A kamera másik oldalán

Harmadik fejezet 1. rész

- Ébresztő! – valaki dörömböl a lakókocsim ajtaján. Már régen kikeltem az ágyból, de őszintén csak addig jutottam, hogy a kanapéra kucorogjak. A pokróc félig rám van tekerve, a tévé pedig halkan szól, és a reggeli híreket nézem.
   - Megyek! – kiálltom, majd kelletlenül elhagyom a fészkem. Odalépek az ajtóhoz, és elfordítom a zárban a kulcsot. Kinyitom, és a teljesen friss, pörgő Ebonyval találom szembe magam. Kávé nélkül még a hangját sem ismertem fel.
   - Még fel sem öltöztél? A reggeli már kész van, és szinte mindenki a sátorban van – szid meg a barátnőm, majd engem fellökve beviharzik a szobámba. Ásítva a lábammal becsukom az ajtót, majd visszadőlök a kanapéra.
   Tegnap este megnéztem egy filmet, mert még volt rá időm. Nem is a film tartott sokáig, hanem hogy utána én kutakodtam a szereplők, és stábtagok nevei között. Esetleg véleményeket néztem, vagy rákerestem, hogy a filmnek van e könyv változata. Nem tehetek ezekről, szakmai ártalom. Így is nehéz végig néznem egy filmet anélkül, hogy ne szakmai szemmel lássam, és élvezni tudjam.
   - Ezeket vedd fel, és gyere. Kínos lenne elkésni – hozzám vág egy maréknyi ruhát. Az összetekert zokni pont a homlokom közepén talál el.
   - Mik ezek? – kérdezem a kék, és a fehér dolgot nézve az ölemben.
   - Az most ne érdekeljen, nincs időnk mást keresni. Ezt veszed fel, de azonnal! – a fürdő irányába mutat, én pedig tudom, hogy semmi esélyem sincs ellenkezni. Morogva bezárkózom a fürdőbe majd felrángatom magamra a ruhákat. Azt leszámítva, hogy kikapta az első dolgokat, ami a keze ügyébe került igen jól választott. Egy testre simuló kék rövidujjú póló, meg egy vékony, szakadt fehér farmer. Kételkedem abban, hogy ez a nap végére is szép fehér lesz, de ma legalább még nem forgatunk. Felveszem a fekete bokazoknit is, de lesz egy két szavam a melltartóra. Pont a fekete csipkéset kellett választania? A hajamon áthúzom a fésűt, majd egy csavarással egy laza kontyba fogom. Sminket egyáltalán nem teszek fel, hiszen látni fognak a reggeli arcomnál rosszabbat is, ha belekezdünk a munkába.
   - Miért csipkés? – kérdezem amint kilépek a fürdőből. A pizsamám bedobom az ágyamra, majd elkezdem felvenni a fehér Adidasom.
   - Először is mert szexi hiába nem látja senki. Másodszor pedig mert ezt találtam. Ha felöltöztél volna kiválaszthattad volna magad is – oktat ki, mire megforgatom a szemem.
   - Ittál már kávét? – kérdezem gyanakodva.
   - Persze. Az étkezőből jövök, mert azt hittem már ott vagy – feleli, és szúrósan néz rám. Aham. Tehát jól sejtettem. Ebony nem lett volna képes eljönni idáig kávé nélkül, és nem öltöztette volna fel.
   - Remek. Hozhattál volna nekem is – teszem hozzá.
   - Gondoltam reggelizni akarsz. Szobaszervíz meg nem vagyok – vágja rá.
   - Pedig már azt hittem – mosolygok rá ártatlanul. Felemeli a kezét, és komolyan arccal bemutat. – Szerencsé vagy, hogy pont két négy nappal ezelőtt múlt el. Ha átvérezném a fehér nadrágom megölnélek – mutatok a rajtam lévő farmerre.
   - Látod.? Ismerlek már, mint a rosszpénzt – rám kacsint.
   - Most már nekem is kell kávé, mert nem fer, hogy te már ittál – felállok miután befűztem a cipőm, és kilépek az ajtón. Megvárom míg Ebony is kijön majd becsukom az ajtót. A kulcsot a bal farzsebembe süllyesztem, a másikban a telefonom van.
