A kamera másik oldalán

Hetedik fejezet 1. rész

A telefonom csörgése kelt. Az oldalamra fordulva tapogatózni kezdek az éjjeli szekrényemen. Puffanást hallok, valószínűleg valamit lelökhettem mire megtalálom a készüléket. Megfogom, és hunyorogva elhúzom rajta a zöld kört. A fülemhez emelem, és álmosan beleszólok. Ha jól láttam hajnali öt van, még egy órát aludhattam volna.
   - Haló? – kérdezem. Ebony sosincs fent ilyen korán.
   - Mond, hogy láttad a híreket! – szól bele köszönés helyett.
   - Szó szerint most keltem fel, hogyan láthattam volna? – kérdezem mérgesen. Ha azért hívott fel, mert a kedvenc celebe új étrendét hozták le a hírek, én esküszöm, hogy megölöm.
   - Szerintem nézd meg őket – mondja célzatosan. Álmosan felnyögök, és a telefonom a fülemre szorítva a másik oldalamra fordulok.
   - Mond te – kérem.
   - Egy képet közölt le a sajtó, amin a repülőn vagytok. Te David mellkasán fekve alszol, ő pedig mosolyogva néz rád. Azt kérdezi az újságíró a cikk alatt, hogy ki vagy, és új sztárpáros van a láthatáron? – ahogy ezt közli a szemeim azonnal kipattannak, és máris elmúlik az álmosság. Felülök az ágyban, és döbbenten próbálom értelmezni a szavakat.
   - Mi a fene? – csak ennyit tudok mondani.
   - Biztosan egy utas volt. Az arcod nem látszik a képeken, de nem hiszem, hogy ennek örül a stúdió, és David menedzsere – mondja sajnálkozva.
   - Most meg mégis mi a fenét csináljak? – kérdezem Ebonytól. Semmi kedvem egy sajtóbotrányhoz, és gyűlölöm, hogy a média mindent túlgondol. Miért nem lehet nyugodtan utazni? Miért nem lehet békén hagyni?
   - Beszélned kellene Daviddel – tanácsolja.
   - Az én arcom nem látták, így egyedül neki kell döntenie, hogy mit tesz – mondom hevesen dobogó szívvel. Akaratom ellenére felrémlik a fejemben egy kép, hogy Davidnek szereznek egy álbarátnőt, mert mennyire jó fogás lenne a film reklámozásához.
   - Szerintem keresni fog – mondja. Lerakjuk a telefont.
   Nem bírok vissza aludni. Kiveszek a szekrényemből egy melltartót, és felveszem a pizsamapólóm alá. Belebújok a papucsomba, és halkan lemegyek a lépcsőn. A telefont a konyhaasztalra teszem, és felkapcsolok egy lámpát. Kint még sötét van, de a horizont már narancssárgásan világít. Megmelegítek egy csésze kávét, és leülök a bögrével a konyhapulthoz. Lassan kortyolgatom a fekete nedűt, és azon gondolkozom, hogy mennyire is volt igazam. Tudtam, hogy bármi, ami többnek néz ki, és bárki észreveszi az azonnal felkelti a média figyelmét. Nem látszódott az arcom, de mi lett volna, ha látszódik? Mit fog tenni a stúdió? Anya és apa is a forgatáson ismerkedtek meg, és sok már színész is a párjával, de David fiatal, kapós, és Hollywood jobban el tudja adni szingliként. Könnyen az állásomba kerülhet, hiszen, ha választani kényszerülnének inkább őt tartanák meg, nem engem. De, ami még jobban zavar az az, hogy David mit fog tenni. Reagál a hírekre? Tagadni fogja? Talán ez a lehetőség valahol fájna is. Esetleg megerősíti a híreket, és akkor onnan tudnám, hogy ő is úgy érez ahogy én?
   Kopognak az ajtón, én pedig meglepetten állok fel. Talán Ebony jött át ilyen korán, hogy kitaláljuk mi legyen. Azonban mikor kinyitom az ajtót David áll a küszöbön. Látszik rajta, hogy sebtében öltözött fel, és most kelt csak ki az ágyból.
   - Nem tudtam, hogy fent vagy-e. De ezek szerint láttad a híreket igaz? – kérdezi zsebre rakott kézzel, a lábán hintázva.
