A kamera másik oldalán

Harmadik fejezet 2. rész

Kevésnek tűnhet ez egy napra igaz? Szeretem mikor az emberek végig néznek egy filmet két és fél óra alatt, és türelmetlenül várják a folytatását. Csak éppenséggel azt felejti el mindenki, hogy mennyi munka van egy két perces jelenetben. Napokba is telhet például mire egy fél oldalas monológot felveszünk. Ha csak egy kameraállásból készülne a film unalmas lenne. Ezért is van erre szükség, és sajnos az olyan dolgok, mint a repülőgép, vagy a tehénbőgés elkerülhetetlen. Türelmesnek kell lennünk, és nem szabad sietnünk mert akkor hanyagok leszünk, és később megtapasztaljuk türelmetlenségünk hatását.
- Ebédszünet – közli Chris. Leveszik a fülest a fejükről, és a monitorok szélére akasztják. A kamera már nyomja a vállamat, ezért a szünet idejéig visszarakom az állványra. A fülesem kiszedem a fülemből, és hanyagul a vállamra dobom. A rádióm újra recsegni kezd ahogy az emberek beszélnek. Nem húztam le a hangot, de így is volt, aki néha nem értette a ,,Felvétel lesz." mondatokat, amiket direkt a rádiókon is leközölnek.
Kiveszek a fekete ételhordó dobozból egy fehér, műanyag dobozt. A lány szerint, aki hozta ebben van az enyém is. Általában kettő, maximum három féle ebédet csinálnak egy nap, és minden stábtagot végig kérdeznek, hogy mit kér. Most könnyű dolguk van, hiszen itt terepen csak húszan vagyunk. Jövőhéten viszont egy csatajelenetet fogunk forgatni vagy kétszáz statisztával, és szinte az egész stábra szükségünk lesz. Ez egy visszaemlékezés jelenet lesz a filmben, csak hogy a végső harcot ne említsem, ami jóval nagyobb horderejű lesz, és a történet egyik legmeghatározóbb része, magyarán emlékezetesnek kell lennie.
Leülök a székembe, mikor is Rebeka, és David költözik át mellénk.
- Arra gondoltam, hogy Rebeka suttog tünde nyelven valamit, ami felfedi a David arcán elrejtett jeleket, akkor Rebeka száját, és David arcát kellene kihangsúlyozni. Vagy pedig csakis az egyiket mutatjuk, ami inkább a jelek kirajzolódása legyen. Onnan akkor nem is kell váltani, hanem egyből jöhet a herceg összezavarodott arca, és ahogy ellöki magától a nőt – magyarázza nekem Daniel, miközben eszem az ebédem. Mielőtt válaszolnék csak bólogatok, és lenyelem a számban lévő falatot.
- Én a másodikra voksolok. A nézők úgy is tudni fogják ki mondja, a felfedés pillanatáról egyikük sem akarna lemaradni. Talán annyi lehet, hogy Rebeka arca is látszódjon egy másodpercre, hogy a döbbenetet mikor a jelek megjelennek azt lehetne mutatni. Hogy ő sem hiszi el sikerült neki megtalálni a herceget, hiszen elkeseredésében próbálkozott – fejtem ki a gondolatom.
- Ez tetszik – hümmög Daniel. Mindketten elképzeljük a jelenetet, és helyeslően bólogatunk. A néző szemével, a néző eszével, és a néző vágyaival kell gondolkodnunk.
- Miután meg ellökte visszaválthatna a kép Rebekára. Hiszen ő hátra tántorodik, David pedig elkezd az erdőbe futni, majd a lány utána. Itt is lehet először az elsuhanó srác és a megdöbbent lány, majd utána ahogy Rebeka utána ered – folytatom a gondolatot, belelapozva a forgatókönyvbe.
- Tökéletes. Ugyan erre gondoltam – reagálja le, amit mondtam Daniel. Gyorsan feljegyzem a forgatókönyvbe, és áthúzom az eredeti, nyomtatott ötletet.
- Mindig dolgozol nem igaz? – kérdezi mellőlem David szórakozottan. Megrántom a vállam, és összehajtom apróra a szemetet.
- Ez az életem – felelem aztán. Szerintem ezzel az egy mondattal mindent megmagyaráztam.
- Gyerünk emberek, nemsokára végzünk, fejezzük ezt be! – kiálltja el magát Daniel. Ha a rendező azt mondja munka, akkor munka van.
