A kamera másik oldalán

Első fejezet 2. rész

- Isteni ez a kávé. – kortyol bele a saját kávéjába Ebony. Én is beleiszok, és szinte azonnal érzem ahogy a kávé szétáramlik az ereimben, és felébreszt.
- Ezentúl csakis itt fogjuk inni – mondom elismerően. A karamellt nem szeretem, de itt éppen annyi van benne, amit még szívesen megiszok, és édeskés ízt ad a keserű nedűnek.
- Az biztos. Ha a szendvics is ilyen jó, akkor a nap már jól kezdődik – felveszi a megpakolt ételt, és kevésbé elegánsan beleharap. A szalvétára egy kis majonéz cseppen, mire megforgatom a szemem. Én is megkóstolom a szendvicsem, és el kell mondanom, hogy igazán finom.
- Ne kiabáld el, a jól kezdődik a napot. Még nagyon reggel van, és miután leszálltunk egyből a forgatás helyszínére megyünk. Ott majd meglátjuk mi lesz – figyelmeztetem.
- Te könnyen beszélsz. Te vagy a vezető operatőr, mindenki neked engedelmeskedik – mondja miután lenyeli a szájában lévő falatot.
- Te is tudod, hogy nem ilyen egyszerű – pillantok rá komolyan. – A rendező a főnök, én csak a kisoperatőröknek mondhatok instrukciókat. Persze szólhatok a díszleteseknek, hogy kicsit jobbra rakják azt az almakosarat, vagy a fodrásznak, hogy kiszabadult egy tincs, és nagyon látszik. Ezek az én változtatásaim, és észrevételeim, a rendező szava a végleges – mesélem neki. Bármilyen jól is hangzik, hogy úgymond főnök vagyok egyáltalán nem így van. Valóban magasabb a rangom a stábon belül, mint főoperatőr, de ugyan olyan ember vagyok, és nem parancsolok senkinek. Megkérdem őket, hogy ezt vagy azt javítsák ki, igazítsák meg, vagy vigyék el onnan.
- De valljuk be, hogy a rendezők imádják a változtatásaidat. Sokszor a te szavad a döntő, és ne ellenkezz – teszi hozzá gyorsan, mikor már nyitnám a számat. Így inkább csak eszek egy újabb falatot a szendvicsemből.
- Van benne valami, de tényleg nem ilyen egyszerű. Sokat küzdöttem azért, hogy beleszólhassak a forgatásba – válaszolom. Évek bukása és munkája az, hogy most viszonylag keresett operatőr vagyok.
Befejezzük a reggelinket, és tovább beszélgetve megisszuk a kávénkat. Elmeséljük az eltelt pár napot, hiszen egy hete együtt jöttünk haza egy film forgatásának befejezéséről, most pedig újra együtt megyünk csak éppen a kezdetére. Nekem ott már nem volt dolgom, hiszen már csak a vágás van hátra az pedig nem az én terepem. Ha esetleg plusz jelenetekre van szükség hívnak, és ha tudok megyek, ha pedig nem akkor a másodoperatőrt keresik fel. Csakis így tudtam most ezt vállalni. A rendező nagyon ragaszkodott hozzám, hiszen régebben együtt dolgoztunk, csak akkor még igazán kezdő voltam a szakmában, de elmondása szerint látta a filmjeimet, és imádta őket. Engem keresett meg először a forgatókönyvíróval együtt. Örültem neki, mert ez azt jelenti, hogy ismerik a nevem a befolyásos emberek, és ha nem szúrom el még sokáig dédelgethetem a karrierem.
Már lent vagyunk, és a tábla mellett állunk. A járatunk mellett még nincs kiírva melyik kapuhoz kell mennünk. Percekig csak állunk, figyeljük az embereket, mikor is végre megjelenik a kapu. G6. Nincs messze, így lusta tempóban indulunk el, kikerülve a rohanó embereket. Nagyon sok gép áll bent, és van, ahol már meg is kezdték a beszállást. Remélem nem fog csúszni az indulás, mert szeretném mihamarabb letudni a repülést, és végre ott lenni a helyszínen. Semmi bajom a repüléssel, csupán csak szeretem átnézni a külső forgatási terepet. Felhívnám apáékat, hogy odaértem, és gyorsan berendezkednék. Megismerném a színészeket, vagyis azokat, akik ma érkeznek. Kicsit beszélgetnék velük, az eddigi munkájukról. Nem nagyon érdeklődtem, hogy kik fogják a szerepeket játszani.
