Az Álarc Mögött | Befejezett |

24

-Ez valami vicc, ugye? Te is láttad amit én? – vetette rá magát az ágyára.

Személy szerint még nem sikerült feldolgozni a látottakat, így félig kómásan ültem le az íróasztalnál álló székre.

-Nem lehet igaz, hogy ő "destiny"! Annyiszor beszéltünk róla de nem mondott semmit!

-Sok mindent megmagyarázna... - motyogtam magam elé.

-Hogy mondod?

-Semmi, lényegtelen. Így már érthető, miért volt olyan közömbös vele kapcsolatban - improvizáltam, de közben egészen máson járt az eszem.

-Ja. Ráadásul még meg se nézhettem, amiért mentünk.

-Nem láttál semmit?

- Voltak beszélgetései néhány személlyel.

-Nevekre nem emlékszel?

-Hmm... Talán volt Gabrielle,  "mistery"... "popcornxcoke", meg valami "reality". De ezzel nem sokra megyünk. Az összeset végig kéne olvasni ahhoz, hogy használható infóhoz jussunk - rázta meg a fejét.

A továbbiakat nem hallottam, mert egyre csak gondolkodtam és gondolkodtam és gondolkodtam. Értelmet nyert sok minden amit Olivertől vagy Brianttől hallottam. Kezdett összeállni a kép.

Skylar szemszöge:

Mikor felébredtem, nem tudtam eldönteni, hogy Nolanék éjszakai látogatása tényleg megtörtént-e, vagy csak álmodtam. Akkor annyira valószerűnek tűnt, de így utólag visszagondolva semmi értelme nem volt. Mivel nem tudtam tovább aludni, inkább belebújtam a papucsomba, és bekukkantottam a bátyám szobájába. Igen, nyilván álmodtam, mert Liam nem volt sehol, Nolan  pedig takaróval a fején hortyogott. Pár percig elgondolkozva álltam, és levontam a következtetést, hogy ezentúl nem eszek este 6 után, mert az úgy nem lesz jó, ha minden este hallucinálok, vagy alva járok.

Elégedetten indultam vissza a szobámba, de az ajtóban belebotlottam a lihegő Liam-be.

-Hát te mit csinálsz? – kérdeztük egyszerre a másikat.

-Én futni voltam – ment el mellettem, és a cuccait ledobta a kanapéágyra. -És te?

-Hát… Csak úgy bejöttem megnézni, hogy minden rendben van-e – bólogattam értelmesen.

-Tény, hogy fulladásveszély fenyegeti így takaróval a fején, de szerintem már hozzászokott.

-Ja, igen… Akkor én megyek is – biccentettem az ajtó felé és gyorsan távoztam.

Tehát Liam még mindig a házban volt, de ez nem változtatott azon az elhatározásomon, hogy éjszaka senki nem tört be szobámba, hogy a telómban kutakodjon. De ha már itt vagyunk…

A telefonomat meglepő módon a földön találtam a kisszekrény mellett. Biztosan levertem valahogy éjszaka. Megnyitottam, és megnéztem a legutóbb megnyitott alkalmazásokat.

Az egyszer fix, hogy ezek nem a Messenger, Snapchat vagy az Insta voltak, tekintve, hogy napok óta rájuk sem néztem. Első helyen volt a sulis honlap, amin bár nem lepődtem meg, mégis valami nem volt rendben vele. Mintha valaki megnézte volna a beszélgetéseimet.

Akárhogy is próbáltam törni a fejemet, üres gyomorral egyszerűen nem ment. Leballagtam a konyhába, és ránéztem a faliórára. 7:18. Akkor nem csoda, hogy apuék is alszanak még. Én viszont egy forró, mekis almáspitére vágytam, úgyhogy eldöntöttem, hogy autókázok egyet, közben lesz időm gondolkodni, és még az egyre hangosabban korgó gyomromat is megtömhetem.