Az Álarc Mögött | Befejezett |

23.

Másnap együtt ültünk le reggelizni. Nolan és Liam enyhén kómás fejjel ült velem szemben. Én viszont a megszokottnál jóval kipihentebbnek éreztem magam, amit szóvá is tettem. Chloe éppen palacsintát rakott elénk, amikor beszámoltam neki arról, hogy milyen lehetetlen dolgokat álmodtam össze.

-Annyira furcsa volt. Tegnap délután azon veszekedtünk June-nal, hogy melyik Disney hercegnő a legjobb. Fogalmam sincs, hogy jutottunk el eddig, de az az egy biztos, hogy álmomban jól összekeveredett az összes történet, és valami oltári nagy hülyeség lett belőle – meséltem, mire ő jót nevetett rajtam.

-Benne volt Hófehérke, Hamupipőke, Csipkerózsika, meg az a másik…

-Pocahontas – segített ki Nolan.

-Ja, igen, Pocahontas – bólintottam, és kellett pár másodperc, mire ráeszméltem, hogy mi is történt.

-Honnan tudtad? – fordultam hozzá meglepődve, mert az azért elég furcsa, hogy kitalálja, mit álmodtam. Ez még nekem is sok volt egy kicsit.

-Ráhibáztam – legyintett, és Liammel sokat mondóan összenéztek. Kérdőn fordultam Chloe-hoz, aki szintén tanácstalanul meredt a két fiúra.

-Nem szeretnétek elmesélni nekünk valamit? – próbálkozott.

-Azért ez magyarázatot követel – tettem hozzá én is.

-Nézd, Sky, nem akarlak megijeszteni, de tudtad, hogy alvajáró vagy? – bökte ki kissé zavartan a bátyám, mire még jobban kikerekedtek a szemeim.

-Minden rendben van tesó? Az elmúlt 17 éveben csak észre vettem volna, ha alvajáró lennék. Honnan veszed ezt?

Most megint egymásra néztek.

-Tudod, tegnap későn értünk haza… - kezdte, de itt elakadt. Helyette Liam folytatta:

-Nolan felment az emeletre, de én szomjas voltam, úgyhogy még bementem a konyhába…

-És? – vágtam közbe, mert nagyon nem értettem, hogy mi folyik itt, mire akarnak kilyukadni.

-Liam épp időben érkezett, hogy szemtanúja lehessen annak, ahogyan leveted magad a konyhapultról – magyarázta Nolan.

-A konyhapultról? – kapta a szívéhez a kezét Chloe.

-Ugyan, csak nem gondoljátok, hogy ezt beveszem – csóváltam meg a fejem mosolyogva, és békésen nekiláttam a palacsintámnak. – Egy percig tényleg megijesztettetek – tettem hozzá megkönnyebbülten. Egy fél pillanatig komolyan elhittem, hogy képes vagyok alva járni.

-Az a helyzet hugi, hogy nem vicceltünk – próbálkozott tovább.

-Ugyan Nolan, nem vagyok már ovis. Ha tényleg leugrottam volna, nyilván megütöttem volna magam, és nem az ágyamban ébredtem volna fel. Legközelebb találj ki valami jobb sztorit – veregettem meg a vállát az asztalon keresztül, majd felálltam, hogy a mosogatóba rakjam az időközben kiürült tányéromat, de Nolan még mindig nem adta fel, és olyat mondott, ami arra késztetett, hogy visszahuppanjak a helyemre.

-Mint már említettem, Liam éppen a konyhába indult, így volt olyan kedves, hogy ahelyett, hogy végignézi, amint összetöröd magad a földön, elkapott.

Hitetlenkedve néztem Liam-re, aki vállat vont.

-Jókor voltam jó helyen – mondta egyszerűen. -Még jó, hogy tudtam, mire készülsz, és nem ért teljesen váratlanul.

-Hogyhogy tudtad mire készülök?

-Pont a hét törpének magyaráztad, hogy le kell ugranod a vízesésről, bár nem gondoltam volna, hogy komolyan gondolod.