- Szerinted időben felszállunk? – kérdezi Ebony beállva a kapuhoz várók sorába. Öt perc múlva lehet megkezdeni a beszállást, ami jó jel, mert húsz perc múlva kell indulnia a gépnek.
- Még időben vagyunk, bár tudod, hogy van ez. Késő utas, elkeveredett poggyász. Nem egyszerű az élet a repülőtéren – megrántom a vállam. Sosincs pontos indulás, ezt már megtanultam.
A sor szépen halad miután megkezdték a beszállást. Szeretem az ilyen embereket, akik tudják mit kell csinálni, és nem szöszmötölnek. Öt percbe sem telik bele, és a stewardess már meg is nézte a repjegyünk, és már a hídon gyalogolunk a repülőbe menet. A kis kör ablakokon bőröndöket szállító kocsikat és sárga mellényt viselő embereket látok. Ha nem a filmiparban dolgoznék akkor pilóta lennék. Imádok repülni, de sajnos minden nem mehet egyszerre.
- Üdvözlöm – köszönt egy aranyos légiutaskísérő nő.
- Jó napot! Köszönöm – megnézi a jegyem, és eligazít a helyes irányba minket. Én megyek elől, és keresem a székünket. Átvágok az első osztályon, ami egyáltalán nem izgat, és a jobb oldalt, az ablaknál lévő kettő ülés a miénk. A szárny közepe tájékára foglaltunk, mint mindig. Ebony ül az ablakhoz, ez így megy már évek óta. Visszafelé pedig én szoktam oda ülni. Beengedem a barátnőmet, majd levágódom mellé. A hátizsákom a székem alá süllyesztem, de előtte kiveszem a benne lévő laptopomat, és a forgatókönyv egyik példányát. Ideje lenne odaírnom a megjegyzéseimet a forgatókönyv szélére, viszont a megjegyzések eddig a laptopomon vannak, az pedig nem lesz nálam mert nem fogom tudni hova rakni míg forgatunk. Kiszedek egy tollat is a táskából, majd lehajtom az étkezőasztalt, és rápakolom a dolgokat. Szerencsém van, mert a mostani repülésnél senki nem ült be mellém.
Észre sem veszem ahogy a gép kigördül a kifutópályára. Semmit nem látok, mert Ebony előre hajolt, és eltakarja a kilátást. Onnan tudom, hogy emelkedünk, hogy a fülem bedugult, és a gép orra fentebb van, mint a far része. Majd egyszer csak kiegyenesedik, és már több ezer lábnyira vagyunk a talajtól. Kinyitom a laptopomat, és nekilátok a munkának.
A forgatókönyv sosem fix, menet közben mindig esnek rajta változások. Egy szöveg részlet esetleg, vagy ha úgy van egy mozdulatsort, esetleg egy helyszínt alakítanak át. Nagyon kell figyelni ilyenkor, hiszen tudni kell, hogy hol van a fókusz az egyes jeleneteknél. Kinek az arcát kell kiemelni, mi az a háttérben, aminek feltétlen látszódnia kell, ki kell emelkednie a tömegből. Mindenesetre és odaírogatom a megjegyzéseimet a lap széléte. Vagyis most átmásolom, de csak kis megfigyelésekről, vagy ötletekről van szó, amiket egyes jeleneteknél feldobok majd. Mint például felvehetnénk három különféle szögből a találkozást, vagy mikor menekülnek ne a két főszereplő legyen kiemelve, hanem az üldözők. Itt közelíteni kellene egy kicsit, mert fontos a későbbiekben. Legyen a ruhája feltűnőbb, jól látszódjon a tömegben, hogy ő fontos ember.
Ebony is a laptopján gépel, csak ő sminkes ötleteket ír össze. Nem mindegy mennyire csináljuk a színész arcát koszosra, vagy mennyi sminket rakunk a főszereplő nőre mert ugyebár a régi korokban nem tudták még mi az a smink. Mindent részletesen ki kell dolgoznunk nekünk, mert szerencsétlen rendező ezekkel nem tud foglalkozni. Így is oda kell majd figyelnie, hogy az összkép tökéletes legyen, és nem tudja egyesével ellenőrizni a munkánkat.