   - Ebony felhívott – bólintok. – Gyere be – félre állok az ajtóból, így el tud jönni mellettem. Szinte összeér a testünk ahogy ellép mellettem, és megcsap az illata, amit a repülőn is éreztem. Már bánom, hogy olyan pizsamát vettem fel, amin cuki állatok vannak.
   - Jó a pizsid – mondja vigyorogva. Megforgatom a szemem, és visszamegyek a konyhába. David követ, és ahogy leülök a konyhapulthoz, látom ahogy végignéz a házon. A tekintete elidőzik a polcokon lévő fényképeken. - Ő a testvéred? – kérdezi egy képre mutatva, ahol Nathaniel hátulról átkarol.
   - Igen – mondom. David miután kinézelődte magát, leül velem szemben. – Kérsz kávét? – kérdezem tőle. Ha már én iszok, akkor úgy illik, hogy megkínálom. Örülök annak, hogy látom, de tartok attól, amit mondani akar.
   - Az jó lenne köszi – feleli. Felállok a székről és a kávéfőzőhöz menve neki is töltök egy csészével, majd berakom a mikróba.
   - Essünk túl rajta – mondom mikor lerakom elé a bögrét, és visszaülök a helyemre.
   - Ne haragudj – szólal meg miután percekig csak a kávét kortyolgatta. – Hülye voltam. Gondolhattam volna, hogy valaki meglátja, és eladja a képet a médiának – szabadkozik.
   - Nem történt semmi. – biztosítom arról, hogy igazán nincs miért bocsánatot kérnie. – De miért velem beszélsz? Nem az ügynököddel kellene? – kérdezem értetlenül.
   - Először veled akartam. Hiszen te is érintett vagy az ügyben – feleli.
   - De hát azt sem tudják ki vagyok. Te vagy az, aki látszódsz a képen. – mondom az egyértelműt. David szája mosolyra húzódik.
   - Aranyos vagy mikor aggódsz – mondja. Úgy nézek rá mint aki azt üzeni, hogy: ,,Ez most nem a legjobb alkalom erre."
   - Komolyan beszélek. Mit akarsz tenni? – kérdezem, és közben a bögrémmel babrálok. Nem tudom milyen választ akarok hallani.
   - Mit szeretnél, mit tegyek? – kérdez vissza. Felemelem a fejem, és a szemébe nézek, elszakítva a tekintetem az érdekes bögrétől. Ő is a szemembe néz, de nem tudom kiolvasni belőle, hogy milyen válaszra vár.
   - Nem tudom – felelem őszintén. A telefonom csörgése megszakítja a szemkontaktusunkat. A kijelző Daniel nevét írja, de egyszerűen csak lehúzom a hangot, és kijelzővel lefelé leteszem az asztalra.
   - Tudod, hogy mit várnak el tőlem. Milyennek akarnak beállítani – mondja. Látom az arcán, hogy semmi kedve ehhez az egész szarsághoz, ami most a nyakunkba szakadt. Nem akarja újra azt tenni, amit éveken át kért tőle az ügynöke. Furcsa, de a macsó fiú szerepbe is bele lehet fáradni, nem igaz?
   - Tudom. De nem értem miért mondod el nekem – összezavarodtam. Azt hittem, jól kiismerem az embereket, de David mindig tartogat valami meglepetést. Az, hogy ilyen nyíltan, és őszintén beszél velem, nem tudom mit jelenthet.
   - Mert fontos a véleményed – állítja.
   - Senkit nem érdekel ilyen esetben a véleményem – fanyarul elmosolyodok. Ha a stúdiónak választania kell, kinek a nevét sározzák be az enyém lenne az. Csak járulékos veszteség lennék, a főszereplő színészhez képest.
   - Engem igen. Nekem fontos – gyengéden megfogja az asztalon lévő kezemet, és a markába zárja.
   - David mit akarsz tenni? – kérdezem tőle újra.
