Rabok fogságában

Szövetség

Az új fiú bordáin hosszú, mély varrott seb húzódott. Ferde csíkként csúfította el alabástrom bőrét, lengőbordájánál kezdve, egészen mellkasa közepéig. Éppen átkötözték az enyhén gyulladt, borzasztó brutalitásra utaló jelet. Ahogy a kötés hozzá ért, a srác nyöszörögni kezdett. Tuti be volt altatózva és most kezd múlni a hatása. Fájdalomra ébred. Ekkor az orvos leszedi amit eddig felcsavart a fiú testére. Alkohol szaga csapja meg az orromat. Fertőtlenít, a fiú fájdalmasan kiált. Megértem, hogy ez szörnyű kín lehet, de valahogy túlzásnak érzem az üvöltözést. Igaz, mindenkinek máshol van a fájdalom küszöbe. Aaron felkel a lármára. Quinn eddig csendben figyelte a történéseket, szemét forgatva, unottan helyezkedik oldalára. Engem néz. Mi jár a fejemben? Nem tudom. Igazából semmi. Ne olvasgass. Legyenek saját gondolatai, ne másokét figyelgesse. Na, ezt nem kellett volna. Nagyon undok voltam, pedig a lány csak rám nézett. Persze azonnal lesütötte a szemét, így nyilvánvaló, hogy a fejemben járt. Most, mikor megbánom, természetesen már nem figyel.
-Sajnálom. Nem tudom mi volt ez... Nem akartam... Kérlek ne haragudj. A te képességed és pofátlanság a részemről bele szólni, mit csinálj - fordulok felé, nagyon halk, nyugodt hangon beszélek.
A lány elmosolyodik. Valami nevetés szerű szusszanást hallat.
-Semmi baj - hangja békésen csengett.
Az orvos vetett ránk egy furcsa pillantást, de nem érdekelte különösebben a dolog.
Aaron bosszúsan figyelte a nyüszítő fiút, most értetlenül nézett ránk. Legyintettem, hogy semmi fontos, mire nem szuggerált tovább.
-Mit szólsz hozzá? - kérdezte, fejével a hangos beteg felé biccentve és elővette nyugtalanító félmosolyát. Egyenesen rám nézett. Quinn közben felült.
-Én? - kérdezem vissza meglepetten. Nem mit szóltok? Nem ti, TE.
Aaron bólintott. Alig láthatóan megráztam fejemet, össze ráncoltam szemöldökömet. Szigorú nézéssel kényszerített válasz adásra.
-Félénk. Túl gyenge - jelentettem ki, megadva magam.
Egyetértően vállat rántott.
-Nem véletlenül... - jegyezte meg halkan Quinn.
-Látsz valamit, igaz? - vonom kérdőre.
Nem reagál.
A férfi furcsán aggódó tekinteteket vetett felénk. Úgy tűnt nem akarja, hogy beszéljünk. Inkább azt nem, hogy erről. Lehet, hogy ők többet tudnak mint mi, de biztosra veszem, hogy nem sokkal. Azt sugallta, áldozatként méregetni egymást korai, de nem butaság. Persze ez csak az én megérzésem volt. Mikor a doki befejezte a munkát, kisietett a teremből.
-Mi az? - kérdem ismét a lányt.
-Csak... Rengeteg megpróbáltatáson ment kezersztül. Mármint persze mindenki ebben a teremben, de nála az egész életére értendő. Gyakorlatilag születése napjától, mint akit elátkoztak. -Akkor sem szimpatizálok a nyafogással - gondoltam. Mi van velem? Én nem vagyok ilyen rideg. Valószínűleg tudat alatt dolgozott már valami. Valami, ami sejti a jövőt... És felkészül rá... A jeges stílust elfogadom. Amúgyis mindig csak az után észlelem, hogy beszólok valakinek, vagy hasonló. Így nem érné meg, hogy még szabályozgatni is próbáljam.
-Szerintetek mi történt vele? Nem véletlennek tűnik. Esetleg csapda? Vagy...
-Elképzelhető - von vállat az ezernyi vágással  borított fiú. - Vagy túl könnyen elkapták. Nem bizonyította volna  strapabírását.
-Egy éjszakát töltöttetek ott. Igaz? - nézek először Quinnre, majd Aaronra. -Igen - válaszolta a fiú. Quinn csak bólintott.
-Tehát tényleg ez a teszt - mondom, csak úgy magamnak. A teszt alapján sok féle következtetés vonható le. Például: fizikai munkabírás okán valami...beteg olimpiára hajazó sport mérkőzésre kényszerítenek... Esetleg újra akarják élni a gladiátor játékok korát... Vagy mondjuk valami féle... bűntetés? Valami, amit nem mi követtünk el, de mégis nekünk róják fel... Talán az őseink bűnei? Vagy vissza mennek egészen az eredendő bűnig? - gondolatmenetem már a nevetséges kategóriában járt. Amit nyilván nem vettem komolyan, egy pillanatra sem. Mindegy, ami itt készül, azt nem lehet előre látni. Bármilyen rosszra is számítasz, az biztosan sokkal durvább lesz.
-Mi a gond, Hatos? - kérdez gúnyosan Aaron.
-Ki mondta, hogy baj van?
-Csak nagyon csendben vagy.
-Gondolkodom. Ez baj?
-Igazán megoszthatnád velünk is... - mosolygott állszentül. Láttam a rejtett rosszindulatot vonásaiban.
-Így is eggyel többen járnak a fejemben - vetem oda szárazon. Kissé megrökönyödik, de úgy tűnik tetszik neki válaszom.
-Ha így folytatod, talán nyersz egy kis esélyt, hogy megpróbáld túlélni - tehát  eddig úgy gondolta, még arra sincs esélyem, hogy megpróbáljam. - Kapsz némi segítséget. Jó tanácsot. Lehet, hogy okos volna felőled, ha a lehető legmesszebb tartózkodnál tőlem, bárhova is kerülünk, bármi célból... - vérszomjas mosolyt villantott. Inkább vicsornak nézett ki. Megnyalintotta szája szélét.
Sötéten vissza mosolyogtam rá, hasonlóan hozzá.
-Ne félts! - gügyögő affektálással szólok.
Magabiztos vagyok. Kívülről. Azonban belsőm félelemtől remeg. Tudom, hogy képes megölni. Előtte hosszú hajtóvadászatot tart, beijeszti prédáját. Majd lecsap. És mi van, ha kicselezem? Lehetséges az? Végülis, miért ne? De szörnyen nehéz lesz.

