Fagyos Páros

Anne Carter szemszöge

-Hehe...jesszusom láttad az arcát? - kérdem a nevetéstől fulladozva, miközben gyújtást adok a kocsira.

-Jaj mindenkinek köszönöm! -utánozta az ő hangján, díjammal a kezében.
-ez olyan megindító pillanat! -folytatta amire hangosan fel kellett nevetnem.

-De főleg neked, a csapattársamnak! -mentem bele hülyülésébe.

Nem szokásom ilyet csinálni, de fáradt voltam nagyon is, a hajszálaim esedeztek egy hajmosásért, a testem ki van merülve és ölni tudnék bármilyen kajáért, amiben nincs saláta, a gondolattól is kiráz a hideg az egész hetes kajám az volt.

Úgy gondoltam adok magamnak annyit, hogy leengedek Ryan előtt, még ha ez talán nem is a legtökéletesebb énem.

-Annyira büszke vagyok! -törli le a képzeletbeli könnyét, amire önfeledten felkacagtam.

-Annyira hálás vagyok! -játszottam én is tovább és megöleltem, ahogy Lanát, annyi különbséggel, hogy Mccold érintése a derekamon ontotta magából a meleget.

-Tényleg szép volt! -vált most már rendes hangerőre.
-Köszönöm...hogy itt voltál! -bújok bele ölelésébe.

-Semmiség! -karol át a másik karjával is. Talán egy másodpercre túlságosan is át adtam magam a gyengeségemnek, mert a testem kezdte elengedni magam.
Felébresztve magam, váltam el villámgyorsan Ryantől.

-Na megyünk még mielőtt itt fogok kiájulni! -ráztam meg a fejem, hogy egy kicsit felébredjek.

-Volt már rá példa? -vonja fel szemöldökét.

-Több is! -rántom meg a vállam.
-De ne aggódj, nem fogok ki dőlni a kormány mögött! Ez még csak az első verseny volt, ennél már csak húzosabb lesz! -tolatok ki a parkolóból.

-Egyszer például...-kezdek el sztorizni miközben ráhajtok a főútra.- az eredményhirdetésen dőltem ki, igaz ott nem elaludtam, hanem elájultam, mert majdnem kiszáradtam! -kezdem el mesélni, mintha csak az időjárásról mesélnénk. -de nem számít, nyertem! Aztán ott volt még az az eset is mikor...-melegedtem bele a sztorizgatásba, de Ryan közbe vágott.

-Nagyon szívesen hallgatom a hangod egész nap, de megtennéd, hogy ezeket nem aközben meséled el, hogy a gázt taposod! -fehéredik el a kapaszkodott keresve.

-Oh...persze bocsánat! -húztam cipzárt a számra.

-Nem bánod, ha előbb hozzánk megyünk?

-Nem, semmi gond! -egyezik bele.
-A hajam szabályosan könyörög, hogy szabadítsam fel! -vakarom meg a kőkeményre összeállt babahajam sokaságát.

-Rendeljek valamit? -kérdezi meg telóját elővéve. -Nem hiszem, hogy ettél ma már valamit! -fűzi hozzá, nekem pedig az ismerős melegség ismét szétterjed a mellkasomba.

-Apa halála óta senki nem figyelt erre! -csusszan ki gondolatom számon.
Tényleg fáradt lehetek, ennyire gondatlan nem gyakran vagyok.

-Hogy ? -kérdez vissza.

-Semmi...-hessegetem el a mosolyt arcomról.

-A húgodnak mit rendeljek? -tekint fel a telefonjából, miközben combján dobol.

-Mi? Az enyém nem is érdekel? -háborodok fel.

-A tiéd tudom! -rántja meg vállát.

-Honnan? -ráncolom össze szemöldököm

-Tegnap előtt mesélted, hogy egy csajszi a büfében előtted kérte a sajtoshamburgert és hogy majdnem megfojtottad érte salátával a kezedbe, ezután megemlítetted, hogy amint lesz rá lehetőséged egy egészet befogsz verni! -emlékeztet beszélgetésünkre és bár kicsit átformálta az ő szó járására, lényegében tényleg ezt mondtam.