   Süt a nap, és az idő, így reggel is meleg. A szél lágyan fúj éppen, hogy meglebegteti az arcom szélén lévő babahajszálakat. Annyira csendes most a környék, mintha mindenki aludna még. Ez nem sokáig marad így mert ahogy közeledünk az ebédlőhöz a hangzavar annál nagyobb lesz. Amint belépek a sátorba igazat kell adnom Ebonynak. Szinte mindenki itt van. Mint tegnap este, ma is vegyülnek az emberek és jókat beszélgetnek.
   - Még én sem ettem, úgyhogy beállok veled a sorba – elveszünk egy fehér tálcát, majd beállunk egy srác mögé.
   - Szeretem ezt a kis közösséget – elmosolyodom ahogy körbe nézek.
   - Én is. Képzeld reggel egy nő mellett kávéztam, aki a lányáról mesélt. Hasonlít hozzád – mondja.
   - A nő? – kérdezem furcsállva.
   - Nem. A lánya – javít ki. – Ő is operatőr akar lenni már gyerekkora óta, és az anyukájával sokszor járt dolgozni. Most ott kellett hagynia a férjével, de azt mondta biztosan láthatom majd, ha visszamegyünk Los Angelesbe. Akkor tutira eljön a stúdióba főleg, hogy tudja ki a főszereplő. Odavan Davidért – cinkosan rám mosolyog. Én halkan felhorkantok, majd leveszek egy tányért, és szedek rá tojásrántottát. Rakok mellé egy kis zöldséget, egy szelet kenyeret, a kenyérre pedig két szelet sajtot. Majd odamegyek a kávégéphez, és míg várom, hogy elkészüljön a kávém odaszólok a mögöttem álló Ebonyhoz.
   - Mégsem hasonlítunk annyira. Én nem vagyok oda Davidért – válaszolom. Ebony elvigyorodik, és a fejével a hátam mögé bök. A felismerésre lehunyom a szemem, majd megfordulok. Semlegességet erőltetek az arcomra, és kinyitom a szemem, igyekezvén leplezni mennyire kínosan érzem magam. David mosolyog ránk.
   - Ezt sajnálattal hallom Sofia – ahogy kiejti a teljes nevem, reggeli rekedt hangján hirtelen kiráz a hideg.
   - Sajnálom, hogy ki kellett ábrándítsalak – elveszem a kész kávém majd a tálcámra teszem. Egy villát is rakok mellé, a kávéba pedig dobok egy édesítőszert, és öntök hozzá egy kis laktózmentes tejet. Mielőtt elhagynám az ételes pultokat egy gyilkos pillantást vetek a továbbra is vigyorgó Ebonyra, majd keresek egy üres helyet.
   Amint leülök, valaki leül velem szemben. David mosolyog rám mire csak megforgatom a szemem, és felvéve a kávés bögrémet egy jó nagyot kortyolok a forró italból. Nincs elég erőm ehhez a beszélgetéshez kávé nélkül.
   - Nos, hogy is van ez? Nem kedvelsz? – kérdezi visszatérve a pár perccel ezelőtt történtekre.
   - Fogadd el, hogy nem mindenki kedvel – vágom rá morcosan. Csak nyugodtan meg akartam reggelizni. Miért olyan nehéz ez?
   - Vagyis utálsz? – boncolgatja tovább a témát.
   - Jézusom – felsóhajtok, és inkább eszek egy falatot a rántottámból. David rendíthetetlen tekintettel figyel, és még mindig várja a válaszomat.
   - Egy szóval sem mondtam. Szimplán közömbös vagy – felelem mikor már megunom, hogy folyamatosan figyel.
   - Tehát, tudok akkor változtatni a helyzeten? – elmélkedik hangosan.
   - Szimplán csak munkatársi kapcsolat van közöttünk oké? – kérdezem, és a villámmal először rá, majd magamra mutatok. – Kevés időnk lesz a forgatás alatt, így csupán annyit kérek, hogy ne nehezítsük meg egymás dolgát. Nem kell sem jóban sem rosszban lennünk, mint ahogy a gyerekek mondják – teszem hozzá, és gúnyosan elmosolyodom. Bekapok egy újabb falat tojást, és mellé egy csík paprikát.
