Az Álarc Mögött | Befejezett |

3.

Vége volt az óráknak, ezért Junenal bementünk az ebédlőbe, hogy megnézzük, ehető-e a kaja. Mázlink volt, túrógombócot adtak, úgyhogy beálltunk a sorba, majd miutánelvettük a tálcáinkat, körbenéztünk, van-e ülőhely. Ekkor vettem észre, ahogy Dex az ebédlő egyik sarkából integet, hogy menjünk oda. Intettem Junenak és elindultunk. A csapat épp nagyban röhögötz valamin, de mikor odaértünk kicsit összéb húzták magukat, hogy mi is odaférjünk.

-Skylar és a barátnője - üdvözölt Dylan.

-June - emlékeztette kedvesen a barátnőm. El tudom képzelni, mennyire elege lehet, amiért 3 éve nem tudják megjegyezni a nevét. - Négy betű, annyira nem bonyolult.

-Persze, tudtam én - próbálta menteni a menthetőt Dylan.

-És fogadok, ha 3 perc múlva megkérdezem, már nem lesz benne ilyen biztos - súgta June, én meg csak jót kuncogtam magamban.

-Hé hugi - hívta fel magára a figyelmemet Nolan - eljössz a megbeszélésre? - kérdezte.

-Nem, oda nem kellek. Ez a ti csapatotok. Az edző nem véletlen veletek akar beszélni. Majd elmeséled, miről volt szó. Most inkább hazamegyek pihenni - magyaráztam

-Mit kell kipihenned? Nem csináltál egész nap semmit - oltott be.

-Ugyan, ugyan, ilyet mondani a testvérednek, ez igazán nem szép dolog - szidta le Briant.

-Miért, nem így van?

-Hát én azt már nem tudhatom - emelte fel a kezeit - lehet, hogy a mi kis Sky-unk titokban szuperhős és egész nap a városban repkedett lesve, hogy kit kell megmenteni - bólogatott bölcsen Briant. Néha olyan hülyeségeket talál ki, és olyan biztosan állítja, hogy lehet, hogy tényleg elhiszi, amit mond.

-Briant, haver, szerintem te túl sokat pihentél - veregette meg a vállát Nolan.

-Oké, elég lesz - próbáltam megfékezni a kitörni készülő szópárbajt, de meg sem hallották.

-Azt mondod? Lehet, hogy én sokat pihentem, de ez jól fog jönni edzésen. Te pedig, aki ilyen kis puhány vagy, nem fogod bírni a tempót - dőlt hátra elégedetten Briant.

Ezután már nem figyeltem rájuk, inkább odafordultam a mellettem ülő Jacksonhoz.

-Csak most nézem, hol van Liam? - néztem körbe.

-Ma nincs iskolában, de edzésre majd bejön - válaszolt. Hát jó, nem az én dolgom, felőlem azt csinál, ami neki jól esik.

Elköszöntem azoktól, akik nem a vitával voltak elfoglalva, majd Junenal felálltunk és visszavittük a tányérunkat.

-Van programod délutánra? - kérdezte June hazafelé.

-Ha az alvás annak számít...

-Ma én is fárdt vagyok. De holnap mindenképpen csinálunk valamit - nézett rám jelentőségteljesen.

-Megbeszéltük! - nevettem, majd befordultam az utcánkba.

Ahogy egyedül sétáltam, elgondolkodtam azon a bizonyos felülteten, amit az iskola hozott létre. Mindenkitől azt hallottam, hogy ez mekkora hülyeség. Őszintén, furcsa érzésem volt vele kapcsolatban. Úgy éreztem, ennek még valahogy jelentősége lesz. Lehet, hogy valami botrány lesz belőle, vagy nem tudom, csak olyan megérzés. Nyilván hülyeség.

Előkotortam a táskából a bejárati ajtó kulcsát, majd miután sikeresen kinyitottam, beléptem a házba.
Teljes csend volt, senki nem volt otthon. Apu meg Chloe dolgozott, Nolan pedig még az iskolában volt kosáredzésen. Lassan felblattyogtam a lépcsőn, be a szobámba. Az első dolgom volt, hogy áthúztam a farmeremet egy kényelmes otthoni cicanacira. Iskolába soha nem húznám fel, de itthonra tökéletes.