Az Álarc Mögött | Befejezett |

25.

Ahogy leparkoltunk a ház előtt, egyből észrevettem a bátyámat, amint a bejárati ajtónak támaszkodva, összefont karokkal várt minket. Éppen nagyban röhögtünk kiszállás közben, Nolan pedig durcásan nézett ránk. Még mindig pizsamában volt, és a kócos fejével enyhén szólva sem volt komoly az összhatás.

-Lám, lám. Ez lesz az új divat? Ti ketten egy szó nélkül leléptek, engem meg csak úgy itt hagytok? Meg kell hogy mondjam, nem valami kedves tőletek, hogy mindenből kihagytok – mondta félig szigorúan, félig megjátszva a sértődöttet.

-Tudod bátyó, Liam rájött, hogy mennyivel kellemesebb társaság vagyok, mint te – vontam meg a vállamat. Akinek van testvére, az tudhatja, milyen jó érzés tud lenni, hogy a másik agyára mész.

-Ja haver, le vagy cserélve – kapcsolódott be a fiú is, én meg csak magamban kuncogtam Nolan arckifejezésén.

-Hát így állunk – vágott hitetlenkedő fejet, majd szép lassan, magában motyogva hátat fordított nekünk, és elindult a ház felé.

-Naaa, nem kell egyből megsértődni – mentem utána békítően.

-Te könnyen beszélsz…

-Tudod mit? Kárpótlásul elmehetünk hármasban valahova délután – nyújtottam békejobbot.

-Mondjuk  kariajcsikat venni? – csillant fel a szeme. Ebből nyilván az lesz, hogy rámsózza a bevásárlást, amíg ő a mit tudom én milyen Xbox játékokat próbálgatja. Tipikus…

-Szerintem már elég nagyfiú vagy ahhoz, hogy ezt egyedül intézd el  - igyekeztem kibújni a feladat alól. -Oda majd elkísér Liam – kacsintottam rá.

-Igen? – kérdezett vissza az emlegetett.

-Na ná. Ebéd után elmentek ketten a plázába, és körbejárjátok az összes üzletet, amíg meg nem találjátok a tökéletes ajándékot…nekem – böktem magamra vigyorogva.

-Még hogy neked? Chh, így viselkedik, és még azt várja, hogy ajándékot kapjon… Ki hallott még ilyet?

-De annak a hatalmas szívemnek hála, nem kell olyan sokáig filóznotok, adok egy kis segítséget – hagytam figyelmen kívül a beszólását.

-Milyen kegyes kedvében van valaki… Na halljuk, mire vágyik a kisasszony? – kérdezte végül a bátyám.

-Annyit mondhatok, hogy amint megláttam annak a rózsaszín boltnak a kirakatában, egyből beleszerettem – mondtam, a szívemre rakva a kezeimet, felfelé pislogva. Persze a színészkedésemen jót derültek, de legalább tudtam, hogy nagyban megkönnyítettem a dolgukat.

-Rózsaszín bolt? Neve nincsen?

-Biztos van neki, de feleslegesen mondanám, mert úgyis elfelejted, mire odaérsz – legyintettem lemondóan.

-Valakinek hogy felvágták a nyelvét ma reggel – morogta Nolan, mire csak a karjába bokszoltam, és felvonultam a szobámba.

A nap hátra lévő része számomra eseménytelenül telt. A fiúk olyan 3 körül mentek el, én pedig a korosztályomat meghazudtolva sorozatot néztem, majd mikor meguntam, elmentem egyet futni.
Nolan csak este jött haza, és az ajándékokat a háta mögé dugdosva közölte, hogy Liam nem jött, mert csomagolnia kell.

A következő pár napban a karácsonyra készültünk. Fát díszítettünk, rendet raktunk, kitakarítottunk, én meg segítettem Chloe-nak sütni-főzni, amíg apa és Nolan felaggatták az égősorokat a házra.

Három nap kemény munka után elégedetten álltunk a nappali közepén, és vártuk a vacsira hivatalos Carter és Collins családot.
Bármennyire is szerettem volna mackónadrágban és pulcsiban lenni, apának sikerült meggyőznie, hogy legalább karácsonykor legyek normális cuccba felöltözve, főleg úgy, hogy vendégeink lesznek, így kénytelen-kelletlen magamra rángattam egy fekete hosszúujjú garbót, meg egy piros térdig érő szoknyát, smink gyanánt pedig a megszokott korrektor-szempillaspirál kombó mellé felraktam egy ici-pici csillogós szemhéjfestéket meg egy kis átlátszó szájfényt.