   - Várj kitalálom! – felemeli a kezét, hogy ne szóljak bele, nem mintha terveztem volna. – A munkát és a magánéletet nem kevered? – kérdezi mindentudóan.
   - Veled ellentétben nem – vágom rá csípősen. A mosolya még szélesebb lesz.
   - Vagyis ez azt jelenti, hogy hazudtál mikor először találkoztunk – kérdőn nézek rá, nem értve, hogy ez most, hogy jön ide, és mire is akar célozni. Értetlenkedésem látva megtisztel azzal, hogy kifejti a gondolatát. – Azt mondtad nem tudod ki vagyok. Most pedig nagyon úgy néz ki, hogy mégis – diadalittasan elmosolyodik. A szemem sem rebbent. Azt hittem valami nagyobb dologról lesz szó, nem csak erről. Komolyan, ezen akadt fenn?
   Mielőtt válaszolnék, beleiszok a kávémba. Mintha újra most keltem volna fel, a háromnegyed pohár kávé hatását egyáltalán nem érzem. Vagy érezni fogom, vagy elmúlt mikor ez a beszélgetés elkezdődött.
   - Az, hogy ismerem a neved, és kábé kétszer láttalak a hírekben az nem jelenti azt, hogy tudom is ki vagy. Ráadásul nem terveztem növelni az egód – szélesen elmosolyodom, és felhörpintem a maradék kávém. A tálcámat felkapva felállok, és ott hagyom egyedül az értetlen arcú Davidet. Hát édesem, két nap alatt másodjára hagyott faképnél egy lány. Szégyen gyalázat.
   Úgy tervezem, hogy ma egész nap a sátorban fogok dolgozni. Ma már elvileg mindenki megjön, aki még nem volt itt, és kezdődnek a végső egyeztetések. Ki tudja mikor lenne rám szükség így, hogy ne kelljen folyton keresniük, egyszerűbb, ha én is ott leszek.
   Felnyalábolom a táskám, és újra búcsút intek a lakókocsimnak. Élvezve a napsütést és a jóidőt gyalogolok a nem messze lévő sátorhoz. Köszönök azoknak, akik szembe jönnek velem, és váltok velük néhány szót. Megkérdezem tetszik-e a környék, várják-e már a kezdést, mi a véleményük a stábról, és a többi.
   Beérve máris hatalmas nyüzsgés van. Mivel ezek az utolsó utáni pillanatok az egyeztetésre. Persze egy forgatókönyv sosem változatlan, de ott csakis a kis részekbe szoktunk belenyúlni. Itt még van esély lecserélni az egész díszletet, vagy a ruhatárat. Olyan is volt, hogy új főszereplőt kerestek, sikertelenül. Leülök oda, ahol tegnap ültem. Szinte elszédülök ahogy körülöttem szaladgálnak az emberek.
   - Sofia! – kiáltja valaki a nevem.
   - Rebeka? – kérdezem felnézve. A lány vidáman közelít felém. Felállok a székemből, és megölelem. Régen találkoztunk, és gondolom örül, hogy egy ismerős arcot láthat.
   - Mit keresel itt? Te vagy az operatőr ugye? Mond, hogy te vagy! – hadarja. Felnevetek. Már most tudom, hogy ez a nő meghozza majd a film sikerét. Szőke, természetes haja gyönyörű a filmvásznon, zöld szeme mindig csillog, mint a smaragd. Maximalista, és mindent megcsinál, szinte sosem kéri a dublőrét vagy egy kaszkadőrt.
   - Úgy látom újra együtt fogunk dolgozni – mondom vidáman. Szívből örülök, hogy itt van.
   - Ti ismeritek egymást? – kérdezi David a mellettem ülő székről. Unottan felé nézek egy amolyan ,,Nem egyértelmű?" pillantással.
   - Dolgoztunk már együtt – feleli helyettem Rebeka. – Sofiával az élen nagyon jó filmet fogunk készíteni. Másrészt Rebeka vagyok – mutatkozik be.
   - Hagylak is beszélgetni titeket – vágom ki magam kettejük társaságából.
