Anne Carter szemszöge

5.4K 343 38
                                    

-Azért mondtam el az igazat, hogy újra összejöjjetek nem, hogy még távolabb sodródjatok. -szipogja mellettem Kitty, akinek bűntudata lett, hogy leüvöltettem Mccold haját, majd nem is tudom azt hiszem véglegesen szakítottunk. Most, őszintén. Kimondani is fáj, de most képtelen lennék Ryan szemébe nézni, haragszom rá, mégis nagyobb szükségem van rá most mint bármikor. Ezért nem akartam soha senkit újra szeretni, mert már egyszer megtanultam, hogyha valakibe bele szeretek mennyire mély és erős kötelék képes kialakulni. Fizikai fájdalmat tud okozni a hiánya. Túl drága áron tanultam meg, hogy a szerelem fáj és olyanná tesz amilyenek pontosan nem akartam lenni gyengének.

-Talán jobb is így...-felelem komolyábrázattal. -nélkülem boldogabb lesz, szabadabb, erősebb! -próbálom meggyőzni a húgom és talán magam is.

-Erősebb? -horkan fel. -Anne, a szerelem nem tesz gyengévé! -ejti ki szavait, mintha csak gondolataimba olvasna.

-Annyiszor figyelmeztettem, hogy ne szeressen belém, de aztán...aztán- próbálom megtalálni a megfelelő szavakat, miközben annyira szorítom a kormányt, hogy ujjaim elfehérednek.

-Aztán te szerettél belé! -vág közbe, mire rá kapom pillantásom.

-Igen, valami olyasmi! -rántom meg vállam, majd, mint aki lezárta a témát, felhangosítottam a rádiót amiből valami okádék karácsonyi sláger szólt. Az utolsó hetem van a suliba karácsony előtt, még is azt kívánom bár már vége lenne. A sok karácsonyi dal, a sok dísz a „szeretet", mind idegessé tesz. Féltékeny vagyok az emberekre, akik a normális családjukkal tölthetik a karácsonyt, ajándékot vesznek a barátaiknak és mézeskalácsot sütnek a szerelmükkel, igen annyira irigy vagyok, hogy legszívesebben eltörölném ezt az egész ünnepet, mert nekem nincs normális családom, nincs apám, akivel a karácsonyfát díszíthetnem...nem már nincs. Nincs anyám, aki a házi pulyka receptjét osztja meg velem karácsonyi ebéd előtt sunyiba, helyette van egy anyám, akit egész ünnep alatt kerülni fogok, mert még mindig nem bocsájtott meg nekem az eset miatt mikor elmondtam milyen szörnyű anya. Egyedül egy húgom van, aki szintén nem szereti ezt az ünnepet, ugyanazokból kifolyólag.

-Bárcsak ne lennél ennyire makacs! -motyogta, de közbe az ablakon kifele nézelődött. Pedig ez az egyetlen tulajdonságom, ami miatt még nem nyiffantottam ki magam.

...

Haza értünk Kitty pedig rám vágva az ajtót zárkózott be, a nap folyamán inkább nem küldtem el a suliba, majd szerezek valahonnan igazolást neki.

Meglepetésemre kezembe elkezdett remegni telefonom, Cameron irritáló képe jelent meg, hát igaz a mondás, ha felfested a falra az ördögöt megjelenik. Fura volt a hangja, de nem éreztem magam elég erősnek ahhoz, hogy ezzel foglalkozzak. Holnap úgy is jön, ráérek azt a csatát.

-Jobban vagy? -kérd rá hirtelen, amire éppen lecsukodni vágyó szemeim is kipattantak.

-Hogy? -kérdeztem vissza meglepetten, hisz egy szóval se mondtam neki, hogy rosszul lettem.

-Azt kérdeztem, hogy jobban vagy-e? -tagolja kérdéseit hangja pedig vészjósló volt. Tudja, mindent tud, jesszus, Cameron tudja! Na jó oké csigavér Anne! Nem szabad remegni a hangodnak.

-Totál jól vagyok, nem tudom mire gondolsz! -nevetek fel reménykedve, hogy nem ugyanarra gondolunk.

-A tegnapi ájulásos mutatványodra gondolok Ann! -miért ilyen nyugodt a hangja, nem értem és a pánik is kezd rajtam eluralkodni. Meg fogok zakkani!

-Jobban vagyok, köszönöm! -sóhajtok fel, felesleges tagadni.

-Helyes! -keményedik meg a hangja, ami nem tetszik ez akkor szokott történi mikor megszidni készül. Hiába van tőlem több ezer kilométerre és a tengeren túl, önkénytelenül is összehúzódok.

Fagyos PárosWhere stories live. Discover now