Elmondani nem tudom, mennyire fáradt vagyok, de komolyan!
A múlt éjjel anyát kellett valami munkahelyi iszogatásról haza hozni, mert annyira berúgott, hogy anya munkatársa Hella, engem csörgetett meg, hogy anyám annyira részeg, hogy majdnem lesmárolta a főnőkét. Természetesen a hely, ahol összejöttek inni a város másik felén volt. Szuper!
Kitty mostanában egészen csöndbe tengeti a napjait egy két cigis dobozt szoktam tőle elkobozni, de semmi életveszélyeset nem csinál, erre az elvileg felnőtt anyánk viselkedik úgy, mint valami tinédzser. Legalább negyed egy volt mire haza jutottunk és mivel mindent összehányt az előszobában felkelett takarítanom, így bő hajnali kettő óra volt mire ágyba tudtam kerülni. Remek!
Szóval a mai napot földig érő karikákkal, fura szagú szendviccsel és száz réteg alapozóval kezdtem. Végül is az indulásra kész külsőm nem lett nyúzott vagy kifogásolható. Makulátlan, mint mindig, persze még, hogy a rossz akaróimnak is okot adjak az örömre. Na biztos nem!
Ha valamit ezt sose fogom nekik megadni; támadó felületet.
A napom szépen lassan telt, egyről haladtam a kettőre, nem mondanám jónak, de tragikusnak sem, legalábbis az ebédszünet előtti tíz percig. Addig tényleg semmi gond nem volt, aztán beütött a lehető legnagyobb nyomorszájon rúgás. Az exem!
Mivel a professzor egy negyedórával előbb engedett el minket, úgy gondoltam elindulok az ebédlő felé, ha jól tudom most menü pont között van a csirke is.
Hála istenek, egész nap nem ettem semmit és igen éhes voltam.
Az udvar felé igyekeztem mikor megrezzent telefonom a kezembe.
Mi
„Köszi kicsim, ígérem majd meghálálom. Kell pénz mostanában?” -Anya
Persze, mert azzal mindent meglehet oldani!
Dühösen pötyögtem neki vissza szemre hányó üzenetem, mikor véletlenül beleütköztem valakibe.
-Ne haragudj! Nem figyeltem…-néztem fel elnézés kérésem közben, de nem bírtam befejezni, mert elakadt szavam.
Cameron Odell!
A srác, aki elrabolta szívem gimnáziumba, majd beletaposott szilánkosra zúzta és kidobta a hideg hóba.
Azt hittem azzal, hogy tönkre tett befejezte a történetünket, de nem ő miután megtudta, hogy ugyanazon a kampuszon vagyunk kedve szerint újra játszadozik a gyomromba lévő hatalmas görccsel amiket pillangónak hittem. Ahogy csak kedve tartja.
Az egyetlen ember, aki mai napig nyílt sebet tud ejteni a lelkemen és én ezt még csak meg se tudom akadályozni, ugyanis az agyam leblokkol a közelébe…a félelemtől, a viszonzatlan szeretettől, a tudattól, hogy gyengének érzem magam vele, fogalmam sincs melyik, de bármi legyen is az a közelébe ismét kis gimis Anne leszek, aki égetően kívánja valaki szeretetét.
-Szia Anne! -mosolyog szokásosan ötszáz wattos csillogó fogaival.
- Szai…szia! -dadogok össze-vissza leszegett tekintettel és próbálom kikerülni, de ismét útamba áll ezzel, menekülési útvonalamnak sorompót ad.
-Miújság? -kérdi még mindig ugyanazzal az álca mosolyával, amivel megtéveszti az embereket.
-Semmi különös! -nézek körbe, remélve, hogy van a környékünkön még ember, emberek előtt többnyire nem durva.
Egy lány dohányzott mellettünk, de ő se igazán ránk figyelt, inkább a telefonját nyomkodta.
-Megint dohányzol? -kérdem dadogva a kezében füstölgő nikotin szálat.
-Ja! Kérsz egy kicsit? -szív bele, majd közelebb lép felém egyet.
-Nem, kösz! -hátrálok meg mikor hirtelen elkapja csuklóm, majd magához közel rántva rám fúja füstjét, amire fintorba húzódik arcom.
YOU ARE READING
Fagyos Páros
RomanceAnne Carter a lány aki egyetlen egy ballövés miatt megnehezíti a saját sikerének útját. Amúgy sincs egyszerű sorsa nehezen kezelhető húgával és a családja apró darabokra hullásaval, de úgy tűnik sose kedvelte őt a végzet, vagy mégis ? Az álmához ve...
