Rabok fogságában

Első nap

Másnap közös reggeli után húsz embert tereltek egy kisebb csarnokba. Quinn nem volt köztük, ellenben nyolc és harminckettő ide került.

Egy csomó egység volt kiállítva szétszórtan a térben. Minden fémtartón fegyverek sorakoztak. Hihetetlen mennyiségben. Kardok, - annyi fajta, amelyet még a legjobb szakértő sem ismer biztosan - gépfegyverek, hasonlók.

Csak ekkor realizáltam... hogy ez valóban háború.

Nem egy a kegyetlenségre találó jelző... Nem egy cím... Nem csak egy elnevezés... Ez nem csak egy beteg játék. Igazi háború. És gyerekek ezrei fognak meghalni.

Hátra hőköltem a gondolattól. Nyolcasba ütköztem, aki szintén szaporán vette a levegőt, de arcára - csak úgy mint én - érzelemmentes maszkot erőltetett. Körbe néztem a teremben: hüledező, rémült arcok, mindenki a másikat pásztázza. Ijedt sóhajok hallatszanak mindenhonnan. Többen sírva fakadtak. Volt aki elájult.

-Megvagy? - kérdezi a fiú. Most vettem csak észre, hogy ha nem kapaszkodom belé, elesek, így kezeim még mellkasán pihentek. Hátra léptem.
-Igen, bocsi - és már sarkon is fordultam, hogy arrébb álljak.
-Semmi gond - erre vissza léptem hozzá. - Amúgy egymás közt... Thris vagyok - suttogta alig hallhatóan és olyan közel vont magához, hogy ajkai a fülemet súrolták. Hátra léptem.
-Ne kelts feltűnést, Thris - elmosolyodott.
-Sajnálom,...! - a nevemet várja. De nem kapja meg. Bólintok, szám halvány, pimasz mosolyra húzva. Majd ismét sarkon fordulok és ruganyos léptekkel elmegyek. Kettőbe font copfjaim ütemesen vállaimat verdesik.
Megállok egy kardoktól roskadozó állvány mellett és aggodalmasan méregetem a fegyvereket.

-Hangulatos... - szólal meg mögöttem harminckettes.
-Az...-helyeslek savanyúan.
-Mégegyszer köszi a tegnapit - mondja, mire ránézek.
-Nincs mit.
-Valahogy mégis viszonozni szeretném.
-Mondd el a neved - a lány látszatra megijed, de eltátogja.
-Aliza? - suttogom, ő pedig bólint. Ez a nap egyre érdekesebb. Mégis hogy a fenébe akarták eltitkoltatni velünk egymás nevét?
-Szólíthatlak Alzi-nak? - kérdezem. A lány helyeslően felel.
Ekkor feltűnt, hogy Aliza vöröset visel, mint tegnap. Rajtam világoskék, Thrisen sötétkék és zöld. Mindenkin olyan színű ruha van mint a bemutatkozáson.

Ekkor nyugtalanító érzés fog el, mintha valaki engem nézne. Körül nézek... Megáll bennem az ütő. Ilyen nincs! A kusza tömegből egy arc válik ki. Égő gyűlölettel bámul rám. Száját félmosolyra húzza.
-Aaron...! - sóhajtom unottan.
-Hmh? - néz rám kérdő tekintettel Alzi.
-Nem fontos - legyintek. Magamban pedig átkozom a sorsot. Hisz vagy öt nappal előbb itt volt...! Persze! Kiley nyilván nem kerül össze velem.

Tegnaphoz hasonlóan, R. O. Y. ma is kedélyeskedve tartott beszédet. Mindenkit beosztottak egy állomáshoz, ahol néhány órán át gyakorolták a különböző harcművészeteket, és a nap végi szabadidőben, aki akart, külön tárgyat is vehetett fel. Ebből max hármat. Boxra / birkóra, - hogy a közelharcra is felkészüljek - lándzsa hajításra és tűzszerész képzésre jelentkeztem.

Aaron egész nap szuggerált. Boxra és lándzsa hajításra is jelentkezett, engem követve... Nem tudom mit választott harmadikként... De egész nap remegtem... Alig tudtam kontrollálni. Mindenki előtt erősnek kell látszanom. Nem inoghatok meg. Ha gyengének mutatkozom, félek, hogy eluralkodik rajtam és végleg semmi esélyem nem marad.

Nagyon nehéz nem bízni senkiben... Hisz ezek csak gyerekek... Ugyanúgy, mint én. Csakhogy emberek is. És az emberi életben maradási ösztön mindennél erősebb.

Thris mintha... Meg akart volna védeni. Sokszor volt mögöttem és ellenségesen méregette Aaront. Harminckettest is "szárnyai alá" próbálta vonni. Nem tudom mi ez a hirtelen barátkozás, de nagyon bűzlik. Talán csatlósokat akar. Mondjuk az alapján, hogy mi történt mielőtt elrabolták, el tudom képzelni, hogy egyszerűen ilyen a természete. Mindenesetre szerintem ettől csak rosszabb lett a helyzet. Még hívogatóbb lett Aaron számára az életem... birtoklása.

Fejemben egyetlen mondat visszhangzik.

Megtalálni Kileyt. Megtalálni Kileyt. Megtalálni Kileyt.