Karjaidba esve (befejezett)

12.

Kilépve az ajtón a garázs felé siettem, hisz nem akarok gyalog menni a belvárosig a külvárosból. New York ehhez egy csöppet nagy, hogy gyalog könnyen megtehető táv legyen.

Mikor beléptem a külön épületbe, szembe találtam magamat rengeteg márkásabbnál márkásabb autóval. Kapásból nem tudom megmondani pontosan mennyi volt, de 20 biztosan. Körülnéztem, de nem kellett sokat vacilálnom, egy fekete mustangra esett a választásom. Épp beültem volna, de ráeszméltem, hogy kulcs nélkül nehéz lesz.

Gyorsan körülnéztem a helyiségben, majd meg is akadt a tekintetem egy széfen. Bingo. Már csak a kódot kéne kitalálni. Szememet végigvezettem a garázs minden pontján, hátha rábukkanok egy árulkodó jelre. Nem is kellett sokat nézelődnöm, a széf mellett a szekrénybe vésve volt egy számkombináció. Apró volt és alig észrevehető, de ha szemfüles az ember és tudja mit keres könnyen kiszúrhatja.

Minden mindegy alapon beütöttem a számjegyeket és láss csodát a széf hangos kattanással ki is nyitódott. Gyorsan kikerestem a kulcsot, majd már a kulcs segítségével kinyitottam az autót és óvatosan kitolattam a garázsból.

Mázlimra a kapu nyitva volt és az ott álló őrök meg sem próbáltak visszatartani, csak egy biccentéssel nyugtázták a távozásom.

30-40 perces kocsikázás után el is értem a célt, és egy nagy felhőkarcoló mellett le is parkoltam, majd elkezdtem sétálni New York utcáin. Utoljára kb 5 éve járhattam itt egy üzlet miatt, szinte már teljesen kiment a fejemből, hogy milyen szép is ez a város.

...

Már 20 perce sétálgathattam, és valljuk be számomra elég furcsán vette ki magát az,  hogy senki se ismert meg. Odahaza nem éppen ehhez szoktam hozzá, sokkal inkább mindenki megbámult, bár ez lehet annak volt betudható, hogy mindenhová testőrökkel mentem. Ez már sosem derül ki.

Gondolataimból a hasam korgása zökkentett ki, és valóban ekkor eszméltem rá, hogy mennyire éhes vagyok. Gyorsan meg is rohamoztam a legközelebbi kávézót.

Belépve megcsapott a kellemes péksütemény illat, amely a kávé jellegzetes illatával keveredett. A rendelésemet nem vittem túlzásba, kértem egy cappucinót, illetve egy vajas és egy csokis croissantot.

Ellépve a pulttól tűnt csak fel, hogy telt ház van így aligha találok asztalt. Már készültem volna, hogy az utcán sétalva fogyasszam el, amit vettem, de ekkor megpillantottam egy szimpatikusnak tűnő lányt, aki valahol 16 és 20 között lehetett.

Miután egyedül ült ott, én pedig nem találtam asztalt úgy voltam vele miért ne kérdezhetném meg arról, hogy odaülhetek e mellé. Oda is sétáltam az asztalhoz, majd a lány elé érve kedves mosollyal az arcomon így szóltam
-Figyu, nincs már több szabad asztal, esetleg nem bánod, ha ide ülök? -kérdeztem. A lány először csodálkozva nézett rám, de végül így szólt
-Nem, dehogy ülj csak le nyugodtan -felelte kedvesen.

-Egyébként -mondtam, miután leültem- Elena Costa vagyok.
-O bocsánat, az én nevem Lucy White. Ha nem tévedek olasz vagy ugye? -kérdezte.
-De úgy ám, olasz volnék. És? Ha nem túl tolakodó, hány éves vagy? Csak mert nem igazán tudtam belőni -kezdtem.
-Igazán? -kérdezte mosolyogva- mire tippeltél?
-Hogy őszinte legyek 16 és 20 között.
-Á értem. Igazából nem álltál messze a valóságtól. 17 vagyok. -mondta. -És te? -tette hozzá
-Hogy én? -kérdeztem- esteleg valami tipp?
-16? -kérdezte bizonytalanul
-Neem -nevettem el magam- 18 vagyok.
-Hű, nem nézel ki annyinak. Legalábbis az arcod alapján. De meg kell hagyni igen szép arcod van.
-Oh, köszi -nevettem el magam.

Kis ideig csak csendben ettünk  aztán a csendet végül én törtem meg.
-És..? Mi célbol vagy itt? Mármit mit csinálsz? -kérdeztem.
-Itt lakok nem messze, és iszonyúan megkívántam egy sütőtökös lattet ezért leugrottam érte. Ha már itt voltam akkor egy macaron is lecsúszott. Egyébként.. nincs semmi tervem/programom mára -mondta- és te?
-Hát én.. én pár napja élek csak itt, ígyhát arra jutottam kicsit felfedezem a várost. -fintomítottam kissé az igazságon- nem szeretnék tolakodó lenni, de ha már így említetted, hogy semmi programod nincsen nincs kedved velem tartani? Csinálhatnánk bármit... tudod nem ismerek itt senkit és jól jönne egy barát -fejeztem be a gondolatmenetemet.

Lucy szeme először kikerekedett, majd boldogan bólogatni kezdett.
-Szives örömmel -mondta- igazából nekem sincsenek nagyon barátaim, így örülnék egynek.
-Na ezt örömmel hallom. Akkor... jössz? -kérdeztem bizonytalanul
-Persze -mondta és ő is felállt az asztaltól, majd a kijárat felé vettük az irányt.

Kilépve Lucy megszólalt
-Nézd, én gyalog jöttem és ha kissé messzebb akarunk menni kell egy kocsi és gondolom te azzal jöttél.. szóval ha ne.. -kezte volna, de félbeszakíottam
-Ez csak természetes. Viszont egy kicsit messze állok, mivel én sétalgattam már egy ideje, amikor megéheztem és beültem ide -mutattam az épületre, ami előtt álltunk
-Semmi gond. Legalább addig is egy kicsit megismerkedhetünk. -mondta mosolyogva.

2022.01.30