Reggel fél nyolc van mire a gép kerekei a leszállópályát érintik. Majdnem a végére is értem a megjegyzések írásának, így nyugodt lélekkel rakom el a táskámba a laptopom, és a forgatókönyvet. Kínos lenne, ha elhagynám, és valószínűleg soha többet nem dolgozhatnék a filmes szakmában miután kiszivárogtatok akár véletlen egy film forgatókönyvét. Persze a betűk nem adják majd vissza a filmet mikor az kész lesz, de nem véletlenül köt minket a titoktartás.
Megdörzsölöm az arcomat, a szemem fáj a képernyő folyamatos nézésétől. Kiropogtatom az ujjaimat, és kecsesen, mint egy macska kinyújtózom az ülésben, míg begurulunk a kapuhoz. Alig kezdődött még el a nap, de úgy érzem már huszonnégy órája fent vagyok.
- Szerinted mennyire lesznek seggfejek a színészek? – kérdezi Ebony míg a repülőn lévő kis folyosón araszolunk, hogy le tudjunk szállni.
- Ötletem sincs, de remélem mindannyiunk helyzetének megkönnyítése érdekében kedvesek. Csupán a kölcsönös tiszteletet várom el, hiszen azért, mert színészek ugyan olyan emberek, mint mi – jegyzem meg mellékesen. Dolgoztunk már mindketten olyan emberrel, akit elragadott a hírnév, és minden, ami vele jár. Úgy viselkedett a stábbal, mint a kutyákkal, pedig semmi oka nem lett volna rá.
  - Remélem a főszereplő tündérünk egy helyes férfi lesz – szörnyülködve hátrapillantok, mire kacéran felhúzza a szemöldökét.
- Most szakítottál a barátoddal – mondom mellékesen. Szabad kezével legyint, míg a másikkal a szék támláját támasztja.
- Fiatal vagyok, előttem az élet – előre mutat a repülő nyitott ajtajára, mintha azt akarná közölni, hogy amint kilépünk a gépből egy új világba jutunk.
-Viszlát – mosolyog a két légiutaskísérő.
- Köszönjük az utat – elmosolyodom, és belépek fedett hídba. Ebony is köszön, majd nem is tartjuk fel tovább a sort, és egymás mellett lépkedve indulunk el a terminálba.
- Ilyenkor mindig felrémlik előttem az első utazásunk – elmosolyodik a gondolatra.
- Leszámítva, hogy akkor nem együtt utaztunk, de nekem is. Az első izgalom, hogy milyen lesz, a félelmek – élénkel él bennem az a Sofia, aki félősen kereste az elé küldött embert az első rendes munkájánál. Ma már úgy érkezem meg a forgatásra, mint aki ott született, még ha nem is ismerek ott senkit.
- Engem anyám elkísért. Visszagondolva borzasztóan ciki volt ahogy sírva ölelgetett a sofőr srác előtt – kínosan elhúzza a száját, én pedig felnevetek.
- Mennyi minden változott azóta – mondom miközben a bőröndök futószalagja felé tartok. Nem csak a mi gépünk utasai várnak a csomagjaikra, így keresünk egy üres kis helyet az emberek között, és egy kék, meg egy lila bőröndöt kutatunk a tekintetünkkel. - Vissza sem tudok már gondolni arra a napra mikor még csak ámuldozva néztem az első forgatást.
- Én színész akartam lenni. Aztán rájöttem, hogy a sminkelés jobban érdekel – gyorsan lekapom az előttünk elmenő bőröndöt a szalagról. A lila bőrönd fogantyúján ott van a kis csapó, beleírva a barátnő neve. Az első három út után rájöttünk, hogy így sokkal egyszerűbben megtaláljuk a sok másik csomag között a miénk.
- Én vagyok az egyetlen, akit sosem vonzott a színészkedés? – kérdezem, és leemelem a türkizkék bőröndöm melyen ugyan csak ott van a csapó biléta.
- Igen, mert te nem vagy ember – jelenti ki komolyan. Megcsóválom a fejem, majd mindketten megragadjuk a bőrönd nyelét, és a kijárat felé indulunk. – Tényleg, egyszer sem gondoltál arra, hogy a kamera másik oldalán állj? – kérdezi őszintén érdeklődve.
