Az Álarc Mögött | Befejezett |

16

Liam szemszöge:

-Hé haver! Nincs kedved ma átjönni? - ért mellém Nolan. Most érkeztek Skylarrel. A szekrényemnél álltam, mikor elköszöntek egymástól.

-Csak úgy? - néztem rá, bár egyátalán nem voltam meglepve. Hiszen az elmúlt x évben szinte minden héten eljátszottuk ezt.

-Aha, anya csinál spagettit - mondta ki azt a pár szót, amivel tudta, hogy meggyőz. Nem mintha amúgy nem egyeztem volna bele.

-Ez még kérdés? Anyukád csinálja a legjobb spagettit - nevettem.

-Helyes. Hol is lesz óránk? - nézett körbe a folyosón. Páran köszöntek nekünk, de Nolan tudomást sem véve róluk, próbált tájékozódni.

-Földrajz az első - néztem meg a telefonomon az órarendet, és elindultunk a terem irányába.

A nap hosszú és unalmas volt, mint mindig. Mostmár kb minden órán a továbbtanulásról van szó. Értem, hogy fontos meg mindrn de attol meg csinalhatnank valami mást is...

Az edzés egyszerre volt fárasztó és kellemes. Szeretek kosarazni, így élveztem a feladatokat, az összes erősítést, meg gyakorlatot.

Skylar aznap nem várta meg Nolant, csak az edzés előtt jött be köszönni. És akkor valami elég furcsa történt.

A fiúk szokásosan hülyéskedve köszöntötték. Briant méltóságteljesen odalépett elé, és mint valami középkori lovag meghajolt.

-Köszöntöm a kisasszonyt, akinek személyében kemény másodedzőnket tisztelhetem - mondta komikus udvariassággal. Skylar egy pillanatra, mintha lefagyott volna, kissé összeráncolta a szemöldökét. De hamar összekapta magát, bármi is okozta a zavart, és hasonlóan kecsesen meghajolva válaszolt:

- Köszönöm, kedves lovagom- nevetett, de a hangján hallatszott, hogy valami nincs rendben. Pár percet maradt csak, aztán mikor jött az edző, elköszönt és elsietett.

Másfél óra múlva már Nolan autójában ültünk. Szokás szerint össze kellett szedni a cuccomat. Igazán tarthatnék náluk is valami ruhát, úgyis kb annyit vagyok náluk, mint otthon. És ugyan ez mondható el az elmúlt 10-12 évről.

A házba lépve egyből a megígért spagetti illata csapta meg az orromat.

-Sziasztok fiúk! - köszönt Chloe. Annyira megszokta, hogy állandóan felbukkanok náluk, hogy nem is lepődött meg.

-Szia anya! - ölelte meg a barátom. Chloe nem számított alacsonynak, Nolan mellett mégis úgy nézett ki, mint egy kislány. Egyik kezében ott volt a fakanál (éppen főzött), így inkább csak hagyta, hogy megölelje őt a fia, aztán visszalépett a tűzhelyhez és folytatta amit félbehagyott.

-Nyugodtan menjetek fel, majd szólok ha jöhettek enni - fordult a készülőben lévő vacsora felé.

Nolan szobájába mentem. Ő bekukkantott Skyhoz, de egy fél perc múlva már jött is utánam.

-Kicsit mintha ki lenne borulva - ült le az ágyára.

-Miért? - kérdeztem. Arra gondoltam, hátha van valami köze ahhoz, ami edzés előtt történt.

-Azt mondja, hogy holnap fizikából írnak, és eléggé lemaradt, mikor nem ment iskolába, így nem nagyon érti az egészet. Inkább hagytam, hátha ki tud találni valamit - vonta meg a vállát.

Akkor lehet, hogy tévedtem? Mégsem volt összezavarodva attól amit Briant mondott?

-Lehet, hogy tudok neki segíteni - vetettem fel. Nek mondom, hogy zseni vagyok fizikából, de azért általában képben vagyok a dolgokkal.