Anne Carter szemszöge

5.8K 328 19
                                    

Mikor kinyitottam a szemem, még mindig azt hittem, hogy álmodok ez nem lehet valóságos. Az engem át karoló Ryan még mindig édesen szuszogott. Én pedig lebegtem a boldogságtól, ami körbe ölelte a kocsit. Ez nem lehet valóságos, Ryan egy olyan gyönyörű helyen parkolt le, hogy képtelen voltam levenni a hófödte városról alkotott panorámáról. Ez varázslatos! Kiskorom óta itt élek, de nem tudtam erről a kocsiknak kialakított kilátóról, amiről lenézve a városra, olyan mintha a mennyország kapui előtt állnál.

-Waow! -csak ennyit tudtam kinyögni, és az engem makacsul ölelő fiú oldalát kezdtem el bökdösni. Fogalmam sincs, hogy, hogy rakott a hátsó ülésre anélkül, hogy felkeltem volna rá, de már nagyon rég nem aludtam ilyen jót! Igaza volt tényleg megnyugtatott a kocsi monotonitása. Válaszul csak fel mordult, majd fejét lehajtotta ölembe.

-Egész éjszaka vezettem, hadd aludjak még egy kicsit! -nyöszörögte, amire el kellett, hogy mosolyodjak.

-Miért csináltál ilyet? -simítok bele hajába, amire átkarolta térdem. Jól esett neki érintésem.

-Féltem, hogy felébredsz, ha leállítom a kocsit! -rántja meg a vállát, mintha ez olyan kis dolog lenne.

-Nem kellett volna ilyet tenned! -érzékenyedek el ismét, mert még szerintem soha nem tettek ennyire édes dolgot értem.

Erre csak megfordult, most már arccal felfelé volt és szemeit is nyitogatni próbálta.

-És mégis mit csináltál ameddig én aludtam? -kuncogok fel, hajába túrva.

-Nem sok mindent! -vallja be. -Vezetésre koncentráltam, és bámultalak! -rántja meg vállát, mintha ez szintén nem lenne nagy dolog.

-Ez azért elég ijesztően hangzott! -harapok ajkaimba, hogy ne, hogy arcába nevessek.

-Újabban ez a kedvenc elfoglaltságom! - mosolyodik el ő is, de még mindig csukva tartja szemét.

-Az alvásom nézése? -fintorodok el, mert azért csak gusztustalan látvány lehetet, ahogy nyálam is kifolyik pihenésem közben. Erre már ő is kinyitotta a szemét.

-Igen! -válaszolja egyszerűen.

-Para módra rajtad tartani a szemem, miközben...miközben igazából bármit is csinálsz! -vallja be cseppet se szégyenlősen.

-Tán, nem csak a megszállottom lettél? -vonom fel szemöldököm.

-Nem lesz túl férfias, ha bevallom, hogy igen! -csukja vissza szemét.

Erre már fel kellett nevetnem, nem bírtam elfojtani.

-Milyen varázslatos helyre hoztál megint? -utalok a tájra, ami egyszerűen csak túl szép, hogy e-világi legyen.

-Reméltem, hogy tetszeni fog! -vet ő is egy pillantást az ablak felé.

-Mennyi lehet az idő? -próbálom meg tapintani zsebembe telefonom.

-Nem tudom talán tíz környéke...-felelte kómásan, majd ő is egy eszköz keresésébe kezdett.

-Meg van! -találja meg ő elsőként, majd képernyőjét felnyitva, ismét a képünkkel találom szembe magamat, azzal a képpel, ami akkor történt, mikor darabokra törtem a szívét. A bűntudattól összeszorult a mellkasom.

-Ah hát nem tíz óra van! -zökkentett ki játékos hangja, önmarcangolásomból.

-Negyed egy múlt hét perccel! -jelenti ki az elég képtelen helyzetet. Basszus ilyen sokáig aludtam.

-Jó fél egyig pihennek! -fészkelődik vissza az ölembe, mire csak bele csípek arcába.

-Auch ezt miért kellett! -hisztizik gyerek módjára.

Fagyos PárosWhere stories live. Discover now