   Felkapom a táskám, és átsétálok a túloldalon lévő asztalokhoz. Leülök egy félre eső üres helyre, majd elveszem a laptopom. Felnyitom a tetejét, és neki is állok a munkának.
Az ébresztőm pontban hatkor kelt. Kelletlenül kikászálódom az ágyból, és azonnal kiveszem a mai napi ruhámat. Egy világoskék farmer, és egy fekete, V nyakú rövidujjú. Bevonulok a fürdőbe. Ma kihagyom az edzést, míg meg nem tudom, hogy áll össze egy nap. Minden forgatáson más a menetrend, és nem akarok véletlenül elkésni, hiába van a találkozó nyolckor, és fél nyolcra már a szetben szeretnék lenni. Felkapkodom magamra a ruháim. A hajamat kifésülöm, és a megszokás kedvéért ma is felfogom lófarokba. Szinte a védjegyemmé vált. Csak hogy vigyek bele valami változatosságot közében parkettába befonok egy sort. Így kicsit változatos, de annyira azért nem is unalmas. Sminket most sem teszek fel. A nappalimban felkapom az oldaltáskámat, amit már tegnap este kikészítettem a fogasra. Beledobálom a leglényegesebb dolgokat. Zsebkendő, telefon, az asztma sprém, powerbank, és egy töltő zsinór. A nadrágom szélére erősítem a rádiómat. Felkapom a szokásos Adidasom, és már kint is vagyok.
   A Nap még csak felkelőben van, de már zajlik az élet. Emberek rohangálnak, és a rádiójukba beszélnek, dobozokat tolnak, vagy más dolgokat cipelnek. Kikerülöm az embereket, és az étkező felé sietek. Bent csak kevesen vannak, így gyorsan reggelihez, és egy csésze kávéhoz jutok. Az első üres helyre leülök, és megnyugodva veszem észre, hogy fél óra telt el mióta felkeltem. Alig aludtam valamit az első napi izgatottságtól, és kizárt lett volna, hogy ha egy percnél is tovább lustulok az ágyban én ma felkelek. Minél hamarabb kávéhoz jutok annál hamarabb a hasznomat tudják venni.
   Nyugodtan reggelizek, mikor két fiú, és egy lány ül le elém. Nem foglalkozom vele, lehet csak itt volt a legközelebb hely, mert ők is sietnek.
- Szia. Én Kiera vagyok – mutatkozik be a lány. Először meg lep, hogy sötét bőrétől mennyire elüt a kék haja, majd megjegyzem magamban, hogy baromi jó stílusa van.
   Most már felpillantok, és kíváncsian fürkészem őket. Egyértelműen hozzám jöttek. Valahogy dereng, hogy tegnap a sátorban láttam őket míg dolgoztam, de annyira beszippantott a munka, hogy lehet képzelődtem.
   - Én Matthew, ő pedig Orlando – mutatkozik be a vörös hajú fiú, majd fekete hajú felé bök.
   - Sziasztok. Én Sofia vagyok – úgy gondolom az illem megköveteli, hogy viszonozzam a bemutatkozást, bármennyire is furdalja az oldalam, hogy miért akarnak velem beszélni.
   - Óh, tudjuk – mondja a lány komolyan. Felhúzott szemöldökkel nézek rá, jelezvén, hogy még mindig nem tudom mi folyik itt.
   - Kiera csak azt akarja mondani, hogy te vagy a főnökünk, én vagyok az első kameramen, Kiera a második. Matthew pedig a segédoperatőr. Most, hogy itt megláttunk gondoltuk bemutatkozunk, hiszen mégis csak együtt fogunk dolgozni – magyarázza meg a helyzetet a fekete hajú.
   - Jaj, bocsátsatok meg! – mondom zavartan. – Tegnap elmerültem a munkában, így esélyem sem volt bemutatkozni – kínosan elmosolyodom.
   - Semmi gond. Bátorkodtunk ezt mi megtenni – mondja a vörös hajú, Matthew.
   - Hogy érzitek itt magatokat? – kérdezem csevegő hangon. Talán egy kis beszélgetés belefér még az időmbe.