   - Azt, amit régóta meg akartam tenni – feleli, majd feláll a székről, és megkerülve az asztalt hozzám jön. Megáll előttem, én pedig a meglepettségtől nem tudom mit csináljak, de a testem automatikusan reagál, és én is felállok. Talán egy fejjel vagyok alacsonyabb nála. Barna szeme, az arcomat pásztázza, mintha fel akarná térképezni. Majd mintha megtalálta volna azt, amit keresett, elmosolyodik. Megragadja a derekamat az arca már csak pár centire van az enyémtől. A fejét lehajtja, én pedig felfelé nézek, így arcunk majdnem egyvonalba kerül. Tekintete a szám, és a szemeim között cikázik. Egyik szemöldökét egy kicsit felhúzza, mintha szavak nélkül kérné az engedélyem. Tudom mit akar, és azt is tudom én mit akarok. Úgy érzem teljesen biztos vagyok abban, hogy mindketten ugyan azt érezzük. Aprót bólintok, mire azonnal megszünteti a közöttünk lévő távolságot. Ajkai az enyémekre tapadnak, durván, de közben mégis gyengéden. Másik kezét a hajamba vezeti, én pedig átkarolom a nyakát. Közelebb húz magához, már ha ez lehetséges. Belemosolyog a csókba, én pedig úgy érzem, hogy egész testemben megremegek. Percek múlva, mikor elfogyott a levegőnk szétválunk. Mellkasunk szaporán emelkedik, szinte a fülemben hallom a szívem dobogását. Nem enged el, éppen csak annyira, hogy a szemembe tudjon nézni. Ajka kipirult, szeme csillog, szája pedig hatalmas mosolyra van húzva. Néhány szőke tincse a homlokába hullt. Ahogy végig nézek rajta, azt kívánom bárcsak megismétlődne ez a pillanat. Bárcsak minden ilyen egyszerű lenne.
   - Nem pont erre gondoltam – szólalok meg szinte suttogva.
   - Én pedig pontosan erre – válaszolja.
   Hitetlenkedő mosolyra húzom a számat. Lehajol, és újra megcsókol. Sokkal mohóbban, de ugyan úgy gyengéden. Kezemet a hajába vezetem, és meglepődve tapasztalom, hogy mennyire puha.
   - Azt hittem felpofozol – mondja miután elhúzódik.
   - Sosem tettem volna – biztosítom. Gyengéden elmosolyodik. Egyik kezét az arcomra simítja. Csak nézek barna szempárjába, és legszívesebben felnevetnék. Ha valaki azt mondja nekem, miután először találkoztam David Wrightal, hogy majd az otthonomban meg fog csókolni, nem hittem volna neki.
   - Viccet félre téve, régóta várta már erre – mondja halkan. Úgy néz rám mintha nem hinne a szemének. Nem hibáztatom, hiszen én úgy érzem magam mintha álmodnék. Túl szép az egész, hogy igaz legyen.
   - Azt hittem Ebony képzelődik mikor arra utalt...Nos arra utalt, hogy érezhetsz irántam valamit. Mennyire volt igaza? – kérdezem tőle, és tisztán kihallatszik a hangomból a reménykedés. Most már bármennyire is tagadnám beleszerettem ebbe a férfibe, végérvényesen. Talán tényleg megéri várni az igazira, hiszen bárhol összefuthatsz vele. Ki hitte volna el, hogy eljövök egy forgatásra, és majd itt talál rám a szerelem? Eddig az összesen elkerült, most pedig jön egy egoista színész, akiről kiderül, hogy csöppet sem olyan, akinek mutatta magát, majd beleszeretek? Pedig nem tett semmi különöset ami miatt megkedveltem, egyszerűen csak önmaga volt ha ketten voltunk, és figyelt rám. Persze voltak ballépései, se már tudom miért.
   - Abszolút igaza volt – vágja rá habozás nélkül. – Lehet, ha nem lettem volna egy seggfej fel sem figyelsz rám – szórakozottan felhúzza a szemöldökét. Kezemmel a mellkasára csapok, mire ő halkan felnevet.
   - Ez mind szép és jó, de még mindig nem mondtad mit akarsz tenni – terelem vissza a témát, mert nagyon elkanyarodtunk tőle. Nem azt mondom, hogy bánom a kitérőt, de attól még el kell jutni az út végére, valamilyen módon.
   - Most már nem egyedül döntök – szorosabbra fonja karjait a derekamon, ezzel adva tudtomra, hogy ezentúl nincs te meg én. Ezentúl csakis mi van.
