Fehér virág áldása (HOB, Hualian ff)

Tizenhatodik fejezet: Gege, ez így nem mehet tovább

Szombat reggel Xie Lian alig akart kikelni az ágyból. Tíz is elmúlt, amikor Banyue arra szánta el magát, hogy felébreszti. Már nagyon éhes volt, ugyan a hűtőt ki tudta nyitni, a csokoládétorta maradékát nem bírta el, de nem is érte el, legfelülre rakta a hűtőben. Hogy szendvicset csináljon, a hozzávalók tőle távol magasodtak. Csak hideghez jut, ha kinyitja a hűtőt, ételhez nem.

Xie Lian általában nyolc körül ébred, különös volt, hogy ezúttal ilyen sokáig aludt.

Banyue rázogatta és szólongatta Xie Liant, de a férfi ébredés vagy bármi válasz helyett... a másik oldalára fordult, és a fejére húzta a takarót. Banyue torkán akadni sem tudtak szavak a döbbenettől, már előrre elhaltak. Benyúlt a takaró alá, megtapintotta Xie Lian homlokát, és nyugtázta, hogy nincs láza. 

De ha nincs láza, akkor miért?

Előző nap, hazaérkezésekor nem viselkedett máshogy, mosolygós volt, Banyuére és Hua Chengre is, ahogy szokta. Bár jobban belegondolva Hua Chenget feszültebbnek érezte, mivel azonban Banyue egyelőre – maga is tudja, milyen gyerekes harag, amit érzett iránta – nem foglalkozott vele csak azért sem, átmenetileg nem érdekelte a kislányt.

Banyue újabb kísérletet tett.

– Papa, papa...

Xie Lian tényleg el akart tűnni abban a pillanatban. Az univerzum legtávolibb pontja sem lett volna elég távol. Eltűnni a semmibe, és szerette volna azt érezni, legalább egy pillanatig, hogy nem kell visszajönnie.

Ehelyett a hátára fordult, és fokozatosan lehúzta magáról a takarót egészen a derekáig. Banyue leült az ágy szélére. Xie Lian végignézett rajta, a haja valóságos szénkazal, és még mindig pizsamában van. Mintha a testét hatalmas, sötét zsák nyelte el abban a felnőtt férfira is hatalmas fekete pólóban.

Banyue a mutatóujjával Xie Lian arcát bökdösgette. 

– Szomorú vagy? – kérdezte Banyue, és abbahagyta Xie Lian arcának gyönge zaklatását.

Xie Lian alig észrevehető mosolyt erőltetett magára, aztán megsimogatta Banyue fejét.

– Szomorú vagy? – kérdezte ismét Banyue.

– Csak... kicsit fáradt. – A kinti világosságot elnézve, Xie Lian azt kérdezte: – Sokáig aludtam?

Banyue bólogatott.

Remek, gondolta rossz kedvvel Xie Lian. Nem tudta pontosan, mennyi időt vesztegetett el, de azt igen, hogy mennyi mindent kellett aznap csinálnia, és minél később kezdi el, annál később végez. Nyomorúságos gondolat hasított Xie Lianba.

– Ne haragudj – ült fel Xie Lian. – Ma még nem is ettél, ugye?

Banyue bólogatott.

Remek, gondolta újfent Xie Lian. Banyue felállt az ágyról, így Xie Lian egyszerűen kimászhatott. Barna rövidnadrágja és rövid ujjú fehér pólója éjjel kegyetlenül végigjárta a gyűrődéshez vezető utat.

Xie Lian mindenekelőtt a konyhába sietett valami könnyűt összeütni Banyuének. Nem mondott le az ebédről, és ha akkor nekiáll, időben elkészülhet. De előtte... elérte, hogy Banyue átöltözzön.

Felrakta főni a zöldséglevest. Gondolta, meginvitálja Hua Chenget. Szerény ebéd, de ha szerencséje van, ismét elnyeri Hua Cheng tetszését. Korábban, miután Banyue temetésre alkalmas színű utcai ruhába öltözött, Xie Lian felkapott magára farmert és egy mintás szürke pólót. 

Átsétált Hua Cheng lakása elé, bekopogott. Aztán megint. És kis várakozás után újra.

Nem érkezett válasz. Rendben, ha nincs otthon, hát nincs otthon. Nem gubbaszthat mindig a lakásában, neki is van élete és elintéznivalója.