Fagyos Páros

Anne Carter szemszöge

Ólomsúly szakadt le a mellkasomról, mikor vizsgáimmal végezve, a kezembe tartottam a távoltartási végzést Cameron ellen. Olyan érzés mintha az éveken át hordozni való vas bilincsek lekerültek volna a csuklómról. A lelkem most különös módon egyeltalán nem érez fájdalmat, csak a szenvedés vájta lyuk olyan mély, hogy érzem az ürességét.

-Szóval...akkor most már vége? -kérdez rá Kitty, arra a dolgokra amit már nagyon rég felakart nekem tenni. Fejét ölembe hajtotta, miközben valami szokásos rémes valóságshowt néztünk egy olyan celeb párosról, akik tízpercenként szakítottak.

-Igen, azt hiszem vége van! -mosolyodok el és húgom sötét haj tincsével kezdek el játszani.

-Ennek örülök! -öleli át felhúzott combom.

-Hé...-szólít meg, amire csak hümmögve nézek le rá, mert a borzalmas műsor kezdett az idegemre menni. -mit fogsz csinálni most? -fordul felém, teljes testtel, de fejét fel nem emelné lábamról.

-Hogy érted ezt? Mit tennék? -kérdem értetlenül.

-Anne...-sóhajt fel. -Most már lehet saját életed! -feleli amire összeráncolom a szemöldököm.

-Nincs többé zűrös ex, sötét titkolni való háttér sztori, rossz indulatú ex legjobb barátnő és rám se kell vigyázni többé! -fejti ki magyarázatát, amit még mindig nem értek, hogy jön ide.

-Ideje, hogy elkezd élni a saját életed! -mondja ki azokat a szavakat, amire szívem egy régen várt dobbanást hajtott végre, hirtelen mintha megtört rajta a gondosan felépített jégpáncél.

-Menj el a sógorral többet utazni, egyél jókat, olvass új könyveket, szerezz végre barátokat! -kezével élesen gesztikulálni kezével, amire el kell mosolyodjak. Mikor nőt fel ennyire az én kis csöppség húgom?

-Én jól leszek, ideje, hogy végre te is magadért élj! -fejezi be, amire szemeimben könnyek gyűltek. Megsirat ez a kis szaros!

-De te vagy a legjobb barátom! -rántom meg vállam miközben visszafordulok a Tv-hez.

-Nekem is te vagy! -fogja meg kezem. -és akkor is szeretni foglak, ha nem mindent azért fogsz tenni, hogy én rendbe legyek! -szavai annyira élesek voltak, hogy visszatartott sírásóm fojtóan hatott.

-Sokkalta többet érdemeltél volna! -simítok arcára, miközben úgy érzem Ryan mondata a fiókokról, most előjött bennem és én bizony kinyitottam egy fiókot most!

-Nem, dehogy is! -ül fel.
-Csodás munkát végeztél Anne és pontosan ezért megérdemled, hogy végre te is megtalálhasd magad! -ő se bírta tovább a kibaszott könnyek nélkül.

-Apa, most nagyon büszke lenne rád, ugye tudod? -kérdem fájdalmasan felnevetve, amire csak bólintott. Ennyit engedett neki a teste, mielőtt kirobbant volna belőle a sírás. Apa gondolata, mindig előhozza belőle.

-Nagyon szeretlek te kis bajkeverő! -húzom ölelésembe, amit nevetve fogad el.

-Számomra sose lesz fontosabb személy nálad! -adok egy puszit fejére és próbálom koordinálni remegésem.

-Sajnálom amiket mondtam Anne! - szipog egyet, de nem bújik ki az ölelésemből.
-Nem vagy borzalmas nővér, a legjobb vagy és köszönöm, hogy adtál nekem gyerekkort! -itt már felnézett rám. Fogalma sincs, hogy mennyire sokat jelentettek a szavai.

-Te adtál értelmet az életemnek Kitty, szóval ne sajnálj semmit, jó? Mindent a lehető legjobban tettél. A világ legjobb emberévé cseperedtél fel a szemem előtt! -mosolyodok el, miközben újabb könnycsepp szökött ki szememből.