   Egyszerre rémiszt meg a gondolat, hogy összejöjjek Daviddel. Semmi bajom vele, tényleg. Egyszerűen magamtól félek. Elbírok-e majd a nyilvánossággal? Hiába mondom, hogy nem érdekel a véleményük, mégis, ha nem jól fogadják a hírt, hogy a szerelmük szívét elraboltam akkor meg fogják keseríteni az életem. Vannak fanatikus rajongók, akik nem tudják hol van a határ. Ráadásul magamban sem vagyok biztos. Évekkel ezelőtt, még a gimnázium idejében voltam utoljára párkapcsolatban. Fogalmam sincs, mit kell tennem, fogalmam sincs, hogy David csalódik bennem, ha valamit rosszul teszek. Megijedek a gondolatra, hogy valaki mástól függjek. Hogy valaki máshoz kössem magam. Ráadásul mi lesz, ha vége a forgatásnak? Ki tudja, hogy utána továbbra is együtt fogunk dolgozni-e? És ha az ország két ellentétes felébe küldenek minket, hónapokra? Kibírnánk-e az életünkkel járó nehézségeket? Meddig tudnánk cipelni a súlyt? Elég erős lenne-e a szerelmünk? Annyi kérdés kavarog bennem, és egyikre sem tudom a választ.
   - Mi ez most közöttünk? – kérdezek rá miután elhessegetem az aggodalmas gondolataim. Először is tudnom kell, hogy ezt a csókot ő minek fogta fel. Bármennyire is volt jó, és bármennyire is régóta várok arra, hogy a karjaiban tartson, mint most, tudnom kell hányadán állunk. Tudnom kell, neki is azt jelentik a történtek, amit nekem.
   - Nem vagyok a szavak embere színész létemre, viszont egészen jól tudok őszintén beszélni. Mikor először megláttalak már akkor megtetszettél. Aztán megengedted, hogy megismerjelek, és nem tudom. Jött az egész magától. Észrevettem, hogy ha nem vagy a közelemben, akkor elkezdelek keresni, és ahányszor valaki a neved mondja mindig felkapom a fejem. Gyűlöltem, ha valaki odament hozzád beszélgetni, főleg, ha az egy fiú volt. Aztán valami jó érzés fogott el mikor tegnap a karjaim között aludtál békésen. Úgy éreztem minden rendben van az életemmel, nem vagyok híres, csak egy átlagos srác. Melletted nem kell úgy éreznem magam, mint akitől sokat várnak el, mint aki fontos személy, és vigyázni kell, hogy bánnak vele. Nem éreztetted azt velem, hogy más vagyok, és megmutattad, hogy önmagadnak lenni nem baj. Hogy senki nem változtathat meg. – hüvelykujjával az arcomat cirógatja, és míg ezeket a szavakat mondja nekem, mélyen a szemembe néz. Ajkaim a döbbenettől szétnyílnak, és érzem ahogy elvörösödöm. Nem hiszek a fülemnek.
   Nagyokat pislogok, hátha csak egy álomkép van előttem, de be kell látnom, hogy nem. Ez a színtiszta valóság. Álmomban nem mertem volna elhinni, hogy ennyire mély benyomással vagyok Davidra. Hogy ennyire komolyan gondol minket. Tényleg nem volt egy filmbe illő szerelmi vallomás, de azt hiszem éppen ettől érintett meg ennyire. A saját szavai voltak, melyek szívből jöttek. Sosem kaptam még ehhez hasonló vallomást sem, és nagyon zavarban érzem magam. Észre sem vettem, hogy így érez irántam. Elhatároztam magamban, hogy sosem szegem meg az egyetlen szabályom. Nem jövök össze munkatárssal. Soha. Ki gondolta volna, hogy amint megérkezem a forgatásra, sutba vághatom a szabályomat. Mégis, ahogy itt állok előtte, ahogy a fülemben visszhangoznak a szavai, már értem mit érezhetnek azok, akik a lányok, akikre nem várt módon, hirtelen talál rá a nagy Ő.
