𝐌𝐈𝐍𝐒𝐔𝐍𝐆 𝐎𝐍𝐄𝐒𝐇𝐎𝐓𝐒

The " Leper" King

"Hosszú út áll még előtted! Egy nap te fogod uralni ezt az országot és mindent meg kell tenned a népedért. Olyan uralkodó légy akit tisztelnek és szeretnek, de rettegjenek tőled!"

-Megint atyánk szavai járnak a fejedben?- kérdezte a királynő testvérétől.

-Ez az egyetlen tiszta emlékem róla!- állt fel az asztaltól Jisung majd meghajolt és távozni készült.

-Jisung! Nem az ellenséged vagyok akivel így kellene bánnod!- szólt utána mire a fiatalabb megtorpant.

-Te talán nem, de az akinek az utasításait követed ő az ellenségem!- nézett át válla felett, hogy nővérére pillantson.

-Ő csak jót akar nekünk és a népünknek. Ő volt az aki világra hozott bennünket!

Jisung nem szólt egy szót sem csak kilépett az óriási ajtón és sétára indult. Nem akarta elfogadni, hogy édesapja akarata sose fog teljesülni hiszen anyja parancsol. Ő választotta meg nővérét uralkodónak hiszen őt könnyebb manipulálni. Egyedül érzi magát a családban és csak a szolgáira számíthat. Szolgáin kívűl mindenki tartja tőle a távolságot hiszen úgy tudják róla, hogy leprás.

Apja halála utána az anyjának nevezett személy kijelentette, hogy leprás s így nem lehet belőle király. Eleinte azt gondolta, hogy valóban ebben a betegségben szenved míg nem rájött, hogy nem úgy néz ki mint ahogyan azt az orvosok megjósolták. Érezte a fájdalmat az összes porcikájában és nem értette, hogy miért kell kötéseket és arcmaszkot viselnie. Amikor közölte anyjával, hogy tud a hazugságáról meg lett fenyegetve miszerint ha nem játssza továbbra is azt, hogy beteg száműzi az országból.

-Elegem van ebből az ostoba játékból!- nézett bekötözött kézfejére.

Amikor a várban sétálgatott mindenki félre állt útjából, de tudta nagyon jól, hogy ebben semmiféle tisztelet nem volt. Elege volt abból, hogy mindenki csak a leprás hercegként említi őt és még a nevével sincsenek tisztában.

Atyám bár élnél még! Nem kellene mindezt elviselnem. Te uralnád ezt az országot és nem az aki sose szeretette egyetlen fiát.

Szemeit egy pillanatara lehunyta majd erőt véve magán indult tovább. Maga sem tudta, hogy merre tart. Percek alatt találta magát édesapja sírjánál a királyi udvarban.

-Mondd!- szólalt meg Jisung amikor érezte, hogy valaki áll mögötte.

-Elnézését kérem uram! Nincs semmi mondanivalóm csupán láttam, hogy egyedül van.- válaszolt a leghűségesebb lovag.

-Mindig egyedül vagyok Minho! Ez a sorsom.- fordult meg miután egy utolsó pillantást vetett édesapja sírjára.

-Nem uram! Én mindig maga mellett leszek!- hajolt meg jó mélyen ami mosolyra késztette a fiatal herceget.

Jól esett az ifjú hercegnek, hogy a lovag nem bánik vele úgy mint egy beteg emberrel. Nem tartja tőle a távolságot és ha tehetné egésznap társalogni vele.

-Köszönöm Minho!- mondta majd utoljára apja sírjára pillantott.

A lovag meghajolt előtte Jisung pedig távozott. Léptei gyorsak voltak és magabiztosak. Bár egész életében anyja ostoba játékát kellett játszania, de sosem hunyászkodott meg senki előtt sem. Olyan titkot rejtett maszkja mögött ami miatt megengedhette magának a tiszteletlen viselkedést anyja és néha talán nővérével szemben is.