𝐌𝐈𝐍𝐒𝐔𝐍𝐆 𝐎𝐍𝐄𝐒𝐇𝐎𝐓𝐒

storm

-Minnie.. én félek..- motyogta Jisung telefonját nézve.

-Jisung, komolyan ezért hívtál fel ilyenkor? Miért nem alszol? Most nagyon rosszkor hívtál!- morogta az idősebb majd egy apró sóhaj hagytam el ajkait.

-É-én...s-sajnálom....-nyögte ki nagy nehezen hiszen szemeibe könnyek gyűltek és remegni kezdett. -H-hyung... é-én...n-nem..é-érzem jól m-magam!- mondta majd teljesen elöntötte őt a pánik.

Hosszú ideje nem volt pánikrohama, senki sem tudott róla, hogy havonta egyszer- kétszer megküzd egy durvább rohammal. Mivel nem akarta zavarni az idősebbet így zokogva nyomta ki a telefont sokadik próbálkozására. A hangok tompábbak lettek míg látása teljesen elhomályosult. Karjaiba marva próbálta leküzdeni, de egyszerűen nem ment neki. Nagyokat dörgött és villámlott így szemeit összeszorította kezeit pedig fülére tapasztotta. Gyáva dolog félni valamitől ami csak kevés esélyel tud bántani, de sok mindenki retteg a viharoktól. Jisung is így van vele, gyerekkora óta fél egyedül a sötétben leginkább akkor amikor vihar van. Az ajtó bő 5 perc után kicsapódott és Minho kétségbeesett hangját lehetett hallani. Cipőit lerúgta magáról kabátját eldobta valahová majd azonnal a még mindig síró fiúhoz szaladt.

-Semmi baj, minden rendben lesz!- ölelte magához a fiú törékeny testét majd ölébe húzta.

Jisungot nem érdekelte, hogy az idősebb csurom víz. Magához ölelte és hozzábújva nyugodott meg szép lassan.

-Itt vagyok, semmi baj!- puszilt az idősebb fejére. -Sajnálom!- szorította magához Sungiet.

-Most már jól vagyok!- mondta megkönnyebülve hiszen sokat segített neki az idősebb közelsége.

-Mióta vannak pánikrohamaid?- kérdezte eltolva magától.

-Fél évig volt havonta egyszer-kétszer. Manapság egyáltalán nem szokott lenni, éppen ezért nem mondtam el!- hajtotta le a fejét.

-Legközelebb bármi van, szólj nekem! Rendben?- emelte fel fejét majd megsimogatta a bólogató fiú arcát.

-Szeretlek Pici!- ölelte magához újra, de a fiatalabb eltolta magától.

-Menj fürödj le mielőtt megfázol!- mondta majd letörölte a könnyeit.

-Fürödj velem!- válaszolt hirtelen mire Jisung szemei kikerekedtek.

-Nem hiszem, hogy jó ötlet!- nézett el róla zavarában.

-Naa, már több mint fél éve könyörgök. Nem csinálok veled semmi rosszat! Kérlek!- nyafogott majd alsó ajkát is lebiggyesztette. -Láttalak már boxerbe, sok millió alkalommal elképzeltelek ruha nélkül is szóval ne szégyenlősködj! Előbb utóbb úgyis látnálak meztelenül!- fordította maga felé a fiú piros arcát aki szavai hallatán mégvörösebb lett.

-Hyung, fejezd be!- takarta el arcát apró kezeivel.

-Most miért? Ne legyél ennyire szégyenlős! A múltkor előtted vertem ki ráadásul amikor felhívtál akkor is hallhattad!- vette el a fiú kezeit arca elől majd ajkaira puszilt.

-Inkább menjünk fürdeni!- mondta zavartan majd kiakart szállni az idősebb öléből, de ő nem engedte.

-Ez az!- nyúlt combjai alá majd karjaiba véve indult el a fürdőszoba felé.

A fürdőben letette a kisebbet majd azonnal el is kezdett vetkőzni. Jisung végignézte ahogyan az idősebb boxerre vetkőzik, de utána már nem volt túl sok ideje bámulni hiszen Minho őt kezdte el vetkőztetni. Lassan nyúlt a fiú boxeréhez akinek lángra lobbant az arca.

-Ne legyél ennyire szégyenlős főleg ne előttem!- mosolyodott el az idősebb majd levette róla az alsó nadrágot. -Gyönyörű vagy!- puszilt a kisebb arcára majd magáról is lekapta a boxert.