Fehér virág áldása (HOB, Hualian ff)

Hetedik fejezet: Gege, megmenekültem Li nénitől!

Az idősek időnként hallatják magukat a tömegközlekedésen, hogy helyet kapjanak. Akkor is, ha nincs rá szükség, mert jobb állapotban van néhányuk a fiataloknál. 

Az idősek időnként erőszakosak tudnak lenni, fenntartják állításukat saját igazukat védve. Az idősek időnként okoskodóak tudnak lenni. 

Az idősek időnként ijesztőek tudnak lenni... főleg egy bizonyos nyugdíjas asszony. Nevezetesen Li néni, akit Hua Cheng karizmája sajnos elért. 

Mint sok tragikus történet, ez is házban kezdődött:

Lift hiányában nap mint nap teszik meg a fel-le járók az utat, nem kivételek az idősek, mint Li néni. Az embernek az idős asszonyról friss almáspite jut eszébe, pedig se alma illata nincs – mi több, büdös pacsuli –, se nem kövér, az orcája mégis puffadt tésztára emlékeztető, amibe akaratlanul mosolyt is látni. 

Ezúttal nem mosolygott. Öreg csontjainak a vásárlás fárasztó tevékenység felfelé menet. Milyen szerencse, hogy Hua Cheng is éppen akkor jött fel, segített felvinni a két szatyrot. Nem állt meg a lakása küszöbéig, bemerészkedett a kis, olcsó berendezésű lakásba, és kérésre segédkezett a kipakolásban. Hua Cheng számára semmiség, elvégzi és megy haza kitakarítani és megfőzni a vacsorát Xie Liannek – ez volt a terv. 

– Hm – méregette mosolyogva Li néni Hua Chenget, aki szintén kész lett a kipakolással. – Köszönöm a segítségedet, A-Cheng. 

Hua Cheng fejét ingatta. 

– Nem tesz semmit, asszonyom. 

– Li néni – javította ki Li néni. 

Az vörösbe öltözött Hua Cheng elraktározta magában az információt a jövőre nézve, ámbár sok közük nem lesz egymáshoz. Xie Liannel kedvesen bánik, ez elég indok, hogy megadja neki a tiszteletet.  

– A-Cheng – mondta melegen Li néni –, te nagyon hasonlítasz az egyik unokámra. Szereted a pitét? 

– Szeretem – felelte Hua Cheng. 

Li néni kiment a konyhából a szobába. Mint Xie Lian lakása, nincs máshogy a szobák száma és a helyiségek elhelyezkedése, csupán más öltözetet kapott. Hua Cheng követte az asszonyt, köszönés nélkül illetlenség lenne távoznia. Li néni pillantása az ajtó és ágy melletti kisszekrényre esett, egy képre. Hua Cheng is megnézte. 

Li néni kezébe vette a képet. Idős arcán elmélyültek a ráncok. Miután kigyönyörködte magát, Hua Cheng kezébe nyomta. 

– Ugye, milyen jóvágású fiú? Nagyon hasonlítotok ám. 

Hua Cheng felvonta az egyik szemöldökét. Egyáltalán nem hasonlítanak. Ha Hua Cheng két szemet tudna magáénak, levágatná a haját és húsz... inkább harminc centit zsugorodna, akkor sem hasonlítanának. A képen lévő fiú kövérkés, kerek fejű, görbe testtartású, egyik szeme lentebb van a másiknál, és kissé kancsal is. 

– Rettentően – reagált nagy nehezen Hua Cheng. 

Hua Cheng éppen kimondani készült távozását, amikor Li néni a fejéhez koppintott:

– Ó!  A-Cheng, A-Cheng, az időzítésed tökéletes! 

Hua Cheng valamiért nem érezte így.

– Li néni, mennem kell...

– Nem tart sokáig! – erősködött Li néni. Megfogta Hua Cheng csuklóját, és olyan erővel magával húzta a fürdőszobáig, amivel nehéz elképzelni, hogy a zacskók tényleg olyan nehezek voltak a számára. Várakozásra intette, és nem telt el egy perc, az idős asszony egy nagy zsák ruhával tért vissza. – Kedvesem, az unokám ruhái jó állapotban vannak, de neki már nincs rájuk szüksége. Biztosan tudom, hogy olyan lesz, mintha rád öntötték volna! – mosolygott derűsen. 