- Te is tudod, hogy nem vagyok egy jó színész. Hazudni abszolút nem tudok, és nem is izgat egy szerep. Persze lennék mondjuk Leia vagy Hermione esetleg Natasha szerepében, vagy Elizabeth Swann helyében, de úgy különösebben sosem érdekelt. Talán csak nem vonz a vörösszőnyeg, és a fényképezők villogása. Persze egy-egy premieren és in átélem ezeket, de a magánéletem így senkit nem érdekel annyira. Nem kell a paparazziktól tartanom. Minden nyugodtabb, már ha ebben a szakmában lehet valamit nyugodtnak nevezni – ecsetelem. Tényleg igazat mondok, és ha valaki választási lehetőséget ajánlana fel, hogy maradok a mostani életemnél vagy színész leszek, hezitálás nélkül az elsőt választanám.
- Látod? Ezért szeretlek annyira. Nem fertőzött meg Hollywood láza – rám kacsint, én pedig megforgatom a szemem.
- De téged igen – vágom rá.
- Sosem tagadtam – vallja be. Lemondóan felsóhajtok, majd kilépek a terminálból a napsütötte oregoni időbe. Reggel van még csak, és tavasz, de máris érzem ahogy kezdek megsülni.
- Tipp. Szerintem fekete Audi lesz – mondom. A szememmel a kocsikat pásztázom és a sofőrök tábláján próbálom megtalálni a nevünket.
- Szerintem BMW – kontráz.
- Honnan veszed? – fordulok felé. Balra mutat, egy laza ruhát viselő srácra, aki napbarnított bőrű, és a mi nevünkkel ellátott táblát tartja. – Ebony eszedbe se jusson – szólok a barátnőmre azonnal.
- Micsoda? – kérdezi, de választ sem várva elindul a srác felé.
- Nincs flört se semmi érthető? – kérdezem, de egyáltalán nem kérdésnek szántam.
- Persze – mondja, de szerintem nem is hallotta, amiről beszéltem. Odalép a fiúhoz, és szélesen rámosolyog. Megforgatom a szemem.
- Szia! Ebony Webb vagyok – köszön, és a kezét nyújtja. A srác ellöki magát a kocsitól, és megvillantja a reklámba illő fehér fogsoros mosolyát.
- Tom Wild, örvendek – mondja rekedtes, reggeli hangján.
- Mehetünk? – kérdezi barátnőm. Hitetlenkedve széttárom a karomat.
- Én Sofia Austen vagyok nem mellesleg, én is örülök a találkozásnak – mormogom. A feketeség rám pillant, majd azonnal zavarba jön.
- Öhm...Szia Tom Wild – mutatkozik be. Legyintek egyet, majd a csomagtartóhoz sétálok. Felnyitom a tetejét, és beemelem a bőröndömet.
- Ne is törődj vele – hallom barátnőm hangját.
- Nem vagyok süket Ebony – kiáltom előre, majd várakozásteljesen ránézek. Észbe kap és idesiet mellém. Ő is berakja a csomagtartóba a bőröndjét, majd mindketten beülünk hátra. Ebony előre akart, de egy morcos pillantásom miatt inkább meggondolta magát.
- Gondolom akkor ti ismeritek egymást – pillant ránk Tom a visszapillantóból miközben kifordul a parkolóból.
- Sajnos – jegyzem meg elsőként.
- Mekkora szemét vagy – üti meg Ebony a karom mire felnevetek.
- Sok filmen dolgoztunk együtt – válaszolok ezúton rendesen.
- Ahamm. Fodrász? Stylist? – találgat.
- Én sminkes vagyok, Sofia meg főoperatőr – mondja dicsekedve. Nem is reagálok már semmit.
Tom elismerően füttyent egyet.
- Első operatőr ha? Én edző vagyok. Ha kellene a srácoknak valaki, vagy a színészeknek az edzéstervük miatt edzeni, itt vagyok én, aki noszogatom a bandát – meséli. Tehát ő is szerves része lesz a kis csapatunknak. Nem értem miért szegényt küldték elénk, de nem bánom. Körülbelül velünk egyidős, így legalább lesz kivel beszélgetnünk.
- Na akkor ti nagyon jóban lesztek – nyög fel fájdalmasan Ebony.
- Miért is? – kérdezi Tom.
- Sofia napi kétszer edz minimum egy órát. Úgy látom rajta sosem fárad el, úgyhogy jó lenne, ha egy kicsit meggyilkolnád ezeken az edzéseken – ad ötleteket barátnőm.