   - Mindhárman újak vagyunk még. Mármint most először dolgozunk egy filmen. Kivéve Kiera. Neki ez már a második – vallja be Orlando. Kiera szúrósan ránéz, mintha ez titok lenne. Orlando napbarnított arca egy kicsit elvörösödik.
   - Én is ilyen lelkes voltam az első munkámnál. Nem kertelek, nehéz lesz, de ahogy elnézlek titeket biztosan sikerülni fog. Gratulálok a munkához, és már várom, hogy együtt dolgozzunk. Ha bármikor segítségre lenne szükségetek szóljatok nekem bátra. Most viszont sajnos rohannom kell – felállok, és bocsánatkérően rájuk mosolygok.
   Mindhárman köszönnek, majd folytatják a reggelijüket. Eddig szimpatikusak, és cseppet sem bánom, hogy kezdők. Jó érzés lesz nézni ahogy felfedezik önmaguk, és kialakítanak egy védjegyet, ami elkíséri őket az össze filmjükön át, amin dolgoznak. Kiera pedig szívósnak tűnik, ami ebben a munkában igazán el is kél.
   Felkeresem a technikus autóbuszt. Azt beszéltük meg, hogy itt találkozunk. Megkapom a kamerám, ami valószínűleg nem a lakóbuszban van mert hatalmas és baromi nehéz. Az ajtó nyitva, így minden gond nélkül belépek. Chris, Daniel és Williem már mind itt vannak.
   - Remélem nem késtem el – lépek oda melléjük.
   - Pont időben  – mosolyog rám Chris.
   - A kamera már a helyszínen van, bátorkodtunk kivinni oda. Mind a kettőt hiszen, ha jól tudom ma csak annyi kell. Emellett a székeket, a sátrat, és a monitorokat is kikészítettük már. A hangmérnök már kint van a gyártásvezetővel. Emellett néhányan már szerelik össze a berendezéseket, és a kellékesek is lassan kiviszik a dolgokat, amikre szükség van ma.
   - Remek! – csapja össze Daniel a kezét. Ezt már én is szeretem. Már csak a színészek kellenek, akik, ha jól számolom most kelhetnek fel. Fél óra alatt simán elkészülnek, ha minden jól megy, és akkor már idő előtt tudunk kezdeni. Ami első naphoz képest nagyon jó lenne. Ezek a kid idők majd szépen összetevődnek, és így marad idő a szépséghibák kijavítására is.
   - Minek is keltem akkor fel ilyen korán? – kérdezem szerintem jogosan. Eddig ez az egyik legjobb csapat, akikkel dolgoztam. Bár nem tudom, hogy ez csak a kezdeti lelkesedés-e vagy valóban ilyen a munkához való viszonyulások.
   - Igazából David és Rebeka, ha jól tudom mindjárt megérkeznek a helyszínre. Ha nincs kifogásod ellene, kezdhetünk hamarabb is – mondja Chris megnézve az óráját.
   - Hamarabb végzünk – felelem. Ezzel megadtam a választ, és így együtt indulunk el a domb túloldalára.
   Tényleg minden a helyén volt már mire odaértünk, és a két főszereplőnk is ott ült a székében. Az első pár hétben még csakis velük dolgozunk, a külsős jelenetekben főleg ők szerepelnek, de ha jól tudom csatlakozik majd hozzánk még néhány tündér srác és lány.
   - Igazán jól áll a harisnya és a hegyes fül – szólok oda köszönésképpen Davidnek.
   Vissza kell fojtanom a feltörni készülő nevetésem. A vásznon sokkal szexibbnek fog tűnni a fiatal tündérherceg szerepében, de most...Sötétbarna harisnyában és sötétzöld - mintha levelekből lenne kirakva – pólójában, és hosszú barna hajával egészen különös látvány. Mindenesetre az, hogy mezítláb van és a füle hegyes, emellett kék kontaktlencsét is kapott jobban hasonlít egy természetfeletti lényre. Vele ellentétben Rebeka gyönyörű. Levelekből kirakott ruhát visel, hosszú haja koszorúba fonva, néhány tincs kihagyva. Hegyes fülei azonnal szembetűnnek, ahogy csupasz lába is. Arcán fehér minták vannak, mint a lánynak a könyvben.