Hua Cheng kivett egy pólót. Zöld anyagú, kopott mintás, nem is látszott, mit ábrázolt fénykorában. De ez a kisebbik gond volt.

– Li néni... ez rám bikiniként se jönne fel.

A kezében tartott póló jobban mondva... pólócska.

Li néni hunyorítva kikapta Hua Cheng kezéből a pólót. Rámeredt a ruhára, aztán a másik vett ki, aztán még egyet, még egyet, még egyet és még egyet – átnézte a zsák felét.

– Jaj nekem – pirult el Li néni. – Ne haragudj, A-Cheng, rosszat vettem elő. Máris megyek megkeresni a jót! – Li néni megfordult, aztán megint és megint. – A-Cheng? – Megnézte a zsákot, a szekrényeket, a fürdőkádat, minden lehetséges helyet, hátha Hua Cheng bújócskázni szeretne, de  a szép férfiút elnyelte a föld.

Tulajdonképpen nem a föld nyelte el – magától szökött, és bárki más ezt teszi, akiben van csipetnyi túlélési ösztön. 

Maga mögött próbálta hagyni a sötét múltat. Kitakarított és elkezdte főzni a vacsorát. 

Este a szokott időben csöngetett be a Xie családhoz raguval. Xie Lian és Banyue csöndesen bámulták ők egészen addig, míg asztalhoz ültek elkezdeni a vacsorát:

– San Lang... történt valami? – kérdezte bizonytalanul Xie Lian.

– Hua-gege, ha nehezedre esik megszervezni az esküvőt a papával, segíthetek benne – mondta színtelenül Banyue.

– Banyue! – csitította Xie Lian elkeseredve.

– Papa – nézett komolyan Banyue –, nem kezdhetjük elég hamar szervezni. Kutatgattam egy kicsit. Ez az évszak tökéletes kinti esküvőre, csak megfelelő helyszín kell hozzá. Viszont én inkább a bentit javaslom – nézett Hua Chengre –, sosem bízhatunk eléggé az időjárás előrejelzésben, és előre kell gondolnod papa borzalmas szerencséjére, hogy derült égből villámcsapás is érkezhet. És kinti esküvőnél nem ajánlják a halat – tette hozzá fontos tényként, mielőtt visszavonulót fújt magában az összegyűjtött információkról.

Xie Lian a kezébe temette az arcát. Nem tudta eldönteni, nevessen vagy sírjon. Banyue az utóbbi időben hajthatatlan, mindig a házasságnál köt ki, de sosem a sajátjánál.

Banyue megvonta a vállát, elkezdte kanalazni a ragut.

Hua Cheng felnevetett.

– Nem történt semmi komoly – mosolygott a Xie Lianre. – Gege-nek nem kell aggódnia.

– Hua-gege – szólt közbe élesen Banyue két falat között –, ne titkolj semmit papa elől. 

– Banyue – pöckölte homlokon Xie Lian. – Ne szekírozd Hua-gege-t.

– Nem tudom, az mit jelent – mondta Banyue. 

Xie Lian felvonta az egyik szemöldökét.

– Mégis remekül csinálod.

– Köszönöm – biccentett felé Banyue, majd nyugodtan folytatta az evést. – Finom lett a ragu.

– ..... – Xie Lian. 

Banyue a levegőbe szagolt, közeledve Hua Cheng felé.

– Banyue? – nézett le rá Hua Cheng.

Banyue összevonta a szemöldökét.

– Hua-gege... Li néni szagod van – távolodott el tőle Banyue.

Ennek hallatán Xie Lian is megszaglászta Hua Chenget. Csak akkor vette észre, mit is csinál, mikor Hua Cheng evőeszköze kiesett a kezéből a tányérba. Xie Lian ennél nagyobb kínos pillanatokat átélve, elhúzódott Hua Chengtől, megköszörülte a torkát, és újabb falatot vett magához. Miután lenyelte, azt mondta: 

– ...Én nem érzem, khm. 

– Biztos? – nevetett Hua Cheng. Más volt a korábbi nevetésétől, egyértelműen kissé zavarba jött. – Gege ellenőrizheti még egyszer, ha szeretné.

– Igen – támogatta az ötletet Banyue –, ellenőrizd még egyszer.

Xie Lian lehajtotta a fejét, fülig öntötte a pír. Hirtelen úgy érezte, összeesküdtek ellene.