   A szívem újra hevesen kezd el verni, ajkaimra mosoly kúszik. Most szivathatnám azzal, hogy soha ennél szebbet még nem mondott, de vétek lenne tönkre tenni ezt a pillanatot. Úgy érzem, hogy valami, amire régóta vágytam végre beteljesedett.
   - Tökéletes volt – suttogom. Kezemet felcsúsztatom a válláról a nyakára, és lehúzom a fejét. Lábujjhegyre állok, és ajkamat az övére tapasztom.
   Két óra múlva már a stúdió egyik nagy termében ülünk. Már lezajlott egy gyors megbeszélés a stábbal, és el is kezdték a készületeket a délutáni forgatásra. Hajnalban megérkeztek a lakókocsik és a felszerelés is, a stáb többi tagjával együtt. Minden felállítanak, a díszlet már készen is van. David velem szemben ül, egyikünk sem néz a másikra. A konyhánkban megbeszéltük, hogy megpróbáljuk hiszen, ha más sztároknak sikerült, nekünk miért ne sikerülne? Bevallom félek egy kicsit, de azok után, amit hallottam nem hiszem, hogy kétségeimnek kellene lenni. Bízok benne, ahogy neki is mondtam, hiszen eddig még nem élt vissza a bizalmammal. Ha szerinte túlélünk minden szart, amit ránk fognak zúdítani, akkor valóban ,,egymásnak lettünk teremtve".
   Én hiszek a sorsban, nem tudom ő, hogy van vele. Szerintem minden okkal történik, és az sem volt véletlen, hogy mi úgy ahogy találkoztunk. Persze rajtunk is múlt azért nagyrészt, de szerintem inkább a sorson. Rengeteget gondolkodtam ezen, mikor rájöttem, hogy érezni kezdek David iránt valamit. Sokszor feltettem a kérdést, amit szinte mindenki szokott, hogy: Mégis miért választana engem? Választ nem kaptam, egészen reggelig, ami engem teljesen meggyőzött. Tudja, hogy az egyetlen, amit én bárkitől kérek az az őszinteség. Ha elhallgat dolgokat az nem érdekel, de ha konkrétan rákérdezek valamire, akkor őszintén feleljen. Nem tűröm, ha a szemembe hazudnak. Az ő tekintetében pedig azt láttam, hogy a szavai mélyről jöttek, és komolyan gondolta őket.
   Úgy jöttünk ma ide - történtjen bármi - mint akik nincsenek együtt. Ez a legjobb döntés, hiszen először kíváncsiak vagyunk mit gondolt ki az az öltönyös ember. Én már csak így hívom a stúdió vezetőit, hiszen mind ugyan úgy néznek ki. Ha azt látná, hogy van közöttünk valami, foggal-körömmel ragaszkodna ahhoz, hogy felejtsük el egymást. Később viszont, szépen beadagolhatjuk neki, hogy márpedig mi együtt vagyunk. Ha pedig engem vagy Davidet ki akar rúgni, akkor megy a másik is. Akkor pedig igazán bajban lenne, főszereplő és vezető operatőr nélkül. Nem vagyok színész, de a nevem ismert Hollywood körében. Azonnal találhatnék új munkát, ha úgy akarom, és bármit is kezdene állítani rólam, senki nem hinné el a szakmában. Ismerték apámat, és ismernek engem is. Tudják, hogy csakis a tiszta igazságot mondom. Ráadásul azért sem újságoljuk el az egymásra találásunk hiszen ismerjük már Hollywood piszkos dolgait. Jobb, ha nem látják mi folyik a háttérben, csak ha mi belátást engedünk.
   - Nos. Valaki megmagyarázná ezt? – kérdezi a stúdió feje. Nem jegyeztem meg a férfi nevét, de pont ugyan úgy néz ki, mint a többi. Drága öltöny, arany karóra, ügyvédek a kísérete. A legfrissebb újságot dobja le elénk az asztalra, amin mi vagyunk a címlapon. Pontosabban David.
   - Mit kell ezen megmagyarázni? – kérdezi Daniel. Csak mi maradtunk, akiket érint, David ügynöke, Daniel, Will, Chris és az ügyvédeket hozó főnök.
   - Mondjuk, hogy miért beszélnek új barátnőről? Tudtommal bármi médiai jelentőségű dologra a stúdió engedélyét kell kérniük – néz a férfi David ügynöke felé.
