra nyomott egy puszit.

– Kösz – motyogtam. Ennyi elég volt ahhoz, hogy elpiruljak. – Mehetünk?

– Mikorra jössz haza, kincsem? – kérdezte anyám mosolyogva.

– Legkésőbb kilencre hazahozom a hercegnőt – válaszolta Sander helyettem.

– Jól van. Akkor jó szórakozást! – intett anyám a szekrény felé fordulva, ezzel utunkra bocsájtott minket.

Összemosolyogtunk, de anyukámhoz léptem, hogy egy puszit nyomjak az arcára búcsúzóul, majd Sanderrel kézen fogva mentünk ki a házból.

Kényelmes tempóban sétáltunk, de alig haladtunk pár háztömbnyit a járdán, Sander elém lépett, hogy mélyrehatóan, és rendkívül hevesen megcsókoljon. A pulzusom szédítő gyorsasággal emelkedett meg, a szívdobogásom ütemével egyetemben, mert ebben nem volt semmi finomkodás. Szorosan ölelt magához, testünk egymásnak feszült, miközben a nyelve vad táncot járt az enyémmel.

Kellesz nekem, mint kóbor kutyának a menedékWhere stories live. Discover now