Fehér virág áldása (HOB, Hualian ff)

Negyvenötödik fejezet: Apa, nem minden újratalálkozás áldásos

– Te, mint szülő? Házas vagy? – Mu Qing látványosan elképedt ennek gondolatától. – Létezik? És beszámítható? 

– Nem igazán vagyok... – nevetett kínjában Xie Lian.

– Még nem házas – közölte Banyue karba font kézzel.

– Ki az anyja? – ült ki a csodálkozás Feng Xinre.

– Khm, ez egy... érdekes... eset... – mosolygott feszülten Xie Lian. Fel sem fogta, hogy kiknek a szemébe néz, míg ők köszönést nélkülözve rögtön ilyen személyes kérdésekkel fullasztották. Ki hallott ilyet?

– Az ügy szempontjából lényegtelen részlet az anya kiléte – mondta határozottan Banyue.

– Talán az ügyvédje vagy? – mordult fel gúnyosan Mu Qing. 

Banyue felvonta a bal szemöldökét, majd úgy felelt:

– Leendő ügyvédje – helyesbített. – Adnék névjegykártyát, de még az általánost sem jártam ki.

– ..... – Mu Qing. – Na várj! – szegezte a tekintetét Xie Lianre. – Tudod egyáltalán, hogy ki az anyja? Egyáltalán tényleg a te lányod? Nem is hasonlítotok!

Feng Xin karon csapta Mu Qinget.

– Te barom! Hogy kérdezhetsz ilyet?! És pont előtte? – sandított Banyuére.

– Egy szobanövényről sem tudott gondoskodni! – vágott vissza hevesen Mu Qing, és erre már Feng Xin sem tudott mit szólni. Xie Lian tizenévesként kevesebb mint egy hét alatt életét vette egy kaktusznak, elrohasztotta, anélkül, hogy akár egyszer is meglocsolta volna. 

– Most sem tuhmm hm mm hm... – Xie Lian Banyue szájára tapasztotta a kezét.

Hogy a fenébe kerültek ebbe a nyomorult helyzetbe?!

.

– San Lang, elmentünk vásárolni! – kiáltott Xie Lian az előszobából. Mutatóujja igazgató mozdulatot tett rövid ujjú fehér pólója nyakánál, aztán szürke farmerjára is utolsó igazgatást tett a kényelemért. Kezében két összehajtogatott bevásárlószatyrot fogott.

Banyue megtestesítette a halált: hullámzó fekete haja fésülés ellenére is szélfuttán állt. Sápadt bőrét nem fogta a nap, és a kinti meleg okán rövidnadrágot viselt, ami akárcsak a felsője, fekete. Előre utálta, hogy vásárolnak. Azt is utálta, hogy ezért Xie Lian felkeltette. Azt meg végképp utálta, hogy pont szombaton. Banyue jó kamasz módjára letojta a hétvégére vonatkozó takarodót. Sokáig ébren maradt, és bár tudta, hogy kénytelen lesz másnap Xie Liannel tartani, arról nem volt szó, hogy hajnali nyolckor felzargatja. 

– Holnap estig hozd elém. Nem érdekel, hogy élve vagy halva – kerítsd elő! A másikból legkésőbb az utolsó szuszra szedd ki, hogy hova rejtette a papírokat. – Hua Cheng szavai vérfagyasztóan és halálosan csengtek, minden kegyelmet nélkülözött. Abbahagyta a beszédet egy pillanatra, majd teljesen más hangon úgy szólt: – Rendben, vigyázzatok magatokra. Gege, ne felejtsd el a mascarponét. 

– Nem fogom – ígérte Xie Lian. – Banyue, menjünk.

– Minek kellek én ehhez? – sóhajtozott Banyue.

– Lassan morzsold össze a koponyáját – hangsúlyozta Hua Cheng hidegen a telefonba.

Xie Lian megtorpant.

– Morzsa... – Banyuéhoz fordult. – Ne felejtsünk el venni zsemlemorzsát.

– Életbevágó – jegyezte meg epésen Banyue.