Karjaidba esve (befejezett)

32.

Mikor az ajtó elé ért megállt, majd így szólt
-Csukd be a szemed -közölte ellentmondást nem tűrő hangnemben, de éreztem hogy mosolyog.
-de mié....
-Csak csukd be. -jelentette ki. Hát jó. Így is tettem, aztán amikor beért (velem együtt) a szobába, végre lerakott.
-Kinyithatod -hallottam meg ismételten a hangját, mire csak eleget téve a kérésének kinyitottam a szemem. És... hihetetlen látvány fogadott.

Az erdetileg hideg színű, szürkés szobában most legalább 25 gyertya égett, az ágy tele volt szórva rózsaszírmokkal és a közepén egy boríték volt.
-Ez mi? -léptem közelebb, kezembe véve a kis borítékot.
-Nézd meg -felelte, mire feltéptem a borítékot és hihetlenkedve néztem a tartalmát. -Hawaii? Komolyan? Elutazunk Hawaiira? Mikor? Úristen!!! -mondtam izgatottan.
-Örülsz? -kérdezte bujkáló mosollyal az arcán
-Mi az hogy?! Oké, sok helyet megjártam már, na de Hawaii-on életemben nem jártam. Köszönöm! -ugrottam a nyakába.

Scott a derekem köré kulcsolta a kezét majd szép lassan megcsókolt. Aztán megint. És újra. Aztán meg én. Ezzel eljátszottunk egy darabig, amikor hirtelen megszólalt.
-Holnap délután indulunk
-Máris? -kérdeztem mosolyogva
-Máris. 1 hétig leszünk. -mondta- Egyébként nem vagy éhes? -tette hozzá csak úgy mellékesen.
-Őszintén? Éhen halok, csak nem akartam elrontani a pillanatot -jelentettem ki, mire mindketten felnevettünk.

Ösztönösen befordultam volna az étkező irányába, de Scott elhúzott a medence felé. Szóval ismételten itt.
-Nocsak, nocsak megint itt? Ezek szerint az előző jó volt? -kérdeztem.
-Naná. De ha be merészelsz lökni a medencébe Elena, isten bizony véged! -emelte vel a mutató újját afféle fenyegető stílusban, mire elkezdtem nevetni.
-Nem, nem dehogy! -kezdtem hevesen ellenkezni, talán kissé túl hevesen is.
-Én is így gondoltam -biccentett egyet elégedetten mire mindketten elnevettük magunkat.

Leültünk az üvegasztalhoz, majd miután már meg volt terítve csak ennünk kellett. Hát, a hirtelen éhségtől vezérelve nem túlzok ha azt mondom a legutóbbi alkalomhoz képest kicsit többet ettem. "Kicsit"...

-Azt hiszem most egy terhes panda is könnyebb nálam -jelentettem ki fájdalmas arccal, a hasamat fogva.
-Sebaj, nem látszik meg -legyintett egyet Scott, mire a szemöldökömet felvonva néztem rá.
-Komolyan? Mindjárt kidurranok erre ezt kapom? -kérdeztem- pff kösz -jelentettem ki majd álltam is volna fel, hogy elmenjek, de Scott megragadta a kezemet és a csuklómnál fogva visszahúzott és hevesen megcsókolt. Aha. A medence szélénél állt. Miért éreztem már akkor is, hogy ebből baj lesz? Hát. Lett. Nem tudom hogy, talán szándékos volt, talán nem de egy icike picikét löktem rajta, aminek következtében a kis távolságnak köszönhetően belecsattant a medencébe. De úgy igazán.

Ösztönösen a szám elé kapva a kezem próbáltam elfolytani a nevetésemet, és mire felfogtam volna, hogy mi is történt Scott felbukkant a hullámok alól és úgy láttam rajta, hogy most bajban vagyok mert ő már nagyon is felfogta mi történt. Ajaj. Nem volt jobb ötletem, futni kezdtem és amikor már éppen lenyomtam a kilincset az ajtón akkor ért utól. Sejthettem volna, hogy nem fogom tudni lefutni.

-Mit mondtam én neked? -kérdezte látszólag indulatosan, de láttam a szemén, hogy belül nagyon is mosolyog.
-Öhm. Upszi. -húztam mosolyra a számat.
-Na ezért most megfizetsz. -közölte, majd hirtelen felkapott és visszarohant a medencéhez. Aztán. Beleugrott, velem a karjában. A hullámok egyszerre csapódtak össze a fejem felett, majd levegőért küzdködve buktam fel a felszínre.
-Naaa ezt most miért kellett? -néztem rá durcásan
-Most ne mondd hogy nem esett jól -nézett rám szemtelenül édes mosollyal, majd közelebb jött és szenvedélyesen megcsókolt.

2022.03.03