𝐌𝐈𝐍𝐒𝐔𝐍𝐆 𝐎𝐍𝐄𝐒𝐇𝐎𝐓𝐒

L O V E

Egyszerűen utálok szerelmes lenni. Hiába a sok jó emlék, hiába a nagy szeretet és a törődés. A szerelem nem csak jó lehet hanem rossz is. Egy idő után amikor biztos vagy abban, hogy szerelmet érzel a másik fél iránt és nem csak szeretetet, elkezdesz hozzá kötődni. Fontos lesz számodra, nem tudod elképzelni nélküle a napjaidat. Boldog leszel amikor meglátod és egyszerűen nem tudod csillapítani a hevesen verő szívedet. Mindent megadnál neki még akkor is ha nem mindig megy. Amikor nem tudsz vele találkozni, amikor napokig nem látod őt, hiányzik neked jobban mint bárki más. Egyszerűen csak rossz a kedved, mert tudod, hogy ma se és holnap se sőt azután sem látod őt. Nehéz ez amikor a párod egy fontos ember a cégnél.

Én csak iskolába járok és miután hazaértem tanulok és megcsinálom a dolgaimat míg ő egésznap dolgozik és még írni sincs ideje. Elgondolkodtam azon is mi van ha már nem is akar írni? Számtalanszor látom, hogy elérhető mégsem jelez a telefonom, hogy megkaptam a kedves üzeneteit. Régebben talán olyan 1 évvel ezelőtt minden reggel, délután és este kaptam valami kedves ám de mégis rövid üzenetet. Olykor felhívott és beszéltünk pár szót amíg ebédelt, de mára már ezek eltűntek. Nem mondom, hogy nem hiányzik hiszen nagyon is szükségem lenne rá, de mit tudnék tenni ha egyszer nem ér rám?

Szomorúan sóhajtok fel miközben szemeimet törölgetem hiszen nem kellene vizesnek lennie az előttem heverő matek füzetnek. A telefonom kijelzőjére pillantva csak jobban elfog a sírás és egyszerűen nem tudom elhinni amit látok.

Csupán annyit írtam neki fél órával ezelőtt, hogy a pénteket muszáj lemondanom hiszen a családommal kell lennem. Megnézte amit írtam neki mégsem válaszolt semmit sem. Egy szót sem miszerint megértette és elfogadta azt, hogy hosszú napok után ismételten nem tudunk együtt lenni. Számára ennyit érnék?

Telefonomat kikapcsolom és elrakom a füzetemet is hisz erőm sincs arra, hogy egyenleteket oldjak meg. Az ágyamba bebújva leoltom a lámpát majd szemeimet lehunyva ölelem magamhoz szorosan a plüssfigurát amit a barátom vett nekem még a vidámparkba. Mosolyogva emlékezek vissza arra a csodás randevúra viszont könnyeim újra elkezdenek folyni az arcomon. A sós cseppek már marják arcomat mégsem törődöm vele hisz nem tudom megállítani őket. Mély levegőt véve nyitom ki szemeimet, hogy keressek egy zsebkendőt amit megtalálva azonnal használatba is veszek.

A fejem fáj és a szemeim is egyre fáradtabbak mégsem tudnék most aludni. Úgy érzem sírnom kell egészen addig ameddig be nem lázasodom. Hosszú perceket szenvedek át így mire eltudok aludni, de ez sem sokáig tart. Hajnali kettő lehetett amikor felriadtam egy hangos csattanásra. Ijedten húztam magamat összébb mivel ilyen helyzetekben sose voltam bátor. Könnyeim ismét utat törtek maguknak és arra várok, hogy mikor ér a szobámba az a személy kinek a lépteit hallom.

A takarót a fejemre húzva várok mintha az megvédene a támadómtól. Alig kapok levegőt a pléd alatt mégsem tud érdekelni, csak arra tudok gondolni, hogy bármikor kinyílhat az ajtó.

Másodpercek kérdése és a szoba ajtaja nyílni kezd. Remegek és hiába szeretnék, nem tudok kinézni a takaró alól. A sírásomat teljes mértékben próbálom elfojtani, hogy egyáltalán ne hívjam fel magamra a figyelmet bár tudom, hogy a remegésem elég szembetűnő.

-Mi a baj édesem? Miért remegsz ennyire?- hallom meg párom nyugtató hangját.

Suttog, talán azért, mert azt gondolja alszom és éppen rosszat álmodok. Amint a fejemre simít a takaró alatt szinte azonnal megnyugszom és a sírásom is csillapodik. A boldogság átjárja a testem minden porcikáját és mosoly húzodik ajkaimra. A takarót lehúzom magamról, de nem teszek semmilyen hirtelen mozdulatot.

Minho felkapcsolva a lámpát néz rám és azonnal aggódó pillantásokkal illet amint meglátta könnyes szemeimet.

-Miért sírsz kicsikém? Bántott valaki? Rosszat álmodtál?- kérdi kétségbeesve miközben arcomra simítja nagy tenyerét.

Belebújok puha kezébe és egy apró puszit nyomva rá rázom meg a fejemet. Szipogok párat majd azonnal magamhoz ölelem őt. Annyira hiányzott már az illata, az érintése és mindene. Minho sűrű bocsánatkérés közepette szorít magához ezzel kipréselve belőlem az összes levegőt mégsem érdekel.

-Szeretlek hyung!- suttogom miközben úgy bújok hozzá ahogy csak tudok. -Hiányoztál nekem!- mondom ugyanolyan halkan.

-Te is hiányoztál nekem és ne aggódj végre van egy szabad hetem amit veled tölthetek!- simít végig hátamon nekem pedig nagy mosoly húzódik ajkaimra.

-Tényleg?- kérdezem boldogan miközben rávetem magamat.

Minho csak nevet a reakciómon miközben szorosan tart engem. Az ágyon fekve néz rám szerelmes szemekkel ami melegséggel tölt el engem. Azonnal ajkaira csókolok amit ő örömmel viszonoz is.

A fejemben pedig már a programokat tervezem hiszen ki kell élvezni ezt az egy hetet.

VÉGE!