Rabok fogságában

Álmok

Eső áztatta erdőben jártam. Minden gyönyörű zöld volt. Csönd honolt a fák között, csak a levelekről csöpögő víz zavarta meg, kellemesen. Keskeny kis ösvény vezetett, itt-ott tompán kanyarogva. Nagyokat szippantottam a természet és az eső illatából. Csodálatos érzés volt, ahogy ott sétáltam egyedül. Szinte tökéletes volt. Két kezemet kinyújtottam oldalra, s egyre följebb emeltem őket. Olyan szabadnak éreztem magamat. Csak sétáltam és hosszan csodáltam a dús zöld aljnövényzetet, melyeket ezüstös esőcseppek díszítettek, mint megannyi apró gyémánt. Néztem az egészséges, vizes fákat...egy mókus ugrált fel az egyiken.

Ekkor mintha gyors láb dobogásts hallottam volna magam mögött. Néhányszor suhogva megmozgatta az ösvényre belógó páfrányokat. Hátra fordultam, senki nem volt ott. Vállatvontam és folytattam utamat.

-Willow! - valaki a nevemet suttogta, nagyon halkan, mintha csak a fák között járkáló szél susogta volna.

Megint megfordultam. Semmi. Szemöldökömet furcsállóan ráncoltam, de tovább indultam.

Kis idő múlva, már nem voltam az erdőben. Csak a fekete üresség vett körül. Nem álmodtam semmit. Aztán felkeltettek.
Nem szándékosan, felőlük aludhattam is volna, de már nem volt mély álom.

Jött a következő adag hűtő fürdő. Mindvégig azon agyaltam, vajon ki volt még az erdőben? Ott volt egyáltalán? És ami a legfontosabb, miért raboltak el?

Azonban egyik kérdésemre sem kaptam választ, sem magamtól, sem senkitől.

Mikor vissza vittek a helyemre, megpróbáltam vissza aludni, de nem tudtam. Aaron a szokásos gyilkos pillantásával méregetett, egész nap. Látszott rajta, hogy mondani akar valamit. Estére elegem lett belőle.

-Mi van?! -szaladt ki a számon.
-Semmi -válaszolta csendesen.
-Akkor meg miért bámulsz egész nap, úgy mint aki azt tervezgeti, hogyan fog megölni?
-Látod? Nem is kell neked megszólalni. Ki találod magad is - csak hápogtam.

Most komolyan. Mi a fene ez a gyilkos hajlam?

-Te mentálisan stabil vagy? - bukott ki belőlem a kérdés.
-Stabilabb, mint te - nem sértésként mondta. Biztosítani akart, mintha ez igaz volna.
-Hát persze. Tudhattam volna - motyogom gúnyosan, de nem merem hangosan mondani. Torkom miatt úgysem tudtam volna sokkal nagyobb hangerővel beszélni.

-Miért utálsz? - kérdeztem megtörve a nyomasztó csendet.
-Itt senkiben nem bízhatok.
-Nem mindegy az már?
-A lényeg még csak most kezdődik -elsiklottam nyugtalanító válasza felett.
-Téged is elraboltak igaz?
-Mhm - hümmögött helyeslőn.
-Tudod miért?
-Nem. Illetve csak sejtem.
-És?
-Miért mondanám el neked? -sírba visz ez a srác, vagy így, vagy úgy.
-Talán ugyanúgy sorstársad vagyok -emlékeztettem.
-És pontosan ettől fogva nem bízhatok benned.
Nagyot fújtam.
-Azzal, hogy mondasz egy véleményt, nem árulod el magadat előttem.
-És? - újra nagyot sóhajtottam.
-Ha kitalálom, elmondod?
-Legyen - megvető hangsúlya csak még jobban arra késztetett, hogy legyőzzem.
Nem gondoltam bele, lehet éppen ez a célja, így találgatni kezdtem. Körülbelül 20 perc telt el...

-Tuti nem kereskedelmi célok? Vagy a tehetségek kihasználása?
-Szerintem nem.
-Egy játék? - kérdeztem elviccelve. - Nem tudom!
-Lehetséges.
-Micsoda?
-Szerintem, az.
-Mármint...milyen játék?
-Olyan, ami életekbe kerül - szeme gyilkosan villant. Mintha szája is apró félmosolyra rándult volna.

Nem válaszoltam. El gondolkoztam a hipotézisen. Vajon honnan jött az ötlet? A gyilkos hajlamai befolyásolták? Zavart, hogy ezzel lett vége a beszélgetésnek. Felhoztam egy könnyebb témát, mert még mindig eszelős, véres gondolatokkal teli, tettrekészségtől villogó szemmel nézett. Pontosabban tekintetét az enyémben fúrta. Látszott rajta, hogy minden pillanatban mozdulni kész, és puszta kézzel folytana meg. Még úgy is, hogy az egyik karja törött. Ha szemmel ölni lehetne, már az első percben meghaltam volna, ahogy egy légtérbe kerültünk. Habár a mostani állapotommal elég lenne, ha kihúzná az infúziómat, biztosan kegyetlenebb módszert alkalmazna.