   - Nem értem mi a baj a képpel. Ráadásul arról ne kérjek engedélyt, ha a vécére megyek? Hol élünk, egy zárdában? – kérdezi David erőltetetten felnevetve. Pontosan tudom, hogy emiatt zárta el önmagát, és vett fel egy új személyazonosságot. Senki sem bírna tétlenül ülni, míg megszabják élete minden percét.
   - Tudod, hogy hány híresség köszönheti a sikerét a szabályainknak? Hálásnak kellene lenned – mondja az öltönyös David felé fordulva.
   - Hálás vagyok, nem látszik? – kérdezi David szarkasztikusan. Igyekszem nem elnevetni magam. Erősen hangozhat, de a szabályaikkal nem sikeres celebeket állítanak ki, hanem érzelmi roncsokat. Ez az igazság, ha tetszik, ha nem.
   Nem gondolkodtak még el, hogy miért van a sok ivás, és drogozás? Miért van az, hogy a legfényesebb csillag egyszer zuhanó esésbe kezd? A szabályaik teljesen gúzsba kötik az embereket. Ráadásul nem csak a stúdióval kell harcolniuk, hanem az országos, a világ adta figyelemmel is. Operatőr vagyok, de még nekem is vannak rajongóim, akik elcsípnek egy képre az utcán, ha meglátnak. A színészeket pedig százak rohamozzák meg. Eltűnik a magánéletük, azt várják tőlük, hogy tökéletesek legyenek. Millió jó dolgot tehetnek, de ha egyszer hibáznak ízekre szedik őket. Ezzel pedig tönkre tehetik az amúgy is labilis lelki világukat. Hiszen hányan omlottak már össze a világ véleménye miatt? Hányuknak kellett egy másik arcukat mutatni a médiában, mert a stúdió azt kérte? Nem csak a színészeknél van ez, hanem szinte az összes hírességnél. Lehet, hogy nem látod, hogy össze van törve, mert nem mutatja, de lehet az otthona védelmében, teljesen egyedül, kitéve a világ szemének nap mint nap azt kívánja bárcsak vége lenne az egésznek. Sokak szerint a színészek élete, gazdagság, pompa, szórakozás. Elárulok egy titkot. A kegyetlen igazság az az, hogy mind össze vannak törve, mind átkozzák a napot mikor kiléptek az árnyékból, és mind küzdenek a démonokkal, kiket a rajongók, vagy a stúdió okozott.
   - Nos. Akkor magát kérdezem. Elmondaná mi történt? – kérdezi most tőlem. Színpadiasan felsóhajtok. Nem is értem én mit keresek itt. Engem még mindig nem ért a média figyelme.
   - Fáradt voltam, a szék pedig kényelmetlen volt. David felajánlotta, hogy dőljek rá, és nyújtsam ki a másik két székre a lábaim. Ennyi látszik a képen, nem több – felelem rezzenéstelen arccal. Sok kiadóval volt már dolgom. Mindegyik meg akar félemlíteni, és sarokba szorítani, ha valami nekik nem tetszett. Meg kell tanulni egyensúlyozni a határon, és sosem szabad elvetni a sulykot.
   - Én nem ezt látom. Hanem egy pénzéhes, hírnévre vágyó fruskát. – minden gátlás nélkül ejti ki a hazug szavakat a száján.
   - Hogy merészeli? – David idegesen felpattan a székéből. Az ügynöke nyugtatásképpen a karjára teszi a kezét, és visszahúzza a székbe. Nem nézek Davidre, állom a férfi tekintetét. Csak a fogaimat szorítom össze jó erősen, nehogy elhagyja a számat néhány csípős megjegyzés.
   - Először is az arcom nem látszott. Másodsor pedig mindenki azt hisz amit akar – felelem.
