Anne Carter szemszöge

7.3K 361 113
                                    

-Jól vagy? -sétál mellém Ryan miközben én az edzésemre töltöm tele üvegem vízzel.
-Megvagyok! -rántom meg vállam.

-Biztos ne menjek veled? -ölel át hátulról, ami köztudott, hogy a pillangóim melegágya.

-Azért mondtad el, hogy megvédjelek, nem igaz akkor miért nem engeded, hogy elkísérjelek? -búgja negédesen fülemben, miközben szokásához híven nyugtatóan ringatni kezd. Imádom amikor ezt csinálja, komfort érzésem lesz tőle!

-Azért mondtam el mert elakartam mondani neked, hogy ne más szájából halld, mert van egy olyan érzésem, hogy valami rossz készülődik! -simítok hatalmas tenyerére, mellyel derekamat öleli.
-Én se sejtek jót! -puszil bele hajamba.

-Meg kell ígérned, hogy bármit is hallasz, bízol bennem, oké? -fordulok felé, hogy szemeibe tudjak nézni.
-Okés! -mosolyodik el kisfiúsan.
-Komolyan beszélek Mccold, ígérd meg, hogy nem fordulsz ellenem egy kis pletyka miatt! -szegezem neki a kérdésem, mire szemeimben mintha szomorúság csillant volna meg.

-Nem bízol bennem Carter? -biggyed le ajkai, miközben gyanúsan méregett.
-Nagyon sokan vágtak már kést a hátamba, és semmi kétség, hogy veled is megpróbálnak majd bántani, de azt már képtelen lennék elviselni, hogy elhagyj engem.
Az nem érdekel, hogy mások mit gondolnak rólam, hogy mit suttognak a hátam mögött és hogy mennyi módon szeretnének ártani nekem, de azt nem bírnám ki, ha te meggyűlölnél! -vallok szint a tágra nyílt szemű fiúnak.
-Ezért is nem akartam eddig elmondani a sztorit neked. Félő volt, hogy undorodni fogsz tőlem! -sütöm le szemem, mire ő állam alá nyúlva, vezeti vissza gyengéden pillantásom az övébe.

-Te buta lány! -szid le, de olyan hangon mondja a szavait, hogy egy csepp lerovást se érzek benne, sokkal inkább mintha azt suttogná a lelkemnek, hogy szeret.
-Hogy tudnék undorodni tőled, hm? Azoktól az emberektől undorodom, akik ezt tették veled! -rázza meg a fejét rosszallóan, miközben egyre közelebb hajol arcomhoz.
-Nem is gondoltam volna, hogy ilyen fontos lettem számodra Anne Carter! -jegyzi meg kajla mosollyal amire nekem is el kellett mosolyodnom.

-Rég nem éreztem már ilyet senki iránt Mccold! -suttogom ajakaira miközben ő hajamba vezetve kezét, még mindig ringat engem.

-Hogyan Carter? -húzza egy kicsit agyam.
-Most komolyan ki kell mondanom? -grimaszolok egyet, mert érzelmeim kifejezése nem az erőségem, ha egy skillel, sokáig nem foglalkozol, egy idő után megkopik. Nos, nálam ilyen a szeretet, Ryan pedig úgy látszik újra megtanít szeretni.

-Légy szíves, szeretném hallani! -bólint azzal az idegesítő lemoshatatlan mosollyal az arcán, miközben eltávolodik ajkaimtól. Nem tetszik ez a távolság, amennyire csak lehet közel szeretném magam érezni hozzá.

-Szeretlek Ryan Mccold! -harapom be ajkaim pajkosan.

-Hogy mondtad Carter? -kérdez vissza, pedig biztos, hogy ilyen távolságból hallotta, még ha nagyot haló lenne, akkor is hallaná.

-Füleden ülsz, Mccold? -vonom fel játékosan szemem.

-Csak hallani akarom még egyszer! -közelít vissza ajkam felé, ami miatt illata annyira beköltözött agyamba, hogy rendesen megkábultam.

-Szeretlek! -karolom át és érzem ahogy ajkaim szárazok lesznek, vérem pedig felpezsdül.
-Én is téged! Ideje volt! -neveti el magát majd olyan szenvedélyes csókba vezetett, hogy beleszédültem.

Szívem felalá verdesett nem találta a helyét, legszívesebben Ryan mellkasában dobogott volna tovább.
Hátra tolatva Ryan olyan könnyedén rakott fel a márványpultra, mintha csak valami tollat dobott volna le.
Mellkasom zilált és az agyam ködös volt.

Fagyos PárosWhere stories live. Discover now