- Sofia! – kiálltja valaki mikor felállok a székemből, és a szemetesbe dobom az össze hajtogatott műanyag dobozt.
- Igen? – fordulok a hang irányába. Will mosolyog rám a napszemüvege mögül. Neki nem is kellene itt lennie, de úgy gondolja, ha gyors változtatásra van szükség a forgatókönyvben akkor nem kell külön érte küldetni. Van benne valami igazság, de szerintem csak élvezi az egészet.
- Először már beleszerettem az első felvételekbe, másodszor pedig vigyázz a herceggel – David felé biccent a fejével, pont annyira, hogy csak én vegyem észre a mozdulatot.
- Köszönöm, de miről is beszélsz? – kérdezem értetlenül.
- Belédhabarodott – mondja ki egyszerűen. A szemeim elkerekednek, és hirtelen köpni-nyelni nem tudok.
- Ne nevettess – közlöm. – David köztudott szoknyapecér, ráadásul alig két és fél napja ismerem. Az ismerem mondjuk erős szó rá – töprengek.
- Édes lányom, már öreg vagyok sok szerelmes tekintetet láttam. Az övé sem más – bizonygatja az igazát. Csak tiltakozva megrázom a fejem, de amint megfordulok jót mosolygok ezen a bugyuta feltevésen.
A mindenes lakóbuszunkban ülök, egy kipárnázott gurulószéken. Mi csak így hívjuk azt a helyet, ahol az operatőr, és a rendező át szokta nézni a felvételeket. Nem szeretem, hogy ha azok összegyűlnek, így igyekszem még aznap megnézni a még aznap leforgatott anyagokat. Most is azokat bújom, és van vagy százötven felvétel. Külön csoportosítottam, hogy éppen melyik szereplőről van szó, melyik kamera állásból. Igyekszem a kettő legjobbat kiválasztani mindegyikből, hogy majd azokból összeálljon a végleges. Mindegyik felvételt vagy ötször alaposan átnézem, hogy ne kerülje el semmi a figyelmemet. Persze, ez nem jelenti azt, hogy az összesítésnél valaki nem talál-e benne hibát. Akkor álltalában teljesen új felvétel kell, hiszen a kettő közül egyik sem használható.
Este kilenc lehet mire bezárom magam mögött az ajtót, és a kulcsot a zsebembe süllyesztem. Fárasztó ez minden nap, ez tény, de nem szeretem, ha felhalmozódik a munka.
- Már azt hittem sosem végzel – szólal meg Ebony a lakóbusz oldalánál ácsorogva.
- Siettem ahogy tudtam, de nem végezhetek hanyag munkát – mondom.
- Te sosem végzel hanyag munkát, még ha direkt azt is akarnál – jegyzi meg majd mellém szegődik.
Az első nap tiszteletére Daniel egy kis ismerkedő estet szervezett. Vagyis csak ott nekünk, akik abban az U alakban laknak, de én Ebonyt is meghívtam, aki először tiltakozott, majd miután hallotta, hogy David is ott lesz azonnal igennel válaszolt.
- Ha most azt mondod munkából jössz én körbe kergetlek a bázison! – kiálltja Rebeka amint meglát minket. Nevetve behúzom a nyakam.
- Mi az, amit hallani szeretnél? – kérdezem miközben lehuppanok a mellette lévő babzsákra. Ebony a másik oldalamra telepszik, és közben bemutatkozik.
- Tehát dolgoztál. Nesze – a kezembe ad egy hűtött jegesteát. Semmi nem akadályozhatná meg azt, hogy munkaidő után igyunk, de egyikünk sem szeretne holnap mg egy kicsit sem másnapos lenni. Főleg, ha körbe futja az erdőt, mint én.
- Köszönöm – kibontom, és meghúzom az üveget. Szerintem három órája fel sem álltam a székből. A munkának ezt a részét csupán azért nem szeretem, mert félek, hogy idő előtt tönkre megy a szemem.
Chris javasolja, hogy kezdjük el, hiszen már eleve késő este van, és holnap megint munka lesz. Csak öt hónap itt, terepen utána pedig kettő a stúdióban. Hamarabb el fog jönni a búcsú ideje, mint hisszük, és erre a gondolatra a mosolyom már nem lesz őszinte míg a többieket hallgatom. Már most megkedveltem ezt a társaságot, és mivel ragaszkodó vagyok, tudom, hogy a szívem fog beleszakadni mikor el kell válnunk.