Fehér virág áldása (HOB, Hualian ff)

Második fejezet: Gege, a San Langot jobban szeretem

Xie Lian havonta egyszer, pontosan 15-én megengedi magának azt a luxust, hogy beüljön enni. A pénze véges, a lehetőségeivel sincs ez másképp. Egyetlen hely, amit ismer, ahol finom ételeket készítenek baráti áron, a Véletlen Találkozás Vendéglő. Évek óta jár be minden hónap közepén, ugyanazon a napon. Kellemes hangulat lengi körül a vendéglőt, családias, köszönhetően a vezetőinek, a már középkort áthaladó házaspárnak és a gyereküknek, a mára felnőtté ért fiuknak. Han Wei tinédzserként kezdett a családi vállalkozásban dolgozni tanulás mellett, nagyjából egyidőben, hogy Xie Lian rátalált a helyre és kialakult nála, hogy havonta visszajár. 

Kicsit várnia kellett, sokan tértek be az öreg Han bácsi fagyijára és Han néni fagyitortájára vágyakozva. Han Wei rögtön asztalhoz vezette Xie Liant, amint felszabadult egy. Szót sem kellett ejtenie, az ifjú Han máris eltűnt hátul tányérra rakni néhány friss wontont. Xie Lian addig körülnézett, mást nem tudott csinálni. Minden asztalnál ketten vagy hárman ültek, egyedül Xie Lian ült egyedül, de ez őt cseppet sem zavarta, nem érezte kívülállónak magát. Han Wei gyorsan visszatért, kezében tányérral, rajta gőzölgő wontonokkal, másik kezében pedig egy kicsi, üres műanyag dobozkával. Xie Liannek az illattól összefutott a nyál a szájában. Nem nagy gombócok, nem sokáig csillapítja az ember éhségét az a tíz darab. Han Wei előre vetítette, hogy meghagy négy gombócot, mindig ezt csinálja, és kér hozzá egy kis dobozkát. Aligha vesz úgy magának valamit, hogy abból ne csurranjon-cseppenjen Banyuének. Kezébe vette a pálcikákat, és lassan elkezdett enni, minden falatot kiélvezve, mintha a hozzávalókat próbálná meglátni rágás közben. Nem tudott ebédelni a munkahelyén, elfelejtette magával vinni a szendvicset. Míg Banyuért kell mennie, kicsivel több, mint egy órája volt még. 

Néhány perccel és másfél wonton elfogyasztása után Han Wei visszatért az asztalához, kezében egy kisebb tányérral, rajta öt wontonnal. Xie Lian érdeklődve vonta fel szemöldökét, miért teszi le elé. 

– Xie-xiong – nézett könyörgően Han Wei –, zavarna, ha leülne hozzád valaki? 

Egyedül Xie Liannel merészek ilyet megtenni, senki mással. Az évek során akadt már példa, hogy sokan voltak, és van akit nem zavart a társaság, ezért Xie Liant, mint akkor éppen egyedüli egyedül ülő személyt, megkérdezték, ellene lenne-e. Xie Lian nem volt ellene, pozitívan vette a lehetőséget a vendéglő nevéhez illően. Benne van a pakliban, hogy csöndben esznek egymás előtt, de az is lehet, hogy kellemesen elbeszélgetnek, akár össze is barátkoznak. 

Xie Lian elfogadta a wontont és bólintott Han Weinek, aki összecsapta maga előtt a kezeit és végtelen hálával övezve meghajolt, aztán egy szempillantás alatt eltűnt. Rövidesen ismét látómezőbe került, oldalán egy első látásra megmondható, hogy eleven személyiségű, szép arcú, terhes nővel. Viseletén meglátszik a zöld iránti szeretet, egyszerű zöldtől a nagyon világosig, ízlésesen mindegyiket magán viselte, nem túl sok, és nem is kevés, pont ideális. Ahogy leült Xie Lian elé, mosollyal köszöntötték a másikat. A nő parfümje elérte Xie Liant. Nem tudta megmondani, milyen parfüm lehet, de azt igen, hogy kellemes, friss illat, kicsit vaníliás, ugyanakkor valamiféle virágillat a domináló. 

– Szia! – nyújtotta Xie Lian felé a kezét. Szavai mintha régi barátjának szólnának, nem egy idegennek. – Shi Qingxuan vagyok, leendő anyuka, katasztrofális feleség és háziasszony, és az utóbbi majdnem kilenc hónapban nagyevő is – mutatkozott be, végig fényes mosollyal ragyogva be a helyiséget. 

 Xie Lian felkuncogott, ritkán hall ilyen közvetlen és lényegretörő bemutatkozást. Kinyújtotta kezét, és kezet fogtak. 

– Üdvözöllek, Shi-nushi...

Xie Lian nem tudta végigmondani, Shi Qingxuan elutasítóan ingatta a fejét. 

– Shi Qingxuan vagy Qingxuan, ha kérhetem!