Fagyos Páros

Anne Carter szemszöge

-Felvette! -kiállt fel hirtelen mellőlem Kitty és abban a pillanatban már ki is hangosítja.

-Szia napsugár! -köszön szokás módon, de hangja sokkal inkább fáradtnak tűnik, nem is tudom, egyszerűen csak nem értettem milyen fájdalmat érzek mögötte.

-Hol vagy te idióta? -fordulok meg, mikor láttom, hogy a házuk előtt nincs kocsi és a villany se ég.

-Anne...-kezd bele, de olyan hangon ejti ki nevem, hogy szívem bevérzik.

-Nem hiszem, hogy ma nálatok alszom, sürgősen el kell valamit intéznem és nem biztos, hogy most jó társaság lennék! -kerülgeti ki kérdésem.

-Hol vagy már az istenért is Mccold? -hangom a sírás fojtásától meg-meg remeg.

-Anya munkahelyén, de nem hiszem, hogy ide kéne jönnöd! -böki végre ki, én pedig egyeltalán nem törődve javaslatával tapostam bele a gázba, hogy a város másik felében lévő étterembe induljak.

-Mit csináltál? -nyelek nagyot, miközben egy újabb kocsit előzők meg.

-Holnap találkozunk és ígérem mindent elmondok! -próbál lerázni, mire felforrt az agyvizem. Mit nem képes nekem elmondani?

-Ne próbálj lerázni! -figyelmeztettem fenyegető hangon.

-Nincs semmi baj Carter, családi ügyről van szó! -hallom, hogy az ő hangja is türelmetlen lesz.

-És én mégis mi vagyok, Mccold! -érzem, ahogy egy könnycsepp leszalad arcomról.

-Tudod, hogy nem így gondoltam, de mennem kell, ígérem mindent elmondok, kérlek ne légy dühös! -agyam értelmezte a szavait, a szívem még is arra adott utasítást, hogy még jobban rátaposak a gázra.

A vonalat megszakító hang, csak még inkább dühösé tett. A kemény tíz percet ígérő útból lassan csak öt perc fog maradni.

-Most akkor haza megyünk? -kérdezett rá húgom, amire kisé megszorítottam a kormányt.

-Nem! -válaszoltam röviden.

-Gondoltam! -bólint, majd tovább kapaszkodva, próbál nem a sebeségünkre figyelni.

A küzdelem, hogy ne bőgjem el magam igen nehéz volt, így inkább fikarcnyi érzelmet se engedtem, csak a mellettem hevesen levegőt vevő húgomra koncentráltam, még meg nem érkeztünk a kis bisztró féléhez, ahol ugyan csak háromszor, ha jártam, de pontosan olyan kellemes a kisugárzása, mint a barátom anyjának.

Egy mozdulattal a legelső helyre beparkoltam, majd meg sem várva, hogy húgom kicsatolja magát, sebesen rontottam ki és bár nem állt szándékomban a bennem forró érzelmek hatására, becsaptam a kis pezsgő színű kocsim ajtaját.

-Anne, egy kicsit szerintem nyugodj meg mielőtt...-akart kioktatni húgom, de én addigra már kirántottam az üvegbejáratot.

-Anne? -lepődött meg Ryan anyjának egyik aranyos kis munkatársa, aki csak egy kifáradt lihegő lányt láthatott, aki roppant zabos.

Hol van? -kérdeztem meg cseppet se barátságosan, de még mielőtt választ adhatott volna, megtaláltam minden érzésem kínzó kiindulási pontját, aki karját összefonva, fordult felém komoly ábrázattal.

-Te idióta! -indulok meg felé, mikor megláttam, hogy jobb öklének bütykeiből friss vér csordogál. Olyan színábrázatom lehetet, mint a kint nem rég leesett hónak. Még mindig nagyon zabos voltam, amiatt mert fogalmam sincs mi történik és még mindig.

Nagyon úgy láttom, hogy nem örült jelenlétemnek, de ez izgat most a legkevésbé. Sötét elborult pillantása méreget engem, miközben izmai befeszülnek. Oda sétálva a közelébe, sebeit kezdtem el vizsgálni.