Karjaidba esve (befejezett)

3.

Szememet lassan kinyitottam, majd miután tekintetem kiélesedett, megpróbáltam felfedezni azt, hogy hol is vagyok éppen. Egy repülőn voltam, mellettem a férfi aki felkapott, a másik oldalt egymás mellett pedig még két különböző férfi, valószínüleg az egyik kábított el.

Lenéztem és csak ekkor vettem észre, hogy a biztonsági övvel a székhez vagyok kötve.
-Elraboltak volna? -suttogtam magam elé, totál kábán, mire a mellettem ülő nagy darab férfi csak felnevetett.
Oldalra fordítottam a fejem és halk, elcsukló hangon kérdeztem a férfit.
-Mit akarsz? Mit akartok? Mit akar a főnököd? -rohamoztam meg a kérdéseimmel.
-Ó angyalom, az apád, Mr Costa rengeteget ártott a mi főnökünknek. Régóta tervben volt a bosszú, miszerint téged elkapunk, hiszen tudtuk hogy ez a legfájóbb pont apádnak. Csak eddig nem volt rá lehetőségünk. Nem tudtunk bejutni a házba. Képtelenség. De ezzel a ma esti kis kiruccanásoddal megütöttük a főnyereményt. A karjainkba szaladtál. -mondta egy elégedett vigyor kíséretében.

Halkan emésztettem, hogy mi is történt és hogy milyen irgalmatlan nagy bajba is kevertem magamat, majd ismét a férfi felé fordultam.
-Jó, elértétek amit akartatok. Itt vagyok. Elkaptatok. De mit akartok? Mit akartok tenni velem? -kérdeztem halkan.
-Hogy mit? Mit is? -tett úgy mintha csak elfelejtette volna, de pontosan tudtam, hogy tudja- ja igen. Megölni. -mondta ki ezt oly könnyedén, mintha csak az időjárásról beszélne.
-T-tessék? -kerekedett el a szemem- de akkor miért nem öltetek meg ott helyben? És egyáltalán hova megyünk?
-Ó, hát most New Yorkba tartunk, egyenesen a maffia fejéhez, akit te csak főnökként ismersz. Szóval ő. Parancsa volt, hogy ő akarja elvenni az életedet. Személyesen. Tehát élvezd ki kislány, van még pár órád. -mondta és ezzel úgy tűnt részéről lezárja a beszélgetést.

A maradék időben amíg a repülőn utaztam, egy biztonsági övvel  megkövte csak bámultam. Hogyan? Miért? Miért én? Mit tettem? Mit vétettem? Miért kell elvenniük az életem? Miért nem kérnek inkább valtságdíjjat? A francba is, bármennyit is kérnek, kifizetjük. Ki tudjuk fizetni. Istenem, miért én? Vesztem el a gondolataimban, melyekből a repülő halk puffanása zökkentett ki, ami azt jelentette megérkeztünk.

Az elrablóim kioldoztak az öv szorításából, majd két oldalról közrefogva rángattak ki a repülőből. Amint kiértünk, még csak kicsodálkozni magamat sem volt időm, ugyanis hirtelen egy szemfedőt erősítettek rám, ezáltal elsötétült körülöttem minden, így már csak a további érzékszerveimre hagyatkozhattam.

Éreztem, ahogy beszállunk egy kocsiba is, majd amikor nagyjából 20 perc utazás után fékcsikorgatva megáll, engem pedig kirángattak, majd feltehetőleg egy kapun mentünk át. Nagy ház volt az biztos, legalábbis arról következtettem, hogy elég sokat mentünk mire végre megálltunk egy elég sötét helyen, amit onnan tudtam, hogy az a némi fény ami a szemfedőn keresztül beáromlott, teljesen eltűnt.

A két férfi elengedett a szorításából, majd egy hang szólalt meg. Ismertem ezt a hangot. Te jó ég, és milyen tökéletes volt. Tudom! Ez szólt az elrablóm készülékéből. Az a kellemes, mély férfihang. Te. Jó. Ég.
-Mark, vedd le róla azt a rongyot! -utasította, feltehetőleg az egyik férfit mire az le is rántotta rólam a szemfedőt, és ekkor tárult elém a kép.

Egy sötét pincében voltunk, telis tele fegyverekkel, középen pedig egy szék volt, amin egy férfi ült. Te jó ég. Inge alatt látszott a kidolgozott teste, arca enyhén borostás volt és gyönyörű szemei és arca volt. Egyszerűen lélegzetelállító. Valószínüleg neki is feltűnt, hogy mennyire elvesztem benne, mire csak egy félmosolyra húzta a száját. Úristen, az a mosoly. Tökéletes. Ezen a férfin minden az.
-Mark, Andrew hagyjatok magunkra. -parancsolta.
-Rendben főnök. -mondták. Szóval ő az aki el akarja venni az életem. Egyszerűen nem fért a fejembe. Nem akartam felfogni. Ez a férfi? Ő?

Miután a két alak elhagyta a helyiséget, ketten maradtunk és éreztem a levegő forróságát, miközben a férfi -akinek a nevét továbbra sem tudom- nagyon, de tényleg nagyon alaposan végigmért. 
Nocsak, nocsak -kezdte- valamiért nem számoltam azzal, hogy a híres Elena Costa ennyire dögös lesz. -harapott bele az alsó ajkába. -Túl szép, hogy igaz legyen -folytatta- de az élet már nem lesz ennyire az -fejezte be.
-Akkor most megölsz? -kérdeztem üveges tekintettel.
-Tervben van. -felelte, ekkor közelebb lépett hozzám, majd a kezét az arcomhoz emelte és a hüvelykujjával megsimította az alsó ajkamat. Engem pedig elfogott az a jóleső, kellemes borzongás, de ezt semmi esetre sem mutattam ki..

2022.01.24