- Szíves örömest. Mindig jó társaságban edzeni – mosolyodik el Tom, majd felrakja az orrára a napszemüvegét.
- Majd, ha lekörözlek a fekvőtámaszokban akkor is ezt mond – vágom rá, mire mind a hárman egyszerre nevetünk fel.
Kifelé haladunk a városból. Az út képe átvált zöld füves dombokra, és a távolban magasodó hegyekre. Halk zene szól a kocsiban, és beszélgetünk semmiségekről. Kicsit olyan mintha három barát menne nyaralni, de tudom, hogy percek kérdése és belecsöppenünk egy kemény munkába, melynél a hónapok múlása csak néhány napnak fog tűnni. Tudom, hogy munka, de próbáld meg élvezni egy kicsit. – szólal meg anya hangja a fejemben. Igaza van tudom, de nem szeretek csalódást okozni. Huszonnégy éves vagyok, és élveznem kellene az életet. Mégis nehéz határt húznom a munka és a szórakozás közé. Valamelyikből mindig kevesebb jut, és az általában a második.
Letérünk a főútól, és egy kisvároson keresztül haladunk a hegyek felé. Bend városa szélén már látom is a lakókocsik hosszú sorát, a fehér sátrat, és a buszokat. Rátérünk egy földútra, és egy perccel később máris a parkolóban állunk. Kikászálódunk a kocsiból, és beszívjuk a vidéki levegő friss illatát. A természet annyira közel van, és ahogy elképzelem, hogy két nap múlva a hegyekben fogunk forgatni, tudom, hogy ennek a filmnek a készítését fogom a legjobban élvezni. A mögöttünk lévő zöld legelőkön tehenek lustálkodnak, mellettük a föld be van vetve. Az utak rózsabokrokkal és különféle virágokkal vannak szegélyezve, ez is jól mutatja, hogy a tavasz elején-március közepén-járunk. Az égen alig van néhány pamacs felhő, a nap süt, az ég pedig gyönyörű kék. Valahol egy ló nyerít fel. Az utakon alig járnak autók, a környék nyugodt és csendes. Igazi nyaraló hely, ahová hétvégente le lehet jönni a családdal, és ki lehet pihenni a mindennapok fáradalmait. Már alig várom az itt lévő hónapjaim. A környezet biztosan csodákat tesz majd az idegeimmel, és talán enyhíti a honvágyam.
Megragadom a bőröndömet, majd a hátizsákomat a vállamra dobva elindulok a fehér sátor felé, nyomomban Ebonyval, és legújabb barátunkkal Tommal. Hiába az évek tapasztalata a szívem hevesebben kezd verni, és azt veszem észre, hogy izgulok. Kíváncsi vagyok milyen lesz a rendező, és a producer. A stáb többi tagjáról nem is beszélve. Hiszen a munka a jó csapaton múlik, de hiszem, hogy egy ekkor szenzációs könyvet egy igazán jó stáb fog vászonra vinni. És ki tudja? Talán az eltelt idő összekovácsol minket családdá, mint a legtöbb csapatot. Ezektől eltekintve érzem, hogy ez egy jó kis forgatás lesz.
- Én megyek a sminkesekhez, felmérem a terepet – köszön el Ebony, és dob egy puszit. Megfordul, és elindul egy kisebb sátor felé. Mosolyogva nézek utána, és hálás adok az életnek mert anno találkoztam vele, és a barátnőm lett. Fogalmam sincs mihez kezdenék nélküle, talán megbolondulnék. Ő az egyetlen állandó barátom, akit nem kell otthon hagynom mikor dolgozni jövök, mert szinte minden filmre, ahova engem hívnak, őt is hívják.
Emlékszem mikor találkoztunk. Vonakodtam elvállalni azt a filmet, mert nem hittem a sikerében, de aztán apa rávett, mert szerinte én képes vagyok belőle kihozni a legjobbat. Sikeres lett a film, de nem ez most a lényeg. Ha nem megyek el nem találkozok Ebonyval, és nagy valószínűséggel most nem dolgoznánk együtt. Olyan jó csapatot alkottunk, mindig tudta mire gondoltam, hogy onnantól kezdve mindenki úgy vette mi párban járunk. Ennek örültem, mert tényleg szükségem volt egy biztos pontra, egy biztos emberre az életemben a szüleimen kívül
- Kedves lány – mondja Tom mellém szegődve.
