Fagyos Páros

Ryan Mccold szemszöge

Furcsáltam Anne kérdéseit, de ha ő azt mondja nincs okom az aggódalomra, nem is hagyok magamnak kételkedni valót. Ahogy ott állt a pult előtt, hogy kikérje kávéinkat, ritka gyönyörűnek találtam, végig futtatva szemem kecses lábain, eszembe jutottak az együtt töltött éjszakák, a mik során elevenem voltam, mint eddig egész életembe. Ha le szeretném festeni ezt az érzést a világ összes színe nem lenne elég, hogy olyan dinamikus legyen, mint az érzéseim. Vékony dereka körül kétszer kellett körbe futtatni kabátja övét, és szőke tincsei hanyag kontyba voltak kötve, még is úgy nézett ki, mint aki, a kifutóról jött le egy kávéra.

-Mit írhatok rá szépségem? -ébreszt fel gondolataimból a kávét adó kisfiúcska, aki nem láthatót, az oszloptól, aminek neki dőltem. Barátnőm nyakát át karolva válaszoltam helyette.

-Legyen Mrs. Mccold! -vágom rá hirtelen Anne előtt. A kis tizenéves gyerek elhűlve pislogott rám, majd fülét-farkát visszahúzva írta rá sebesen, amit mondtam. Anne nem felelt semmit csak mosolyogva megrázta fejét.

-Féltékeny vagy egy tizenhat évesre? -suttogja fülembe, meleg levegőjétől bőrömön, pedig kirázott a hideg.

-Nem! -nyeltem egyet, de nevetésem alig bírtam vissza fogni.

-A másikra? -kérdezte vékonyabb hangon, de Annera se mert nézni.

-Értelemszerűen Mr. Mccold! -feleli Anne, de csilingelő hangja teljesen más hatást ért el mint az én elmélyített hangszínem. Mondatára nyelnem kellett ismét, hogy visszafogjam magam. Mi a fenét csinál velem ez a lány? Az ő ajkaiból még jobban hangzik a Mr. Mccold!

-Köszi szépen! -fizeti ki a lány majd a borra valót bedobva apró kis üvegbe, kapta fel a két kávét.

-Maradjunk még itt vagy mehetünk a titkos helyre? -neveti el magát, a titkos hely jelzőre.

-Menjünk inkább! -fintorgok a még mindig pultban álló kópé miatt.

-Te néha egy idióta vagy, tudsz róla? -kérdi szemforgatással, majd bevágódott kis kocsijába.

-Igen, mintha már említetted volna! -felelem ironikusan, majd én is bee ültem mellé.

-Na hol van ez a titkos hely? -kortyol bele kávéjába.

-Caredell az úti cél! -felelem, mire szemei kétszeresére nőttek.

-Minek megyünk Caredellbe? – értetlenkedik tovább.

-Majd megláttod! -titokzatoskodom tovább.

-De valahogy oda kell vezetnem! -akadékoskodik tovább.

-Majd ha Caredellbe értünk mondom az útat! – makacsolom meg magam, mire összehúzza szemét.

-Jó lesz! -nevetek fel, amire bár fintorogva, de beindította a motort.

Zenét hangosabbra véve kezdtem el bemutatni higany mozgásom, amire felszabadultan felnevetett, majd ő is dúdolni kezdte. Fűtés áradt szét a kocsiban miközben szebbnél szebb kivilágítások kísértek minket az úton. Anne Carter csillogó tekintette úgy tükrözte vissza a fényjátékot mintha csak azok öntötték volna el a borókás nappalt fénnyel. Pocsék egy idő volt, borús ég és a jéggé fagyott saras út depressziós hangulatot adott volna, ha a közvilágításokra aggatott világító hópihék és karácsonyfák, nem lettek volna felszerelve. Lakóházak szinte egymással versenyeztek, hogy melyik világít jobban és hogy melyik van nagyobb pompába öltöztetve.

-Ha anya haza jön a kórházból lassan mi is ki díszítjük a házat! -jegyzem meg mire Anne Carter fintorba vágja arc élleit.

-Mi ez az arc? -pislogok rá értetlenül.