Fagyos Páros

Anne Carter szemszöge

Miután megbékítettem Ryan lelkét és rendbe raktam a fejét, a sebeit pedig leápoltam, máris jobban nézett ki a fiúm.

-Beszélned kell vele! -utasítom szigorúan, mikor megláttom, hogy a fiú harmadjára nyomja ki anyja hívását.

-Nem fogok, ma nem! -feleli, én pedig egy kicsit erősebben hozzá nyomom a vattát szemöldökén ékeskedő sebéhez, amire felszisszen.
-Ne légy makacs! -dorgálom le.

-Auch! -szisszen fel újra. -de még ma nem megy, haragszom! -sumákol tovább.
-Anyudra vagy magadra? -kérdek rá grimaszolva.

Egyébként az ölében ülve fertőtlenítem a szét nyílt sebét hétfő este kilenc órakor, miközben épp az esszém kéne kidolgoznom, ami jövőhét keddre kell ettől függetlenül, nekem a fele sincs kész. Nagyon funny!

Mccold úgy nézett szemembe, hogy levegőt se vet közbe. Szóval fején találtam a szöget! Ryan magát utálja, nem az anyját akarja büntetni.

-Te bele hallasz a fejembe, Carter, mert kezdem úgy érezni? -kérdi elfojtott mosollyal és csípőmre vezeti lapát kezeit.
-Megmondtam! Nyitott könyv vagy Mccold! -forgatom meg a szemem, de mosolyomat nem tudom eltitkolni. Az érintése már meleg, szinte felforr a bőröm a tenyere alatt.

-Elötted lehetetlen elrejteni a dolgokat! -feleli miközben közelebb húz magához.
Még mielőtt ismét rá tapasztotta volna ajkait az enyémre, mohó módon beelőztem, ami miatt belemosolygott csókunkba. Nevetve váltunk el, mert a lépcsőről le trappoló húgom hangja hasított bele a levegőbe.

-Oh micsoda álom pár! -sóhajtott nagyot kezeit összecsapva.
-A világegyetem is egymásnak teremtett titeket! -játssza túl szerepét, mire összehúztam szemem, barátom pedig csak felnevetett.

-Igen, egyet kell értsek! -bólogatott beszállva a hülyeségbe, mire szemem megforgatva álltam fel öléből.
El szállt a varázs!

-Te remélem fürödni indultál! -mutatok fenyegetően húgomra, aki a konyha felé settenkedett.
-Igen, persze! -forgatja meg a szemét.
-Ez valami családi vonás? -kérdi a Ryan össze ráncolt homlokkal, mire mindketten egyszere felvont szemöldökkel fordultunk felé, mire a fiú kicsit hátrébb hőkölt.

-Még az a rideg tekintett is ugyan olyan? -pislogott kettőt, még mindig ledöbbenve, mintha csak beleégett volna a pillantásunk.

-Viccelsz? -sétált mellém húgom üdítővel a kezébe.
-Két lány, akiknek meghalt az apjuk és átlagban az egész suli utálja őket…-neveti el magát húgom.
-…Megtanultunk a legdurvábbak lenni! -fejezem be a gondolatát, majd egymásnak dőlve ütjük össze ökleinket. Nos igen a Carter lányok!

-Az önvédelem a zsigereinkbe itta magát! -húzza fel pissze orrát húgom, majd egy hatalmas puszit nyomott az arcomra, ami miatt elfintorodtam ő pedig angolosan távozott.

-Ha reggel nem kelsz fel időbe, mert későig festesz, nem foglak bevinni, már most mondom! –kiabálom utána, mire csak bemutatott.
-Eltörőm az ujjad! -ordítottam utána, majd ismét a telefonra kaptam tekintettem, ahol Ryan anyukája csörgetett megállás nélkül.

A rezgéssel párhuzamosan kívűlről is valami hangos csattanás hallatszódott, ami arra engedett következtetni, hogy a szél levert valamit. Ablakon kilesve most vettem csak észre, hogy olyan erős szélvész van, hogy a fákat tépdesi.

-Hóvihar? -ráncolja össze szemét Ryan.
-A mi ég tájunkon nem túl meglepő! -rántom meg vállam, majd ismételten ki nézve veszem észre, hogy eső helyett hó szakad irdatlan módon.

-Vedd fel! -tértem vissza előző témánkhoz.
-Jól van, jól van! -fintorodik el majd a zöld ikont elhúzva veszi fel a telefont, én pedig fogva magam a konyha felé sétáltam, mert úgy éreztem ez nem rám tartozik.