- A látszat néha csal – jegyzem meg, és elfordulok miután Ebony eltűnt a fehér sátorban.
- Látom, hogy nem nagyon tetszik neked, hogy velem flörtölt, de nyugi nem pálya nálam a lányok – mondja szórakozottan.
- Félre ne érts nem veled van a bajom – tisztázom gyorsan. Egy szavam sincs arra, hogy most vallotta be, hogy meleg. Semmi bajom a melegekkel, sőt örülök, hogy ilyen nyíltan felvállalja. Egyre jobban kedvelem ezt a srácot, és még lehet új barátra is lelek. – Ebony sokszor csinál butaságot, és én vagyok az, aki igyekszik ezt megakadályozni. Borzalmas a csaj – nevetve megrázom a fejem.
- Ha ő borzalmas te milyen lehetsz? – kérdezi, mire tátott szájjal nézek rá. Most szurkálódik? Helyeslően biccentek, miszerint ez jó volt, és elkönyvelem magamban, hogy nem nagyon kell kesztyűskézzel bánnom a sráccal bírja ő a csipkelődést.
- Ha felhúzod az idegeim megtudod – kacsintok rá. Felnevetünk, és bevallom nem gondoltam volna, hogy ilyen jól indul a nap.
- Én itt le is válok, bár a sátor az pont az edzésre, és a kardforgatás gyakorlására kialakított hely, vagyis az én terepem, de most elfoglalták megbeszélésekre az elkövetkező két napra. Ha szükséged lenne rám a lakókocsimban, vagy a mezőn megtalálsz. Majd valamikor edzhetnénk együtt, kíváncsi vagyok mire vagy képes Virágszál – megütögeti barátságosan a vállam, majd elindul a lakókocsik felé. Annyira közvetlen Tom, és ez tetszik.
- Azért bele ne hallj az erősítésbe – kiálltok utána, mire hátra fordulva kinyújtja a nyelvét. Én is kinyújtom, és aki most lát minket az nem két huszonvalahány éves embert láthat, hanem kettő óvodást.
A kezemmel oldalra hajtom a sátor ponyváját, és belépek a fülledt helyre. A bőröndöm lerakom oldalra, hogy ne legyen útban, majd kirángatom a zsebemből a kártyám. Rajta van a nevem, és a stáb között lévő helyem, vagyis az operatőr felirat. nem mindenki mehet be mindenhova, de én azon szerencsések közé tartozok ki bárhova mehet, mert a munkámhoz szükségem van a díszlet, a ruhák és a többi látványára.
A sátor talpazata fadeszkákból áll, itt-ott kicsit már elkoptak a használat alatt. Oldalt íjak, kardok, botok és nyilak sorakoznak különféle harci fegyverekkel egyetemben. A vastag szivacsok oldalra vannak pakolva egy nagy kupacba, a sátor csúcsa alatt pedig egy U alakban asztalokat helyeztek el, mögöttük kényelmetlennek tűnő kipárnázott székekkel. Lehet, hogy kipárnázottak, de ha elég ideig ül benne az ember könnyen elzsibbad a feneke. Az asztalokon vizespalackok sorakoznak, és tollak egy tartóban. Az U alak szabad részén egy fehér filces, mágneses tábla van, melyre gondolom az ötleteket, és változtatásokat fogjuk felírni. Olvasási próba már volt, csak én azon nem tudtam részt venni, mert még az előző produkción dolgoztam, de a producer elmondása szerint simán lezajlott. Ennek szívből örültem, a változtatásokat pedig elküldték nekem melyeket a repülőn beleírtam a forgatókönyvembe.
Olyan tizenöten nyüzsögnek a sátor eme részén. Van, akik beszélgetnek, van, aki ül, és a semmibe réved. Felismerem William Olont a forgatókönyvírót, és Chris Scottot a producert. Mindkettejükkel volt egy online meetingem, mikor még az előző filmen dolgoztam. Fél évvel ezelőtt kerestek meg, mert mind ők mind a rendező engem akartak, és mivel időben szóltak így örömmel elvállaltam. Volt időm kiolvasni a könyvet, és összeegyeztetni a forgatókönyvvel. Aláírtam a papírokat, és egyszer még élőben is összefutottunk a belső stúdióban Los Angelesben.
- Sofia! – kiállt fel Chris mikor meglát. Nagy mosolyt villant, és idejön üdvözölni. Kezet rázunk, és mosolyogva köszönök.