   - Azt hisznek az emberek, amit mi akarunk, hogy higgyenek. Tanulja meg, mindig van egy pásztor, aki tereli a nyájat. Mindig van egy feljebb való, aki a többit irányítja – lesajnálóan méreget. A szavaitól elfog a hányinger. Addig nagy a kiadók szája, míg pofára nem esnek. Egyszer minden sztárjuk megunja azt, hogy az életét irányítják, az emberek egy része pedig átlát a szitán. Nem mindenkit lehet az orránál fogva megvezetni. A stúdiók viszont mesterien űzik a megtévesztést. A médiát használják arra, hogy elhitessenek velünk mindenfélét. Érdekkapcsolatok, rákennek valakire valamit, amit el sem követett, csak hogy magukat védjék. Számtalan más módon is megtévesztenek bennünket. Tudni kell, mikor vernek át minket.
   - Mit akar? – kérdezem hosszas mérlegelés után. Megtanultam, hogy ne bonyolódjunk vitába, míg nem terítettük ki minden lapunkat.
   - Az arcát nem látták, viszont leszűrték a képből, hogy egy lánnyal igazán jól érzi magát. Maga nem híres, nem felel meg annak a követelménynek, hogy Hollywood üdvöskéjének a barátnője legyen. Ezért is mi már találtunk egy tökéletes jelöltet. Ráadásul, ha már ilyen figyelem irányult rád, könnyebben reklámozhatjuk a filmet – fordul negédes mosollyal David felé.
   Látom Daviden, hogy egész testében megfeszül. Nem kérhetem tőle, hogy mondjon nemet, hiszen van elképzelésünk arról mi lenne a következménye annak. Viszont valahol a szívem mélyén erősen reménykedem abban, hogy kiáll kettőnkért. Mégsem dönthetek helyette, hisz nem az én életemről, nem az én karrieremről van szó. Tudom, hogy nekem is szerepem van ebben, és nagy valószínűséggel nem bírnám elviselni, ha Davidet egy más lánnyal kellene látnom bájologni. Én itt csak járulékos veszteség vagyok, az én érzéseim senkinek nem számítanak, ahogy Davidé sem.
   - Magára már nincs szükségünk. Tartsa a száját, és minden rendben lesz – küld el a férfi. Szó nélkül hagyom el a termet, menekülve előle. Ha még egy percig ott kellett volna ülnöm biztosan olyat tettem volna, ami a munkámba került volna.
   A forgatás alatt a hangulat feszült volt. Hiába vártam meg az ajtó túloldalán Davidet, ő se szó se beszéd elviharzott mellettem. Még csak egy fél pillantást sem pazarolt rám. Lehet ez annak is a jele, hogy elfogadták a párosunkat, de annak is, hogy nem. A stúdió vezetőivel tárgyalni mindig feszült állapotba hoznak, még ha néha napján te is nyersz. Danielék sem mondtak semmit, amit betudok annak, hogy igazán idegesek lehettek míg a férfivel beszéltek. Majd megöl a kíváncsiság, hiszen már este van, de még semmilyen cikk, vagy nyilatkozat nem került lehozatalra. Viszont egyre jobban aggódok David miatt.
   A lakókocsimba tartok, miután végig néztem szokás szerint az aznapi jeleneteket, mikor is David siet le a lakókocsija lépcsőjén. Fekete farmert, fehér pólót, és fekete motoros dzsekit visel. Haja kuszán áll minden felé, mint mindig, testtartása feszültséget tükröz. Bár a lámpák fénye csak az arcának a felét világítja meg, mégis látom rajta az undor jelét. Mintha nem akaródzna elmennie.
   - Merre mész? – szólítom meg. Hangomra felkapja a fejét. Tekintetét végig járatja rajtam, majd mielőtt újra a szemembe nézne, elfordítja a fejét. Furcsállom eme mozdulatát, hiszen ő mindig könnyen állta a tekintetem. Azonnal azt kezdem el érezni, hogy valamit eltitkol előlem.
   - Dolgom van a városban – mondja, és elsiet mellettem. Mielőtt utána szólhatnék valamit, ő eltűnik a lámpák sárgás fénye alatt. Döbbenten állok ott, hűlt helye után bámulva. Fogalmam sincs mi történt miután kimentem, de az a sejtésem, hogy semmi jó.
   Leülök a lakókocsim lépcsőjére. A térdemet felhúzom, rákönyökölök, és megtámasztom a fejem a kezemen. Túl sok rémkép kezd el a fejembe kúszni. Mi változott meg ilyen hamar? Reggel még megcsókolt, most pedig rám sem bír nézni? Mit mondhatott neki az a férfi rólam?
