Az Álarc Mögött | Befejezett |

6.

A pályán állok. A nézőtér tömve van emberekkel, apuék az első sorból szurkolnak. Pár másodperc van vissza, már csak egy utolsó dobásra maradt idő. Megkapom a labdát és elindulok a palánk irányába. A szemem sarkából látom Tess-t. A csapattársam, bár az elmúlt időben elég furcsán viselkedett. Mindegy, az érzelmeket a pályán kívül kell hagyni. Koncentrálnom kell. Eldobni készülöm a labdát, amikor egy hatalmas lökést érzek. Olyan erős, hogy nem tudok talpon maradni. Megpróbálom kitenni a lábamat, de elesek és éles fájdalom hasít a jobb combomba. Elvágódok a padlón, nem tudok megmozdulni. Az alakok elmosódnak a szemem előtt. Csak Tess-t és Petert tudom tisztán kivenni. Megvetően nevetnek rajtam, majd elmennek. Otthagynak. Én pedig ottmaradok egyedül a fájdalmammal.

-Sky! Ébredj! Nincs semmi baj! - simogatta meg a homlokomat Nolan.

Lassan felültem. Már megint. Az elmúlt években vajon hányszor ébredtem ugyan így, remegve, fájó lábbal? Éreztem, hogy az arcomon végigpatakzanak a könnyek.

-Minden oké? - aggódott Nolan. Lassan simogatta a vállamat megnyugtatásképpen.

-Csak rosszat álmondtam - motyogtam magam elé.
Ő is pontosan tudja, hogy ez mit jelent. A baleset. Peter. A kosár.
Óvatosan megdörzsöltem a combomat. Nos igen. Bárhányszor jön elő ez az álom, a lábam ugyan úgy fáj, mint akkor. Az orvosok azt mondták, hogy ez azért lehetséges, mert valamilyen szinten traumatikus élmény kapcsolódik hozzá.

-Fáj? - követte tekintetével a kezemet.

-Nem vészes - hazudtam.

-Aha, persze - lépett oda az asztalomhoz, kihúzta a fiókot és kivette a fájdalomcsillapítót. Ezekre az esetekre tartom könnyen elérhető helyen. Felkapta a kulacsomat is és mindkettőt átnyújtotta.

-Köszi - sütöttem le a szemeimet és bevettem a gyógyszert.

-Ez is Liam miatt történt. Ha nem zaklat fel annyira tegnap este, most nem lenne ez - szorította ökölbe a kezét.

-Hé - érintettem meg a vállát - nem tudhatta. Ne őt hibáztasd. Ez van és kész - zártam le a témát, közben szinte a fogaimat csikorgattam fájdalmamban.

-Ne merd nekem még védeni is! Hogy tehet ilyet?

-Sss, halkabban, felébreszted apuékat! - suttogtam neki. -Nem akarom, hogy miattam vesszetek össze! Ő a legjobb barátod!

-Előbb kérjen tőled bocsánatot!

-Most jobb lesz, ha visszafekszünk aludni. Majd holnap megbeszéljük.

Nolan  beszívta a levegőt, majd lassan kifújta.
-Hát jó. Megleszel? - pillantott rám még egyszer, mikor felállt mellőlem.

-Persze, ne aggódj - mosolyogtam rá bíztatóan. Kiment, én pedig újra egyedül maradtam...

Reggel kissé kómásan ébredtem. Nem sokat sikerült aludnom az éjszaka történtek után.
Mivel már sokszor volt ilyen, tudom, hogy képes vagyok egész nap antiszockodni és depizni, de ma nem volt hozzá kedvem. Többé nem ronthatja el a napomat.
Egy fekete-fehér kockás laza inget vettem fel, az alját betűrtem egy fekete naciba. A hajamat csak megfésültem és kivasaltam. Miután elkészültem, ittam egy kávét, majd mentem a kocsiba.
Rendes dolog volt Briantéktől, hogy hazahozták Nolan helyett. Apropó Nolan. Csodálkoztam, hogy még nincs az autóban.
Na mindegy. Amíg vártam, megnyitottam a beszélgetéseimet. Nem tudom miért, de izgatott voltam, vajon írt-e ez a titokzatos valaki. Mosolyra húztam a számat, mikor megláttam "reality" olvasatlan üzenetét.