- Szia Chris. Örülök, hogy újra látlak – már ez első alkalommal leszögezte, hogy ha magázni merem kirúg a produkcióból. Örömmel vettem, hogy nem fogunk itt a korkülönbségen elszöszmötölni. Lehetne vitatkozni az idősebbeknek járó tiszteleten, de körülbelül húsz év van közöttünk, és ha úgy vesszük egy évig össze leszünk zárva. Kerekítve egy évig. Senkinek nincs ideje a magázáshoz.
- Már vártalak. Végre bemutathatlak a testvéremnek, aki olyan, mint egy ötéves. Reggel óta százszor mondta el a neved. Nagyon ragaszkodott hozzád – a hátamra teszi a kezét, és az asztalok felé terel. Már megszoktam a közvetlen viselkedést a forgatások alatt. Egy csapat vagyunk, egymás családja leszünk az előttünk álló hónapokra. Itt mindenki úgy bánik a másikkal mintha ezer éve ismerné, még ha azt sem tudja kicsoda. A hangulat is sokkal kellemesebb lesz így.
Daniel Scott kiköpött mása a testvérének. Kicsit termetesebb férfi, de a hajuk színe ugyan az. Szemük különbözik, de az álluk vonala, és a markáns arc miatt kétség sem fér hozzá, hogy valamilyen rokoni szál fűzi őket egymáshoz. Hallottam már Danielről. Egyszeres Oscar-díj nyertes, mint a Legjobb rendező. Imádtam a munkáit, és hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy vele dolgozhatok. A testvére, Chris jelölt volt Oscar-díjra, és már ez is nagy szó.
- Áh, biztos te vagy Sofia – fordul felénk érkezésünkre.
- Igen uram. Köszönöm a megtiszteltetést, hogy engem választott a filmjéhez – elfogadom a férfi felém nyújtott kezét, és megrázom. Először találkoztam még vele, így nem tegezem még le, csak ha megengedi.
- Jaj, kérlek, nem vagyok ennyire öreg – felnevet, mire elmosolyodom. – Tegezz nyugodtan, és én köszönöm neked, hogy elvállaltad a munkát. Kicsit rámenős voltam tudom, de mindenképpen te kellesz nekem. Apád jó barátom volt, sokat dolgoztunk együtt, és mivel tőle tanultál mást el sem tudnék képzelni ehhez a filmhez – ecseteli, én pedig igyekszem visszafogni a vigyort, mely meg akar jelenni az arcomon. Nem sokszor kap dicséretet az ember a munkájáért egy Oscar-díjas rendezőtől.
- Köszönöm, ez nagyon jól esik, és az is, hogy nem apám miatt választott – mondom hálásan.
Több film is volt melynél kijelentették, hogy csak apa miatt akarnak. A nevemmel könnyebben el lehetne adni a filmet, és apa is meglátogathatná néha a forgatást. Mivel apukám háromszor volt jelölve Oscarra így igencsak neves operatőr volt. Én meg, mint a lánya el lettem könyvelve úgy, mint Brandon Austen lánya. Nem a tehetségem miatt kerestek fel, vagy az eddig elvégzett munkáim miatt. Csakis a nevem számított egyes rendezőknek. Én pedig nem voltam hajlandó apa nevére, és eddigi munkájára támaszkodni. Eldöntöttem, hogy saját magam mászok fel a hegyen minden segítség nélkül, és így kerültem most ide.
- Ez természetes. Apád jó operatőr volt, tőle tanultál, de ennyi nekem magában nem lenne elég. Kicsit kutakodtam, megnéztem a rólad írt értékeléseket, és nem utolsó sorban a munkáidat is. Senki nem lenne tökéletesebb a feladatra, mint te. Ketten biztosan kihozzuk a legjobbat a filmből – bíztat.
- Négyen. – jelen meg mellettünk William is. – Szia Sofia.
- Szia William – köszönök az őszülő hajú férfinek.
Itt állom a film rendezője, forgatókönyvírója, és producere között. Ha szabad így mondanom a film négy legfontosabb embere vagyunk, és örülök neki, hogy velük fogok dolgozni. Mind a négyen teljes erőbedobással működünk, és már most megvan a kellő összhang közöttünk. Vág az agyunk, szinte egyre gondolunk, ami azt jelenti, hogy tökéletesen készen állunk elkezdeni a munkát.