   - Gúnyolódunk? – kérdezi felállva a székéből.
   - Dehogy is! – védekezően felemelem a kezem. – Kész vagytok? – nézek felváltva kettejükre. Bólintanak, majd David elindul a helyére. Leül a kijelölt fa tövébe, és felveszi a kezébe a kopott könyvet. Egyik lábát felhúzza, a haját pedig óvatosan kihúzza a háta és a fa közül. Tökéletes kezdőkép lesz, a lányok el fognak alélni a látványra.
   A kamerához lépek, és örömmel veszem észre, hogy ugyan az, ami évekkel ezelőtt volt. Chrissék mindig ugyan azzal a stábbal dolgoznak. Elfoglalom a helyem, és belenézek a kamerába. Óvatosan odébb fordítom, hogy pont Davidre nézzen. Úgy gondolom túl magasan van az állványon, így egyszerűen csak leveszem róla, és a vállamra kapom. Megszoktam már a súlyát. Leguggolok, és ráközelítek a tündérhercegünkre.
   - Egy kicsit döntsd balra a fejed. Néhány hajszálat pedig, ha kérhetem valaki helyezzen a bal vállára úgy, hogy csakis a szellő hatására mozduljon majd el – mondom továbbra is a kamerába nézve. Egy fodrász azonnal cselekszik és egy vastagabb tincset David bal vállára fésül. Alig láthatóan rögzíti a ruha szélére, amit a fa mögött lévő apró kis ventilátor könnyen el fog tudni mozdítani. David közben megdönti a fejét, és jobban látható ahogy a szempillája alól kémleli a könyvet. – Köszönöm. Én készen állok – berakom a fülesem, ahol hallom a rendező utasítását.
   - Mehet a csapó – adja ki a feladatot Daniel. A férfi berakja a csapót a kamera elé. Elszámol háromig, majd lecsukja a tetejét.
   - Csendet kérünk! – kiálltja Chris. – Felvétel lesz! – utolsó utáni figyelmeztetés. – És tessék! – mondja.
   David szeme azonnal a sorokat kezdi futni. Lassan az arcára kezdek közelíteni, és pár másodperc múlva az egyik kellékes eltör mellettem egy vékony faágat. Később ez utómunkálattal fog hallatszódni, de kell a jelzés a színésznek. David felkapja a fejét, és egyenesen a kamerába néz. Kék szemét résnyire húzza össze, ekkor már csakis az arcát veszem. A haja meglibben miután a tekintetét mindkét irányba elmozdította. Majd elkezdem távolítani a képet, és azonnal megjelenik Rebeka ruhájának egy kis rész. David picit balra fordítja a fejét, miután a karaktere érzékelte, hogy valaki áll mögötte. A kép kiszélesedik, és máris látszódik a mögötte álló nő. David hirtelen felpattan, és nekitámad Rebekának. A nő hárítja az ütést, majd a fának préseli a férfit.
   - Remek! – kiálltja Daniel. Eddig tartott az első jelenet. Pár perc mindössze, de mi még vagy hússzor felvesszük.
   Vagy egy repülő rondít bele a munkánkba, vagy David mozdul rosszul mikor hirtelen felugrik, esetleg valaki az allergiája miatt tüsszög bele. Máskor a kis ventilátor nem indul be. Aztán mikor úgy állapítjuk meg, hogy van legalább tíz használható felvétel, ami ténylegesen jól sikerült, így elsőre, kameraállást váltunk. Most hátulról vesszük fel, és itt jön a bibi. A ventilátor látszódott, ezért egy madzaggal oldottuk meg egyetlen hajtincs elmozdítását. A madzagot utómunkával el lehet tűntetni, és ahogy megrántották a haját természetesnek tűnt. Majd csináltunk még közelit mikor a fának préselte Rebeka Davidet. Akkor olyan is készült, hogy a fa félig takarta a képet, és csak Rebeka feje látszott, kihangsúlyozva az arcán lévő jeleket, és a hegyes fület. Szinte minden lehetséges kameraszögből készült vagy húsz felvétel. A nap felénél járhatunk már, és még mára van egy jelenet ugyan itt.