Fagyos Páros

Anne Carter szemszöge

-Vissza aludt? -dugta be a fejét egy kis idő múlva ismét Simon. Most vagy tényleg képtelen távolságot tartani a húgomtól, vagy mindent megbeszéltek Ryannel.

Finoman bólintok, miközben lenézek Kittyre, aki ölembe hajtva fejét szundított.

Hiába biztosítottam arról, hogy nem az ő hibája, egyre csak amiatt sírt, hogy nem vette előbb észre Rose tervét és hogy mennyire vak volt mindennel kapcsolatban.

-Nem sok idő maradt hátra nyolcig...-közli Simon órájára lesve.

-Menj, intézz el mindent, én vigyázni fogok rá! -biccent húgom felé, amire élesen tekintettem fel rá.

-Már van egy olyan valaki, akiben megbízott megbántotta...-húzom ki tartásom, hogy úgy tarthassam a farkasszemet a hoki csapat kapusával.

-Úgy gondolnád én is be szeretném csapni? -vonja fel szemöldökét.

-Csak figyelmeztetni szerettelek volna, hogyha egyetlen egy alkalommal is sírni, fog miattad, gondolkodás nélkül kinyírlak! -sokat tanultam ebből az esetből és rájöttem; ahhoz hogy a húgom soha többet ne sérüljön, még keményebb kíméletlenebbnek kell lennem, akár csak egy jól edzett kard.

-Ryan azt mondta Rose iránt az elejétől ellenszenvedet éreztél, tudtad, hogy rossz ember és nem is akartad látni a húgod környékén! -nem értettem, hogy mire megy ki a monológja, mindaddig még nekem nem szegezte a következő kérdését.

-Ilyesmit érzel irántam is? – húzza ki magát, mint aki csak a legdurvább szavaimra is készen állna.

-Nem...-hunyom le a szemem. -meg mentetted őt, emiatt életem végéig az adósod maradok, de ne a húgomtól kérj bármit is! Vigyázz rá, ha úgy érzed ezt kell tenned, de ne merészelj semmit ráerőszakolni! -szorítom össze a fogom, ugyanis én kerültem már hasonló helyzetbe. Szerettem valakit és becsapott, kihasznált és összetört, nem hagyom hogy Kittyt bárki is így becsapja, nem soha többé.

-Sose lennék képes bántani Ki.-t Soha! -nyomatékosítja mire felszalad a szemöldököm.

-Ki? -kérdek vissza a becenévre.

-A húgod a legkülönlegesebb ember, akivel valaha össze sodort az élet! -szavai szenvedélyesek voltak és tekintette is lángolt, viszont arcáról szokásos módon semmit nem lehetett leolvasni.

-Előbb vágnám ki a nyelvem, mint hogy egy rossz szót is mondjak rá! -feleli komolyan, mintha csak egy hatalmas meccs előtt állna, olyan stílust vett fel.

-Az összes hokis ilyen borzalmasan érzelgős? -fintorodok el, de szavai azért kicsit megnyugtattak.

-A tiéd jóval borzalmasabb mint mi összetéve! -vág vissza rögtön, mire kicsit elmosolyodtam.

-Nem tehettek róla, ha a jégpicsának, nincs érzelmi befogadó képességük! szúrja oda még egyszer amire felvonom a szemöldököm.

-Mi van? Azt mondtam Kittyre nem fogok egy rossz szót se mondani, az nem jelenti, hogy veled szembe hagyni fogom magam! -fonja össze a karját és fogalmam sincs, hogy miért de ezzel az egy mondatáról mindenről meggyőzött.

-Még mindig kiskorú, légy türelmes! – mászok ki húgom feje alól, ügyelve, hogy ne ébresszem fel. Hiába volt kétszer akkora a csávó aki előttem állt, egy pillanatra se szegtem le a fejem még elmentem mellette és ő se vette le rólam a szemét.

-Ha megtaláltad azokat szörnyetegeket! -hangja elfojtott és veszélyes volt.

-Biztosítsd, hogy ne kerüljenek a szemem elé...-néz vissza rám. -mert én tényleg ki fogom nyírni őket. -feleli keményen majd a homlokát ráncoló lányra nézett, rosszat álmodik.