   - Te mit csinálsz itt kint egyedül? – jön ide Tom.
    A lakókocsik ugyan úgy vannak elhelyezve, mint Bendben. Tom nem messze tőlünk lakik, de nem csodálom, hogy itt látom. Már összeszokott a kis társaságunk, ráadásul az átjárás is szabad.
   - Ülök – felelem egyszerűen, mintha nem lenne egyértelmű.
   - Azt látom – nevet fel. Furcsa, semmi vicceset nem voltam. Ha megbántott, vagy ideges vagyok álltalában előjön a bunkó stílusom. – Mond csak, most mi bánt – leül a hozzám leközelebb eső babzsákba, és kényelembe helyezi magát. Borzasztóan meleg van, hiszen július vége felé járunk, így mindkettőnkön egy rövidnadrág van. Ő egy fehér trikót visel, míg én egy fekete spagetti pántos felsőt. Felvettem rá egy inget is, ami szét van gombolva.
   - Megcsókolt – szólalok meg hirtelen. Tom szeme kikerekedik a döbbenettől. A helyében én is így reagálnék, bár nem tudom miért lepődik meg hiszen ő magyarázta nekem, hogy ideje lenne már.
   - Hogy mit csinált? – kérdezi, pedig teljesen jól hallotta.
   - Megcsókolt – ismétlem meg rámeredve. Legjobb esetben most mosolyogva újságolnám a hírt, de teljesen össze vagyok zavarodva. Fogalmam sincs, hogy ha utána siettem volna rontottam volna a helyzeten, vagy nem. Nem akarom, hogy egyedül birkózzon meg bármivel, amit a stúdió a nyakába akasztott.
   - És ezt miért nem mondtad még? Hetek óta erre várok! – kiállt fel boldogan. Mikor észreveszi a semleges arcomat, elkomorodik. – Mi történt? Most nem örömtáncot kellene járnunk? – kérdezi összeráncolt szemöldökkel.
   - De, viszont a stúdió úgy néz ki megint beleszólt a dolgokba – vázolom a probléma örökös forrását.
   - A cikk ugye? – kérdezi bajsejtelemmel a hangjában. Bólintok. – A fenébe! Ez az egy dolog van amiért gyűlölöm ezt a szakmát.
   - Én is hidd el – mondom fanyarúan.
   - És akkor mi lesz? – kérdezi kíváncsian.
   - Kizavartak. A többiek pedig nem mondanak nekem semmit. Még David sem, aki az előbb viharzott el mellettem – mesélem neki a nap további, boldog folytatását. – És tudod az a legrosszabb az egészben, hogy úgy érzem én vagyok a hibás. Én okoztam ezt a galibát. Ki gondolta volna, hogy ha kényelmesen alszok a repülőn, Davidnek dőlve az ekkora lavinát indít el? Most miattam fogják a fejüket Danielék is – nevetnem kell az ostobaságomon. Nem vagyok már kezdő, mégis elkövettem egy hibát. Elfelejtettem, hogy a média ott van a sarkunkban, hogy nem tudsz előle elbújni, és még otthon sem lehetsz önmagad. Belefáradtam a folyamatos éberségbe.
   - Szívem, nem a te hibád. Én Rebeka mellett ültem, és jóízűen nevetgéltünk. Azt is lehozhatták volna, bár én a fiúkat szeretem, de az senkit nem érdekelt volna – teszi hozzá mellékesen. Apró mosoly kúszik az ajkaimra.
   - Nem tudom mit tegyek. Félek, hogy csak rontanék a helyzeten – beletúrok a hajamba. Kirántom belőle a hajgumit, így sötét tincseim a hátamra omlanak.
   - Bíznod kell Davidben. Figyelj mind láttuk, hogyan néz rád. Tudja ő is, hogy veled sokkal boldogabb lenne az élete. Egy idióta, ha eldobna téged, de szerintem kiállt érted. Értetek. Talán csak még ideges, és nem akar hirtelen olyat mondani, amivel megbántana – Tom igyekszik lelket önteni belém. Bízok Davidben, de nem vagyok hülye, hogy elfelejtsem messze ér a stúdiók keze.