Csak tudnám mi a sorsunk! Sokkal egyszerűbb lenne úgy tervezni, ha legalább hallásból ismerném a terepet... Legalább azt tudnám, mit kell majd csinálni, amire kiképeznek. Kétlem, hogy tortát kéne sütni, vagy labdával zsonglőrködik. Igazán nevetséges volna. Nem. Nem efféle kiképzést kell teljesítenünk. Mi a fene?! Borzasztóan piszkált a gondolat, hogy nem tudom mi vár rám.
-Aggódó típus vagyok - zökkentett ki Aaron, gúnyos megjegyzésével, vállat vonva.
-Akkor talán inkább te kerülj engem - vágtam vissza, nem törődöm stílusban.
Ebben a pillanatban döntöttem el, hogy halálosan átverem Aaron Mattews-t.
Quinn aggodalommal nézett rám. Mint akit félre ismert. Nos... Ami azt illeti, soha nem tudnék ölni... de...nem is kell. Elég, ha csapdába csalom és ő maga intézi el a dolgot. Felém céloz, megbotlik és már meg is van a baj... A gondolattól is kiráz a hideg. Tényleg képtelen lennék rá... Elbizonytalanodom.
-Én bízom benned. És te? - fordulok a lány felé. Tétovázva válaszol, nem biztos döntésében. Majd csukott szemmel bólogat.
-Bízom - nyel egyet és szilárdabban megerősíti. - Bízom benned.
Nem is volna más választásom, mint bízni benne, igaz? Úgyis tud minden lépésemről, még mielőtt megtenném őket. Igaz, "csak" pár kilométeren belül. Azt vallom, amíg nem ad rá okot, nem tartok tőle. Az új srác nyöszörögve feljebb támaszkodik. Mind félig fekvő, félig ülő helyzetben vagyunk.
-Kik vagytok? - szól gyenge, félénk hangon. Alapvetően szép, férfias, kissé bársonyos a hangja. Jó képű fiú. Sosem láttam még tisztább, csodásabb kék szemeket. Hullámosan aranylóbb fürtöket. Szempillái hosszú, szőkék.
-Aaron Mattews - közli hanyagul.
-Quinn. Huszonhármas.
Ellenségesen Aaron szemébe bámulok. Szemem össze szűkülve.
-Willow Storm - hangom barátságtalan. Kemény, határozott. A fiú alig láthatóan megrázza a fejét, s szemöldökét zavarodottan össze ráncolja. Mint aki nem érti, mi a bajom. Hülyét akar csinálni belőlem. Halványan elmosolyodom gyenge próbálkozásra. Szemem továbbra is szűk, szemöldököm lefelé kanyarodik. Éppen úgy, ahogy általában ő néz rám. Várjunk. Úgy, ahogy ő néz rám? Gyilkosan? Bosszúval teli? És a szándékom... ugyancsak az volna, amelyet ő tervez? Nem. Én nem akarom megölni. Ha van rá bármilyen más lehetőség, hogy ne kelljen többé tartanom tőle, hogy biztonságban legyek, azt választom. Nem kell meghalnia. De ártalmatlanítani kell.
-Callum Evans - szólt a kék szemű srác. Egy idősek lehetünk...
-Szia Callum! - bájologtam. - Veled mit csináltak?