Az Álarc Mögött | Befejezett |

13.

Skylar szemszöge:

Mikor felébredtem, kint már besötétedett. Nem tudom, hogy jutottam fel a szobámba, az utolsó emlékem az, hogy végigdőlök a kanapén.

Ránéztem az órámra: 20:43. Akkor most vagy felébredtem pár óra alvás után, vagy 27 órát aludtam. Ez azért kicsit ijesztő lenne. Próbáltam hallgatózni, hogy hallok-e hangokat, de teljes csend volt.

Levánszorogtam a lépcsőn és mindent megértettem. A kanapén ült Liam és Nolan egymás mellett, kezükben egy-egy játékkonzollal. Fejhallgató volt mindkettőjükön, hogy ne hallatszódjon ki a játék. Csak néha mondtak valamit egymásnak, azt is csak suttogva, gondolom hogy ne ébresszenek fel.

Kimentem a konyhába és nekiálltam palacsintát sütni. Mikor benéztem a mosogatógépbe, az teljesen üres volt. Hát nyilván nem fognak kaját készíteni. Mivel nem volt otthon semmi fagyasztott kaja, lehetetlennek tartottam, hogy képesek lennének összerakni valami ehetőt...

Olyan 20 perc után elkészültem vele. Azok még mindig ott ültek és játszottak. Valószínűleg órák múlva is ezt csinálták volna, ha nem adok életjelet. Mivel nem reagáltak arra, hogy kb 5x mondtam a nevüket, a jó öreg "ugorjunk Nolan nyakába hogy ránk figyeljen" módszert alkalmaztam. Ez még kisebb korunkban alakult ki, amikor még nyilván pár kilóval könnyebb voltam. De kit izgat ez ilyenkor?

Óvatosan hátraléptem párat, hogy lendületet vehessek, majd nekiiramodtam és egy harci kiáltás kíséretében hátulról rávetettem magam.

Azt a lányos visítást! Mindketten a kanapé előtt a földön kötöttünk ki. Az én esésemet tompította a bátyám. Liam ott maradt a helyén, és miután felismerte a helyzetet, velem együtt szakadt a nevetéstől.

Szép lassan leszálltam a hátáról. Szinte hitetlenkedve nézett rám.

-Mások igazán figyelmeztethetsz, ha merényletet tervezel ellenem - tápászkodott fel a szőnyegről.

-Ugyan már, abban hol a poén? - röhögtem. Lassan ő is bekapcsolódott, így már hárman fogtuk a hasunkat a nevetéstől.

Miután kinevettük magunkat, rámutattam a tényre, hogy palacsinta várja őket a konyhában. Rövidtávfutókat megszégyenítő gyorsasággal sprinteltek a kaja irányába, és mire odaértem, már tömték magukat. Na igen. Fiúk...

Én is ettem néhányat, majd mindannyian felmenünk az emeletre. Nagylelkűen kikapcsolták aznapra az xbox-ot, mivel ők is tisztában voltak vele, hogy engem egy kicsit sem tudnának lekötni vele.

Olyan 10-körül Nolan bejelentette, hogy elmegy zuhanyozni. Liam pedig tanulnivalóra hivatkozott, így átvonultam a szobámba és elővettem a telefonom.

A sulis oldalon a következő bejegyzés fogadott:

incompareable_elison:
"destiny, ez az üzenet neked szól. Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy milyen szörnyen népszerű lettél, miután beolvastál nekem. Le a kalappal.
A véleményem rólad a következő: ha leszámítjuk azt, hogy egy idegesítő kis senki vagy, a legfontosabbat nem tudjuk: ki is vagy valójában? Persze, könnyű úgy kritizálni másokat, hogy álnév mögé bújsz. Ha tényleg ennyire talpraesett és bátor vagy, hát fedd fel magadat! Ne névtelenül oszd az észt, vállald fel a véleményedet! "

Ennek a csajnak tényleg nincs ki minden kereke, ha azt hiszi, hogy fenyegethet. Pont annyira érdekel a véleménye, mint a fizika óra. Vagy még annyira sem.

Inkább visszafogtam magam, úgy döntöttem, hogy várok a reakcióval. Még végig kellett gondolnom, mit válaszolok, vagy hogy válaszolok-e egyátalán.